Hogyan lépjek túl egy fájdalmas szakításon és hogyan bírkozzak meg a lelkiismeretfurdalásommal?

Nagyon hülye voltam amikor belementem ebbe a kapcsolatba, nem is tudom hol volt az eszem. Megismertem egy nős férfit aki nagyon helyes, mosolygós, vicces, de kicsit visszahúzódó is egyben. Elkezdtünk beszélgetni, egyre többet és többet beszélgettünk, egyre többet megtudtunk egymásról, kiderült, hogy a házassága romokban hever, sokat veszekednek, hamarosan el fog válni, gyerekük nincs.

Elkezdődött köztünk valami és egyik pillanatról a másikra bejelentette, hogy elhagyja a feleségét, mert belém szeretett és kérte, hogy költözzünk össze. Az első hónapokban nagy volt a boldogság, nagyon törödő volt, élveztem minden percét az együttlétünknek, közben néha egy-egy alkalommal találkozott a feleséggel is, ilyenkor azt hittem a válást intézik, legalábbis nekem ezt mondta. Telt múlt az idő, eltelt 4 hónap, egyszer csak bejelentette, hogy hazaköltözik, mert a felesége összeomlott és nem hagyhatja magára, de engem szeret, velem tervez, csak szegény feleségének szüksége van rá. Ugyanúgy fogunk találkozni, mint azelőtt, de a felesége nem tudhatja meg, hogy viszonyunk van. Köpni-nyelni nem tudtam, azt hittem csak tréfál, azt hittem menten elájjulok. Mint utólag kiderült, a felesége úgy tudta, hogy a szomszédos országban dolgozik. Pár nap múlva haza is költözött, én meg maradtam újra egyedül, a szomorúságommal, dühömmel, úgy éreztem, nem is akarok látni, hallani senkit. Én hülye elhittem, vagyis el akartam hinni neki mindent, gyereket is terveztünk válás után. Jött minden héten ugyanabban az időben, néha volt egy kis ráadás is, és idő közben rájöttem, hogy én csak egy szerető vagyok.

Elkezdtem követelőzni, hisztizni, hogy nem erről volt szó, ő mindig lenyugtatott, hogy legyek egy kicsit türelmesebb, már csak pár hét és elválik. Teltek a hetek, hónapok; voltak kisebb szakítások is, de mindig kibékültünk, én egyre boldogtalanabb voltam. Elkezdett ritkábban jönni, eltávolodott tőlem, de ha szakítani akartam, nem engedett. Egyszer nagyon összevesztünk, dühében ő mondta, hogy legyen vége, mert nem akarja megbántani a feleségét és nem fog elválni.

Ekkor minden összeomlott bennem, kiabáltam, megfenyegettem, hogy elmondok mindent a feleségének (tudtam a telefonszámát, titokban kikerestem a telefonjából). Kérte, hogy ne tegyem tönkre, ő szeret engem és a feleségét is, nem tud dönteni, maradjon így minden és megpróbál gyakrabban jönni. Eleinte jött gyakrabban, elmentünk ide oda, próbált a kedvemben járni de éreztem, hogy eltávolodott érzelmileg tőlem, a szex is kevesebb lett én pedig nem tudtam elengedni őt. Adtam még fél évet neki, hogy döntsön. Elérkezett a határidő, kérdőre vontam, ködösített, ígérgetett. Ekkor értettem meg, hogy ő sohasem akart válni, csak szeretőt tartani. Elhagytam, de írtam egy sms-t a feleségének, hogy tudja meg kivel élt együtt (sokszor volt lelkiismeret furdalásom miatta, féltékeny is voltam rá, gyűlöltem is, hogy őt jobban szereti). Felhívott a felesége, elmondtam neki mindent, szegény nem is tudott semmiről, mert a férje sokat utazgatott és apró jeleken kívül amiket a férje jól kimagyarázott nem vett észre semmit. Duplán éreztem rosszul magam, mert egy kedves nő és csúnyán át lett verve. Ez a történet pár hete történt, azóta a feleség kidobta a férjét, az exem két szék közül a pad alá esett. A feleség elmondása szerint nagyon vissza akarna menni hozzá, és szegény nő nagyon összetört, de nála a megcsalás nem megbocsájtható. Engem azóta az exem egy sms-n kívül nem keresett, amire nem válaszoltam, de akkor sem fogadnám vissza, ha könyörögne.

Tudom hülye voltam, hogy egyáltalán szóba álltam egy nős férfivel, de szerelmes és naiv voltam, így utólag sok mindent látok, amit nem láttam, vagy nem akartam észrevenni (titkolózások, igérgetések). Megalázva érzem magam és dühös vagyok főleg magamra, hogy egyáltalán hol hagytam a józan eszem 2 évig.

Megbántam, nemcsak azt, hogy szerető voltam, hanem azt is, hogy a feleségnek elmondtam, nagyon összetört, ő nem tehet arról, hogy a férje ilyen gerinctelen ember.