Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Semmi erkölcsösség nincs már...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Semmi erkölcsösség nincs már az emberekben?

Figyelt kérdés

Újra és újra teljesen kiborít, amit látok, most leírom ide is.


19 éves vagyok, végzős vagyok a gimnáziumban, s évről évre újabb mocskos történeteket jutnak a fülembe. Hogy az osztálykirándulásokon, ahol én a barátaimmal voltam főleg, vagy épp naivan udvaroltam a lánynak, akibe épp beleszerettem, az osztály nagy része orrba-szájba kavart egymással, ha volt amúgy kapcsolatuk valakivel, ha nem. Természetesen nem kell mondanom, hogy a lányok is (vagyis egy lány, aki négy éve tetszett) ugyanezt csinálta, mint kiderült. Engem persze visszautasított. De ez most más téma.


Arra lennék kíváncsi, hogy ez már mindig így lesz-e? Lesznek egyáltalán valamilyen életkorban normális emberek, vagy vannak egyáltalán a világon? Már ami a hűséget és az erkölcsöt illeti. Mert például rokonaimról, ismerőseimről, akik már 40-50-es felnőttek is olyan mocskos dolgokat hallok néha, hogy elmegy a kedvem az élettől.



2014. ápr. 1. 11:23
1 2 3 4
 11/31 A kérdező kommentje:
Ennyiben igazad van, de hát amikor az orgia elfogadott volt, vagy a több feleség, sőt, szokás, bár nem mondom, hogy vonzana engem, de akkor nem ütközik az erkölcsösséggel. Vagyis annyiban igazad van, hogy akkor mások voltak az erkölcsi szabályok - de hát akkor pont, hogy betartották. Most azonban elvileg nem ezek az erkölcsi szabályok, nem az a bajom leginkább, hogy ezt csinálják az emberek, hanem az önzőség, sunyiság és hűtlenség. Meg kicsit tényleg az is taszít, hogy orrba-szájba élvezkednek. De lehet, hogy csak én nevelkedtem egy zárdában, lovagregényeken, és csak nekem az a normális, ha az embernek egyszerre egy emberrel van párkapcsolata.
2014. ápr. 1. 12:05
 12/31 anonim ***** válasza:
60%

Az a különbség, hogy ha SZERINTED van egy magad számára elfogadott szabály azt más simán figyelmen kivül hagyhatja, mert nem zárják börtönbe ha félrelép, vagy átkozza ki az egyház.

Az a kemény keresztény vallási légkör nem létezett volna kinvallatás, és kardélre hányás nélkül. Az egyház mindvégig terrorban tartotta az embereket, és mindennek gátja volt ami szerinte "erkölcstelen" vagy eretnek.


Ahogy ez a terror megszűnt a kultúrkör maradt meg a régmúlt gyökerei miatt, de nem meglepő módon ez a szellemi felszabadulás egyszerre üdvös, és egyszerre útkeresés is a jövőre nézve.

2014. ápr. 1. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 A kérdező kommentje:
Én is mélyen elítélem, amit a Keresztény egyház tett a Középkorban, de azért az elveik nem voltak feltétlenül hülyeségek. Ezt sok mindenről, főleg politikai irányzatokról is el lehet mondani. Aztán mindenhol terror van, vagy épp az elvek figyelmen kívül hagyása. De attól még az elvek jók, és szerintem lehet elég szabadelvű egy világ úgyis, hogy néhány értelmes szabály közé rakja az életet.
2014. ápr. 1. 12:14
 14/31 anonim ***** válasza:

Mivel ezek az elvek más kultúrkörben, és korokban ugyanúgy "jók voltak" ezért relativ ez is.

Most, és szerinted jó. Ha 2500 éve születtél volna rómábasn más lenne a jó. Ha spártában 3000 éve, akkor a testi lelki jóbarátod (mert ezt jelenti a kifejezés) gyanithatóan egy férfi lenne, és normálisnak gondolnád, ugyanilyen meggyőződésesen "jó lenne"


Ennyire nem örök, és relativ az, hogy szerinted mi a jó, vagy helyes.

