Gonosz vagyok, ha tudom, nincs jövőnk, de mégis vele maradok, mert tetszik, hogy "elkényeztet"?

A korábbi barátommal a minimumért is könyörögnöm kellett, 8 hónapos kapcsolatunk alatt összvissz kétszer voltunk randizni, merthogy neki "nincs pénze engem hetente etetni valahol", viszont a barátaival heti 2-3 buli simán belefért... Sosem mentünk sehová, mert "nincs kedve".

Most lett egy párom, aki ennek a teljes ellentéte. Állandóan programokat szervez, de olyanokat, hogy az állam leesik. Hoz-visz autóval, a barátom pl. a közös bevásárlásra is úgy vitt el, hogy a benzinköltség felét elkérte, mert hogy ő magának a sarki kisboltban is bevásárolna, miattam kell kimenni az Auchanba.

A mostani barátom meg tényleg úgy viselkedik velem, mint egy úriember. Kinyitja a kocsiajtót, hozza a táskámat, meglep csak úgy virágcsokorral, sütivel. Most pl. a hétvégét a Balatonnál töltjük, múlt hónapban Rómába vitt, meglepetésként (keresztrejtvényt csinált, aminek a megoldása volt az úti cél).

De tudom, hogy nem egymás mellett öregszünk meg, hogy nincs hatalmas közös jövőnk. Ennek egyik oka a nagyobb korkülönbség, a másik pedig az, hogy én külföldön képzelem el a későbbi életemet... Őt pedig minden ideköti, itt van a munkája, itt építette fel magát, az egzisztenciáját, itt vannak kapcsolatai. Viszont sokkal jobb vele, mint egyedül, vagy mint a volt barátommal volt. Baj, ha vele maradok addig, amíg nem lesz aktuális a külföldi terv (ez évek kérdése, még egyetemre járok)?