Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Ezek után hogyan lépjek túl...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek után hogyan lépjek túl rajta?

Figyelt kérdés
Elég hosszú lesz, de kérlek olvasd el és dobj meg egy jó tanáccsal. Az exbarátnőmmel közel 5 hónapja szakítottunk, 2 év után. Tudom semmi extra, ez nem olyan hosszú idő sokak számára, viszont nagyon sok dolog történt. Mikor megismerkedtünk én külföldön éltem, szerencsét próbáltam, kevés sikerrel. Annyira beleszerettünk egymásba hogy úgy döntöttem, hazaköltözöm, hogy egy városban éljek a barátnőmmel. Neki sajnos nagyon rossz körülményei voltak otthon, a mostoha apja nem engedte sehova, ezért szinte semmi társasági életünk nem volt, közösen csupán csak akkor lehettünk együtt ha elszökött otthonról, illetve ha a mostoha apja nem volt otthon, ezáltal a barátaimmal is megromlott a kapcsolatom, mivel nem tudtunk velük egy társaságban szórakozni. Ez nagyjából tartott egy évig, aztán az én segitségemmel illetve ismeretségemmel sikerült egy nagyon jó illetve nagyon olcsó albérletet szerezni neki illetve az anyjának. A mostoha apja viselkedése miatt nagyon sokat szenvedett én pedig mindig mellette voltam és vígasztaltam, rengeteget gondolt öngyilkosságra viszont mindig sikerült visszatartanom tőle. Miután átköltöztek sokkal közvetlenebb lett a kapcsolatunk, de sajnos rengeteget veszekedtunk, főleg azért mert ő nem akart konfrontálódni az én társaságommal. Aztán télen szakítottunk, mert azt hazudta, hogy valaki mással csókolózott, közben pedig csak nem akarta azt kimondani hogy vége. Aztán újra össze akart jönni velem, viszont én nagyon haragudtam rá a későbbiekben hetekig összejártunk szexelni. Néhány hétig nem beszéltünk és eztán bejelentette, hogy új barátja van és többé nem akar velem beszélni. Néha még most is összefutunk, de már nincs semmi köztünk, ő már nem szeret. Viszont nekem annyira nehéz túl jutni ezen a dolgon, mivel én mindent beleadtam ebbe a kapcsolatba, és mikor az én családi helyzetem romlik meg, nekem nincs ki segítsen és vígasztaljon. Nem igazságtalan ez egy picit? Ő éli világát, mert én mindenemet odaadtam, hogy jobb legyen neki.

2019. júl. 9. 22:41
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem eleg sok ido a ket ev es hihetetlenul nehez tud lenni egy szakitas meg par honap utan is. Ez sajnos ennyi, felejtsd el nem fog karopotolni semmi azert hogy igazsagtalanul ert veget a dolog. Es azt se band hogy te segitettel neki, az elet megjutalmaz teged minden jo Tettedert. Lepj tovabb es foglald le magad es a gondoltaid valami massal.
2019. júl. 9. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Egy ember köre alakitottad az életed.

De nem szabad elfelejteni hogy egy masik ember attol még szabad es nem sajatithatod ki

Forditva is megtörtenhetett volna.

Az elengedest is meg kell sajnos tanulni

2019. júl. 9. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Az exbarátnőd valószínűleg erősen traumatizált, ha nem vagy szakember nem fogsz tudni segíteni rajta. Engedd el! Inkább azt nézd meg magadban, hogy TE miért szerettél belé, mi fogott meg benne? Legmesszebbre akkor jutsz, ha önmagadból indulsz, legtöbbet önmagadtól tanulsz! Engedd el és élj tovább!
2019. júl. 10. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Hááát.... Figyu szakítani sosem egyszerű. Természetes hogy fáj. Nekem is néhány évig még fájt a szakítás ha meg igazán szeretted azt a lány akkor évekre rá kb bármikor eszedbe juthat. Legyen az egy film vagy valami étel láttán bármi ami számodra fontos emlék volt vele kapcsolatban.


Szóval én át tudom érezni a "senyvedésed". Nincsen olyan pilula ami ezen segíthetne. Lányoknak meg mindig is messze messze könnyebb volt párt találni és a pasiknak meg nagyon nehéz dolog. Ha majd találsz magadnak új párt az is sokat segíthet rajtad. Addig viszont kitartást neked. Próbálj többet foglalkozi magaddal és ja eléggé kib*szott veled az élet. De ez csak egy fejezet az élet nagy könyvében. Nem szabad abba hagynod az olvasást hanem tovább kell lapoznod.

2019. júl. 11. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 jdfGabrella ***** válasza:
Egyszerűen ne gondolj rá! Most én is hasonlón megyek keresztül.
2019. nov. 5. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!