Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Teljes kétségbeesett vagyok!...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Teljes kétségbeesett vagyok! Ti mit csinálnátok?

Figyelt kérdés

2 éve ismerek egy srácot akkor annó miatta fogytam le több mint 26kgot. Az utóbbi időben nagyon közel kerültünk egymáshoz mivel másik városban lakik hetente találkoztunk hol én hol ő jött. Megjegyzem akárhányszor feljöttünk hozzánk/hozzájuk mindig úgy kötöttünk ki hogy ott fekszek a mellkasára dőlve ő pedig simogatja a vállamat azzal a kezével amivel átkarolt és közbe egyszer-egyszer megölel..vagy fogja a kezem puszilgat. Legutolsó találkozásunkkor szintén ugyan ez már szinte megszokásként meg is történt ahogy ott fekszünk egymás mellett elkezdte puszilgatni a nyakam (hihetetlen érzékeny a nyakam ha puszilgatják készen vagyok, persze ő ezzel teljes tisztába volt és ki is használta) én ahol értem néha nyomtam egy-egy puszit az ő nyakára is..már ha képes voltam rá úgy szenvedtem mert kidőltem mondom ha úgy érnek hozzám és főleg ő..fordította a fejét és hirtelen szembe fordultunk egymással...összeért a homlokunk és az orrunk is a szájával végig simította az én számat majd lekapott. A gond a következő : a barátnője tiszteletlen vele megcsalta nem egyszer azért nem dobta ki mert, kérlek értsétek meg megszokás már kis hülyémnek nem kis idő óta vannak együtt..új életet akar és én mellette vagyok. Tegnap este beszéltük meg a dolgot hogy végül is mi lesz kettőnkkel (azelőtt tesóként mondtuk egymást,de sose kezeltük úgy a másikat) a lényeg az hogy bevallotta hogy totálisan belém szeretett és még véletlenül se fogja hagyni hogy ez annyiba maradjon kettőnk közt mert fontos vagyok neki nem tud aludni mert hiányzok és mikor a barátnője átkönyörögi magát hozzá nem érzi jól magát mert miattam aggódik. Kirakni kiakarja csak félt hogy sokan támadnának mint engem, mint minket (engem+őt) mivel mint említettem sok ideje együtt vannak már,azt mondta megtesz mindent mert szeret csak nem akar bunkó lenni hiszen mindenki úgy is a barátnőjének hinne és ő lenne a hibás és a rossz ember..(tényleg nem ő a hibás és ezt nem azért mondom mert szeretem megcsalták többet érdemel már ahogy egy emberhez hozzá áll is többet érdemel mint a barátnőjétől!) azt mondtam neki várok rá, 2 évet vártam most ha 2 hónapot még kell hogy az ő lelke is rendben legyen miatta megteszem mindig is fontosabb volt az ő lelki állapota mint a sajátom.

A KÉRDÉSEM a következő: ti várnátok vagy hagynátok 2 év után olyat aki nem hibátlan csak szeretitek minden hibájával együtt? /tudjátok olyan hamupipőke feeling-beteljesült álom- ez nekem/

Nem akarok magamba roskadni de mivel húzzam ki az időt vagy mivel irányítsam arra hogy gyerünk tedd meg tedd meg úgy hogy közbe tolakodó se akarok lenni hiszen szíve vágya..nekem az ő boldogsága a fontos habár búcsúzáskor azt mondta tegnap hogy ő nem szeretné ha lennék én és ő, hanem ő azt szeretné ha mi lennénk.


Egy totálisan kétségbeesett 16 éves lány!



2012. júl. 25. 22:02
 1/5 anonim ***** válasza:
Mivan? Hülye vagyok, de végig olvastam... Most ha szeretitek egymást, mi a sz*rt szenvedtek a másik csajjal? Ha ő is téged szeret, mi ez a 2 hónap??? Valami új szabály, amiről nem tudok? Gyászidőszak? Szakítson vele tisztességgel, őszintén, aztán ne ugorjatok bele az új kapcsolatba, csak találkozgassatok. Csak aztán nehogy seggre ülj, hogy csak hülyít. Lehet nem szűrtem le jól a lényeget, mert elég nagy hablaty amit írtál.
2012. júl. 25. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Hanariko ***** válasza:
100%

Én se értem, hogy minek szenved vele, minek van vele, ha már az megcsalta. Az nem jó indok, hogy sok ideje együtt vannak.. és? Lehet nehezebb, de 5-10 év (nem tudom nálatok mennyi a sok) után is tudni kell szakítani, pláne ha ilyen nyomós ok van rá.


És azt se értem, miért lenne ő a rossz... biztos egy számító kis p*csa a mostani barátnője és pletykálna, de ha ti tudjátok az igazságot, akkor szarjátok le őt és akiket ellenetek tud fordítani, azok nem igazi barátok. Legyetek együtt boldogok, ha ennyire vágytok egymásra.

2012. júl. 25. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Nem kell sürgetni. Ha még te is nyúznád akkor még nehezebb lenne. Lelkiekben nehéz felkészülni a szakításra. Ez olyan, mit ha életedben először bázisugranál, akkor te is fel szeretnél rá készülni és nem azt akarnád hogy talppal a mélybe rugdosnának.
2012. júl. 25. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Ha ez 2éve húzódik,nem hiszem hogy otthagyja,ezek csak kifogások.Térj észhez,jó hogy nem 10évet eltöltesz ilyen állapotban.
2012. júl. 25. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Bocsánat ha zürzavaros, pedig próbáltam a lehető legegyszerűbben összefoglalni a történetet hogy azért benne is legyen minden!

Utolsónak csak annyit hogy : !NEM! 2 éve húzodik..2 éve beleszerettem totálisan ez egy kis időre csillapodott és most ebben az évben május-június óta kerültünk közel egymáshoz, úgy hogy nem csak én akartam valamit hanem ő is!

Köszönöm azért mindenesetre hogy segítetek sokat jelent nekem és idén lesznek 3 éve együtt a barátnőjével! A fiú 17 éves.Még még véleményeket szívesen elfogadok érdekelnek nagyon a vélemények!

2012. júl. 25. 22:38

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!