Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek van esélyem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek van esélyem? [Lányok válasza érdekel inkább, de a fiukét is örömmel fogadom! ]

Figyelt kérdés

Van egy lány, aki osztálytársam már 8 éve. Eddig csak barátok voltunk, de a 7. év közepén teljesen beleszeretem, és elmondta neki tetszem. Tavaly nyáron Június 27.-én együtt voltunk táborozni és ott már tudta, hogy szeretem őt és ő is elmondta, hogy bejövök neki.

A táborba 1 hetet tölt ötünk, és a hét felénél mondta, hogy: „Kicsit összegyűltek a gondjai” és hogy tartsunk egy kis ”szünetet”. Kérdeztem tőle hátha tudok segíteni a dolgait rendezni, de nem mondta el hogy mi bántja, és hogy mit történt. Mondtam neki, hogyha bármi gond van, akkor szóljon, segítek mindenben, amiben tudok. Nem próbáltam faggatni az ügyeiről gondoltam, ha segítség kell neki, akkor szól. ((Nem szólt de mind1)) Most pedig ez évbe is megyünk majd táborba és még mindig nem mondta, hogy vége a szünetnek. A különböző iskolai szünetekbe eljártam vele biciklizni, amit nagyon szeret és tök jól éreztük magunkat meg minden. Néha voltunk színházba is ahol későn értünk haza akkor természetesen, ahogy fiúhoz illik haza kísértem. De nem, csak azért mert szeretem meg minden, hanem tudtam, hogy veszélyes környéken fog este sötétbe sétálni azt meg egy ilyen jó kinézetű lánynak nem kéne. Szóval haza kísértem sokat beszélgetünk még a házuk előtt mikor már kibeszéltünk mindent akkor megvártam, míg bemegy a kapun kaptam egy puszit is. Azt furcsálltam, hogy amíg azt mondta, hogy szünet van többet engedett mikor még nem volt ez a ”szünet”.

Ez a szünet még a mai napig is tart és fogom, ugye a kezét kapok, puszit mikor haza kísérem.

Osztálytársak előtt ezt a szerelmet nem mutatjuk, mert nem kell mindent tudniuk. Egyedül az osztályból a lányok tudják. Viszont itt visszatérve lassan eltelt egy év és a szünet még mindig tart. Teljesen elbizonytalanodtam szerintetek ebből még lehet valami? Én még mindig szeretem, és azt mondja, hogy ő is szeret engem. Hogy-hogy a szünet alatt többet engedett, mint általában? Lesz ebből még valami?

[Még annyit hogy szülinapjára, névnapjára, karácsonyra, húsvétra, mikulásra, mindig vettem neki valami ajándékot igaz hogy osztály karácsonyra nyakláncot kapott.]



2013. máj. 12. 21:43
 1/5 anonim ***** válasza:
15%
Hosszú és nem olvasom el. Bocsi.
2013. máj. 12. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Hú b*sszus ez hosszú estére.


De azért kívánok szép boldog életet!

2013. máj. 12. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Ha reggel teszed fel a kerdest akkor valaszolok,de hulla vok igy nem olvasom el,megyek is lefekszem :D heloka :)
2013. máj. 12. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 kruse ***** válasza:

Szerintem van, mert keresi a társaságod, nem mondta konkrétan, hogy nem akar semmit.

A helyedben azért megkérdezném tőle, hogy meddig gondolta ezt a szünetet.

Jobb, ha tudod, mert ha nincs esélyed, akkor is tovább tudsz lépni.

2013. máj. 12. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Szerintem is van, de mindenkepp beszelj vele a 'szunetrol'. :)
2013. máj. 12. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!