2014. ápr. 1. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
Vannak olyan erkölcsi kérdések, amelyekben nem hozakodhatsz elő ezzel a "minden relatív, mindent lehet" szöveggel. Ilyen például a hűség. A kérdező jogosan kifogásolja, hogy a hűség, a megbízhatóság kihalófélben van a mostani korban.
2014. ápr. 1. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:

De előhozakodhatok. Lásd régi korokban az ágyasok.

A régi korok bordélyaiba sem csak a magányosok jártak.

SEMMI nem változott.


Ha neki nem felel meg valaki viselkedésformája keres mást. Hasonló gondolkodású van.

Én sem értek egyet a hűtlenséggel. De nem foglalkozom mások életével, mert k. semmi közöm nincsen hozzá. ÉS pláne nem itélkezem.

2014. ápr. 1. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:

Szerintem lényegtelen mi volt az erkölcsi norma 2000 éve 200, de még 2 napja is.

Engem az érdekel most mi van, illetve maga az a gondolat, hogy én ki vagyok, milyen értékek mentén határozom meg magam, illetve akiket én közel engedek magamhoz milyen értékeket képviselnek.


Azt én már régen feladtam, hogy meg akarjak változtatni másokat, pláne az én erkölcsi és morális elképzeléseimre, ahogy azt is, hogy emiatt bánkódjak és haragudjak.

Az az egy két ember, nő akit én közel engedek magamhoz, az hasonlít értékekben hozzám, ha kiderül hogy mégsem akkor keresek tovább. Közben igyekszem jól érezni magam, és nem idegesítem olyanokon magam amin nem tudok változtatni. Pl hogy ki kavar kivel és miért és rám nézve ez mennyire rossz.


A korábbi dolgokkat felhozni, illetve azzal takarózni meg szerintem értelmetlen és butaság.


A hozzászólásaimmal azt akartam neked kérdező sugallani, hogy sz*rd le a többi embert, ne bánkódj a dolgokon, ha gondolod használd ki a dolgokat ahogy jónak látod. Egy idő után ahogy tapasztalatot szerzel és idősödsz meg találod azt az embert aki neked hozza azt az értékbeli színvonalt amivel már megelégedhetsz.


Ennyi


#7 voltam

2014. ápr. 1. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 A kérdező kommentje:

Dowd: De hát régen azokhoz a belső szabályokhoz tartották magukat, amik akkor voltak, most mg nem azokhoz. Ez itt a különbség. Régen is csináltak ilyeneket, de akkor ez elfogadott volt. Most nem az és a korosztályomat is ez alapján nevelték példának okáért, rajtam kívül mégis nagyon kevés emberrel találkoztam, aki ezek szerint élt volna.


#7: Igazad van, le kell sz*rni őket és járnom a magam útját. Az volt mindig is a bajom, hogy nagyon érzelmesen álltam a dolgokhoz, márpedig ha túl akarok élni ebben a világban, minél hamarabb meg kell tanulnom lesz*rni az értéktelen embereket.

2014. ápr. 1. 12:36
 19/31 anonim ***** válasza:

Kérdező


Úgy látom egyáltalán nem figyelsz arra amit mondok.

Régen még inkább nem volt elfogadott mint most.

Mégis csinálták.


Most már nincsen retorzió. Most is csinálják.

SEMMI nem változott.

Csak te hiszed, hogy a fertő uralkodott el a világon.

2014. ápr. 1. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:

Féleértettél.


Nem lesz*rni kell az embereket, hanem a viselt dolgaikat.

Azzal csak magad ellen hangolod az embereket és elszigeteled magadtól a világot.


Én inkább jól szoktam szórakozni az emberek dolgain, de lenézni, lesajnálni, leszólni soha nem szoktam őket. Én tudom ki vagyok, mit képviselek és a többin meg mosolygok. Ennyi.


#7 voltam megint

2014. ápr. 1. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!