Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szeretni fog még valaha?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretni fog még valaha?

Figyelt kérdés

4. éve vagyunk egy pár a barátnőmmel.

1 évig távkapcsolatban éltünk, majd 2 évig nálam Budapesten albérleteztünk, majd 8 hónapig munka miatt külön és 1 hónapja újra együtt, mert lett munkája Budapesten.


A két év alatt csak 2 hónapig tudott dolgozni ezért mindíg otthon volt és én napközben sokszor vele tudtam lenni.

(nagyon keresett munkát, de nem kapott)


Király munkahelyet talált, kivirúlt, a fiuk udvarolnak neki, az emberek szeretik.

Visszahúzódó volt mindíg, így imádja a figyelmet.

Csinos és okos csaj.


Az új állása nagyban ráerősített arra, hogy nem jövünk ki jól.

Eléggé unalmasak voltunk így utólag belátom.

Én dolgoztam és amikor hazaértem akkor együtt voltunk.


Időközben meghíztam, így már nem kíván.

Azt is mondta pár napja, hogy már nem is szeret.

Nem lát engem férfiként.

Az is baj, hogy szinte semmit nem léptünk előre a kapcsolatunk alatt.

Szinte csak a megélhetésért dolgoztam.


Most edzek keményen, hogy újra meghódítsam, de kezdem elveszíteni a reményt.


Minden apróságon felhúzzuk magunkat.

Állandóan összekapunk valamin.

Teljesen kikészítjük egymást.


Felajánlottam, hogy szakítsunk, de nem akarta, azt mondja, hogy próbálkozzunk, de szerintem ezt azért is mondja, mert én most is nagyon szeretem.


Viszont teljesen kikészülök.

Naponta eszembe jut, hogy "ma szakítok vele", de nagyon szeretem, így amint meglátom újra imádom.


Már azt sem mondja, hogy szeret, de azt igen, hogy adjunk időt magunknak.


Elkeseredésemben már többször kérdeztem, hogy tud-e újra szeretni, de mindíg ideges és azt mondja, hogy ezt nem tudja és ne kérdezgessem mindíg.


Ez így nem élet!

Csak egymást idegesítjük mindíg.


Tudom, hogy szakítanunk kellene.

Félek, hogy ha egyszer szétmegyünk, soha többé nem lehetünk együtt. :,(


Szerinte unalmas vagyok!

És persze a munkahelyére imád bejárni, ott nagyon jól érzi magát.

Próbálok kevésbé unalmas lenni, de én egymagam dolgozok, unalmas az életem azon része.

Eddig mindíg együtt csináltunk mindent.

Most már ez nincs.


Szeretni fog valaha újra?

Lát erre bárki is esélyt?

Én nagyon szeretem, bármit bevállalok érte, de tudom, hogy nagyon unja nézni, ahogy próbálok vidám lenni, de tudja, hogy belül nem vagyok az és ezért ő sem szívesen jön haza.


Már nem hívom fel napközben, mert azt mondja, hogy ellenőrizgetem.


Van még remény?



2013. jún. 16. 18:14
 1/8 anonim ***** válasza:
A baj a "barátnőddel" van. Szerintem már meg is van a kiszemeltje. Nem csodálkozok rajta, hogy ennyire nem akar a közös jövőtökről beszélni. Csak mivel nincs semmi önbizalma, nem mer veled szakítani, hiszen akkor nem marad neki senki, ha a kiszemeltje nem jön össze...
2013. jún. 16. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

"Már nem hívom fel napközben, mert azt mondja, hogy ellenőrizgetem. "


Mit gondolsz, miért van bűntudata?! Az én barátnőm imádja, ha felhívom napközben... Meg kb. az összes csaj. Kivéve, ha "van mit ellenőrizni".

2013. jún. 16. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Igazság szerint ez már nekem is eszembe jutott, mert mondta, hogy jól esik neki, hogy tetszik az egyik ott dolgozónak.

Sőt, a túlsúlyom miatt nekem nem is akar tetszeni.

Valahogy úgy mondta, hogy jobban esik neki, ha ott bent nézik meg.

Ez gondolom eléggé gáz!

Viszont nem hiszem, hogy össze akarna jönni a gyerekkel.

Bár tudom, hogy kedveli, mert "értelmes és jó fej"!

Szerintem gáz a gyerek, biztonsági őr, hihetetlenül bamba fejjel.

Annyira szar, hogy egy nulla fickóra KELLENE féltékenynek lennem.

A gyerek állandóan viccelődik.

Én 30 éves vagyok, a párom 25.

A fickó 36.

Mindent arra fog, hogy ő roma és ha nem az lenne, akkor már mindent elért volna az életben.

Duma-duma-duma!


A legszomorúbb, hogy a párom bár főiskolát végzett, okos lány, de mindent elhisz neki.


ÁÁááááá, utálom az egészet! :(

2013. jún. 16. 18:30
 4/8 A kérdező kommentje:

Én is erre gyanakszok!

Szerintem sem zavarná, ha nem lenne titka!

2013. jún. 16. 18:31
 5/8 A kérdező kommentje:
De az eredeti kérdésnél maradva, van még remény szerintetek?
2013. jún. 16. 18:32
 6/8 anonim ***** válasza:
Persze, akár össze is házasodhattok... Csak ne várd, hogy vonzódjon hozzád.
2013. jún. 16. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 kolosszus22 ***** válasza:

Sajnos nincs semmi remény, átestem hasonlón. Ennek vége. Viszont nem a te hibád, barátnőd most elszállt magától, eddig jó voltál, most hogy kicsit jobban megy a sora már szabadulna tőled. Szerintem a kapcsolatotokban ő eddig is úgy állt hozzád, hogy ha "nincs ló, jó a szamár is". Engedd el, találsz majd egy jobbat aki tényleg szeret.

26F

2013. jún. 16. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Ez veszett fejsze nyele. Csak pótlék vagy a barátnőd számára. Ha nem is szeret, nem is kíván, nem tölt veled időt, akkor mégis mit akar? Ezt a kérdést tedd fel neki.
2013. jún. 17. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!