Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lehet értelme próbálkoznom a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet értelme próbálkoznom a volt páromnál? Hosszú sztori, leginkább lányok véleményére lennék kíváncsi.

Figyelt kérdés
2 évet voltunk együtt, 1 hónapja szakított velem a barátnőm. Nagyon szerettük egymást, de a zűrös családi körülményeink miatt sokszor vitáztunk. Nem tudtunk eleget foglalkozni a kapcsolatunkkal. Sajnos hazavittem a munkahelyi stresszt is. Egyik alkalommal kiborultam és olyat mondtam, amit örökké bánni fogok: azt jeleztem, hogy nem érzem magam már szerelmesnek. Később ezt megmagyaráztam neki, hogy nagyon szeretem, de valami többet szeretnék ennyi idő után. Ő rendkívül szerelmes volt belém, de ezen kijelentésem után egyre csak furcsábban viselkedett, míg egy utolsó vita után szakított. Pár napot hagytunk egymásnak, Ő kijelentette, hogy kiszeretett belőlem. 3 hét után felkerestem, összeszedetten, hogy őszintén tudjak Tőle bocsánatot kérni. Azt mondta, hogy csak akkor találkozzunk, ha elfogadom, hogy nem szeretne békülni. A beszélgetésünk nagyon jól alakult, elmondta, hogy nagyon örült, hogy felkerestem, megbeszéltük a hibáinkat a kapcsolatunkon belül. Mindketten kellemes érzésekkel váltunk el, úgy láttam rajta, hogy a csalódottsága enyhült és hogy ha nem is rögtön, de pár romantikus randevú után talán még van esélyünk egy újrakezdésre. Erre 1 hétre viszont feltöltött több képet egy közös fiú ismerősünkkel, akivel ezek előtt alig-alig találkoztunk. Hozzábújva, nála vacsorázva stb. Nagyon elkeseredtem, azt hittem többet ért a 2 évünk, minthogy 1 hónap után már másnál kössön ki... Kérdésem az lenne, hogy ezeken túl lenne-e még szerintetek annak értelme, hogy újra meghódítsam? Nagyon szeretem Őt, életem szerelme, de félek, hogy csak szánalmat keltenék benne. Félek, hogy Ő tényleg elhitte, hogy nem szeretem... 25/F

2013. nov. 26. 11:13
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
Még annyit hozzátennék, hogy azért nehéz elfogadjam ezt,mert ezek előtt egy hónappal elmentünk egy wellness-hétvégére, ahol úgymond újra egymásba szerettünk. Csak jött a stressz/ingerültség, ez a hülye beszólásom, és elvágtam magam... Tényleg létezhet ilyen? Hogy akkorát csalódik, hogy rögtön máshoz menekül? Köszönöm szépen a válaszaitokat, így kicsit könnyebb, hogy ismeretlenekkel ki tudom beszélni :)
2013. nov. 26. 13:04
 12/17 anonim ***** válasza:
5-ös vagyok. Igen, létezik ilyen, de ez nem jelenti azt, hogy irántad már nem érez semmit. Ha 2 hét volt az ominózus mondat és a szakítás között, akkor én inkább azt gondolnám, fél, és már nem bízik meg benned. Újrakezdésnek viszont csak úgy látom értelmét, ha a folytonos veszekedéseket ki tudjátok küszöbölni. Kérj egy második esélyt szerintem, de úgy, hogy gondolkozási időt adj neki, és közben is éreztesd vele,hogy szereted.
2013. nov. 26. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 Nem mondod :D ***** válasza:
adj időt neki, de éreztesd, hogy nem mondassz egykönnyen le róla...
2013. nov. 26. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
2 hét telt csak, de a kijelentésem után magába zsúfolta az összes múltbéli nézeteltérésünket,ezeket forgatva vissza rám. Akkor úgy váltunk el, hogy elege van az örökös civakodásból, belefáradt... A bocsánatkérésnél tisztáztunk sok mindent, olyat is, amiről nem is tudtam, hogy benne motoszkál, félreértett engem. Akkor lett fura a találka, amikor felhozott egy csomó srácot, hogy velük találkozgat, én pedig holt lazán (pedig közben szorult a szívem) közöltem, hogy ez természetes, hiszen csinos lány. Ekkor meglepődött. Nem ezt várta. És ekkor közölte, hogy örül, hogy nem veszekedtünk. Örömmel is búcsúztunk. Erre 4 napra rá, kitesznek egy ilyen képet... Lehet az játszódott le benne, hogy addig, amíg nem látja, hogy túlléptem, nem tesz ilyet? De hiszen még mindig fáj... Hogyan tudnám ezt tudatni Vele? Kell tudassam Vele?
2013. nov. 26. 14:14
 15/17 anonim ***** válasza:

:D


Ennek már kampec! Úgy látta nem érdekel, kirakta amit a hátad mögött csinált: sok randi, sok pasik, kiélheti magát.

2013. nov. 26. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Úgy tudod tudatni, hogy megmondod/megírod, hogyan máshogy? Hogy kell-e, az a te döntésed, mint ahogy az is, akarod-e még őt megpróbálni visszakapni.
2013. nov. 26. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszaitokat! :)
2013. nov. 26. 15:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!