Volt már, hogy olyanba szerettetek bele, és kezdtetek az illetővel kapcsolatot, aki mellett nem lehettetek Önmagatok? Hosszú távon (például a rózsaszín köd múlásával) hogyan alakult a viszonyotok?

Régen kapcsolatban voltam egy sráccal, aki mellett teljesen önmagam adhattam. Kicsit irányító, feltörekvő típus vagyok (munkában is), aki szeret olykor dedóskodni, és mivel fiúk közt nőttem fel, a nőcis dolgok sem állnak hozzám valami közel. Emellett totál introvertált vagyok. Mellette minden olyan természetesnek hatott, nyitottságának és közvetlenségének hála számomra a nagy Ő volt. A közös célok, elképzelések viszont nem egyeztek, így szétmentünk.

Az új párommal még csak néhány hónaposak vagyunk: A jövőt és célokat illetően egyformán gondolkodunk; érett férfi akivel bátran lehet tervezni. Viszont olyan erős, irányító személyisége van, mellyel teljesen elnyomja a sajátom. A nőkkel kapcsolatos elvárásaiban konzervatív: Múltkor szerettem volna vállig érőre vágatni a hajam, erre szakítással fenyegetőzött (mivel fiúsnak tartja). Túlságosan magabiztos, arcoskodó társasági ember, aki könnyen visszaél a hatalmával (a munkahelyén a szemem láttára ordította le egy beosztottja fejét, valami kis nonszensz hülyeségért). Mikor a lakásomra olykor 1 órás késéssel érkezik, nem hajlandó beszámolni a miértekről (Majd ő tudja!).

Velem amúgy rendes, és érzem is, hogy nagyon szeret (és viszont). Hűséges típus. Engem sem egy irányításmániás hárpiának kell elgondolni: képes vagyok kompromisszumokat kötni, de akkor is nehezen viselem a dirigálást, beszabályozást. Ösztönösen ellenállást vált ki belőlem. Ugyanakkor mindig is élt bennem egy erős megfelelni akarás (mindenkivel szemben).

Voltatok már hasonló cipőben? Hogyan alakultak a dolgaitok évek távlatában?