Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan segíthetek abban, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan segíthetek abban, hogy felejtse el a múltam?

Figyelt kérdés

Nem voltam a múltban szent nő. Az előző párkapcsolatom miatt, kerestem az igazit (ez idő alatt 3 férfivel voltam). Most másfél év után úgy érzem megtaláltam az igazit. Minden tökéletesen működött, míg meg nem tudta az első két férfit, akikkel voltam. Nyilván veszekedtünk ezen, majd kibékültünk. A párom exe betegesen ránk van állva, és próbál rólam mindenkit kideríteni... Kiderítette a 3. férfit, és ezt elküldte a páromnak. A páromnak nem mertem elmondani az igazat, mert ezt a férfit utálja. Én beszéltem azzal a férfival, akivel megtörténtek a dolgok, és megbeszéltük, hogy mindent tagadunk, hogy ne emiatt legyen vége a kapcsolatunknak. Lebuktam, rájött, hogy hazudtam. Szakított velem. Azóta mindig próbálkozom, mert nem tudom elfogadni, hogy a múltbeli eseményeken rágódik. Megváltoztam, nem vagyok olyan, mint akkor voltam. Tiszta szívemből szeretem. Ő is szeret, de elmondása szerint, ezeket látja maga előtt, amikor beszél velem telefonon, és elmegy a kedve tőlem. Azt mondta, hogy akkor lesz velem, ha át tudom ezen lendíteni. Elég kilátástalan a helyzet...

segítsetek kérlek. Mit tudok tenni, vagy mondani, amivel ezt segíteni tudom?

Nagyon fontos ez az ember, szerelmes vagyok belé. És megváltoztam, ő viszont a múltból indul ki. Hogyan tudhatnád visszaszerezni a bizalmát?



2020. márc. 29. 01:47
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
79%

Nem értem mi köze a múltadhoz. Szerintem csak ürügyet keresett, hogy szakíthasson. Az ember normális esetben nem azt nézi, hogy mi a hiba, hanem hogy mi tart össze avval akit elvileg szeretünk. Ha bűnöző a múltad, vagy striheltél volna, vagy pornóztál és ez derül ki, az más lenne, még megérteném hogy dilemmázik.

De bocsánat, ő akkor kérheti számon rajtad a három pasit ha ő is szűz volt előtted. Ennyike, kettős mérce, szőrszálhasogató férfi aki szerintem még mindig kavar az exével, ezért rád mutogat, hogy kimentse magát.

2020. márc. 29. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
13%
Van akit ez zavar, van akit nem. Mindenkinek megvan a maga értékrendje, van akié szigorúbb van akié kevésbé. Volt olyan barátnm aki megcsalta vlem a párját, nem tudtam akkor hogy van párja, és együtt voltunk két évet, kiderült, hogy tíz fiún vn túl és mndegyiket megcsalta a kvetkezővel. Én ezt nem bírtam tolerálni, szakítottam vele, és milyen érdekes utána elmondta egy haverom hogy bizony csak azért nem csalt meg, mert a csávó visszautasította az utolsó percben, mert amúgy annak is volt valakije, szóval ennyit erről. Kutyából nem lesz szalonna.
2020. márc. 29. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
12%
A kérdésre válaszolva, szerintem felejtsd el a srácot. Hazudtál neki, soha nem fog benned bízni már ugyanúgy
2020. márc. 29. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
64%

Jo lennel ha tisztáznád hogy pontosan miket tettel mert igy nem igen lehet tanácsot adni!

De ha jol ertem ez azt jelenti hogy eddig csak 4 emberrel fekudtél le és a barátod volt a 4.! Mar bocs de ha mar a srácnak is volt barátnője meg

Minden akkor nem ertem miert zavarja hogy neked is volt...?!

Meg mik azok a mocskosságok amiket csináltál?! Drogok, bántalmazás, egyéb társadalmi vagy morális bűn???!

De viszont egyrészt jogos a barátod ki akadása mert hazudtál mint a vízfolyás!!! Nálam ez azonnal szakító ok!

Mit valtoztál meg csak ezt szajkozod de nem mondasz a semmit!!!

Visszaterve a hazugságra! Ha nem hazudtál volna hanem őszinte lettél volna valószínűleg akkor most sokkal jobb lenne a helyzet!!!

A múltat meg nem lehet elfelejteni az örök marad! Azon csak max tovább lepni lehet igy is van rendjén mert ha elfelejted akkor honned fogod tudni hogy amit a múltban elkövettél az rossz/meg bántad tehát ha nem tudod akkor megint meg fogod tenni a jelenben!!! Érted?!

Ezért nem szabad elfelejteni sosem! A változást meg nem szavakkal hanem tettekkel lehet ki érdemelni te ezt multad el mikor hazudtál!

2020. márc. 29. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
Ezt buktad el*
2020. márc. 29. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 A kérdező kommentje:
A múltban ez a 3 srác olyan volt, hogy én próbáltam hozzájuk úgy állni, hogy ez jó lesz (ez már a végelkeseredettségemben volt) és beadtam nekik a hátam, ezek a dolgok már egy éve történtek. Ezután továbbléptem az exemen, és nem tettem ilyeneket. Ő 2 hónapja van az életemben, és hihetetlen boldogok voltunk addig, amíg a múltamról nem kezdett el faggatni. A 2 srácot elmondtam, elmondtam, hogy kihasználtak, stb. Amire ő engem a porig alázott emiatt.. Aztán szóba jött ekkor a 3. srác, akiről azt mondta, hogyha volt hozzá közöm azonnal itt fog hagyni... Ez elég nyomós indok volt, hogy ne mondjam el neki. Hazudtam neki... De nem ért ennyit a hazugságom, őszinte akartam lenni... De nehéz volt ezek miatt...
2020. márc. 29. 11:26
 17/30 anonim ***** válasza:
53%
Pontosan mit csináltál velük??? 😬🧐 ilyen szürke árnyat szinte psycho szex vagy mi!
2020. márc. 29. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 A kérdező kommentje:
Lefeküdtem velük.
2020. márc. 29. 11:33
 19/30 anonim ***** válasza:
53%
Szoval csak normális szex volt?
2020. márc. 29. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
Mert ha igen akkor tul reagalta főleg ugy hogy neki is volt mar valakije előtted persze az megint mas ha arról is hazudtál elsonek hogy szuz vagy mert az mar dupla hazugság
2020. márc. 29. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!