Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Semmi erkölcsösség nincs már...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Semmi erkölcsösség nincs már az emberekben?

Figyelt kérdés

Újra és újra teljesen kiborít, amit látok, most leírom ide is.


19 éves vagyok, végzős vagyok a gimnáziumban, s évről évre újabb mocskos történeteket jutnak a fülembe. Hogy az osztálykirándulásokon, ahol én a barátaimmal voltam főleg, vagy épp naivan udvaroltam a lánynak, akibe épp beleszerettem, az osztály nagy része orrba-szájba kavart egymással, ha volt amúgy kapcsolatuk valakivel, ha nem. Természetesen nem kell mondanom, hogy a lányok is (vagyis egy lány, aki négy éve tetszett) ugyanezt csinálta, mint kiderült. Engem persze visszautasított. De ez most más téma.


Arra lennék kíváncsi, hogy ez már mindig így lesz-e? Lesznek egyáltalán valamilyen életkorban normális emberek, vagy vannak egyáltalán a világon? Már ami a hűséget és az erkölcsöt illeti. Mert például rokonaimról, ismerőseimről, akik már 40-50-es felnőttek is olyan mocskos dolgokat hallok néha, hogy elmegy a kedvem az élettől.



2014. ápr. 1. 11:23
1 2 3 4
 21/31 Noydra ***** válasza:
19 és 20nak is 100%ig igaza van, ezen gondolkodj el kérdező.
2014. ápr. 1. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:

Keress hasonló gondolkodású embereket.

Ajánlom az egyházi ifjúsági csoportokat. Ott sokan vannak, bár a "teljes nemi kapcsolat csak a házasságban" elvét ők sem mind tartják be.

2014. ápr. 1. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
"Engem persze visszautasított." Mit utasitott vissza? Megkérted a kezét, hogy a szent házasság keretei között nemzél neki lányokat és fiukat? (Ha nem igy történt akk meg mit is háborogsz?)
2014. ápr. 1. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 A kérdező kommentje:
#23: Min háborgok? Leírom neked röviden mi történt. Van egy lány, akinek nem volt sosem rendes kapcsolata, a fiúk sosem tisztelték, kihasználták. Minden bunkó, gazdag srácra rányomult, mert ennyiben látta az ellenkező nem értékeit. Ott voltam aztán én, aki beleszerettem és naiv módon azt hittem, hogy valaki olyanra van szüksége, aki vigyáz rá, aki tiszteli. A múltját nem vettem figyelembe, mert arra gondoltam mindenki hibázhatott, de azon már nem lehet változtatni. Elkezdtem udvarolni ennek a lánynak. Hogy szóba jöjjek nála, változtattam a külsőmön, elkezdtem kondiba járni, máshogy öltözködtem. Nem szeretem az ilyen felszínes dolgokat, de gondoltam hátha ennek hatására sikerül majd és akkor meg tudom változtatni talán, vagy legalábbis megmutatni neki, hogy vannak mélyebb dolgok ezeknél. Azt is bizonyítottam, hogy nem sajnálom a pénzt (noha gazdag nem vagyok). Eltelt fél év és rászántam magam, hogy elhívjam moziba. Először egy héten át játszott az érzelmeimmel, míg egyenesen képes volt visszautasítani. Az a lány, aki szinte akárkivel kavart, akárkire rányomult, egy olyan fiút eldobott, aki bármit megtett volna érte. Aki tisztelte volna. Nem azt mondom, hogy össze kellett volna jönnie velem, de egy esélyt adhatott volna. Szerintem azt azért kiérdemeltem. De ezt nem akartam elírni, mert nincs olyan sok köze a kérdéshez. Most már végképp azt fogja mindenki írni, hogy savanyú a szőlő és ezt szerettem volna elkerülni.
2014. ápr. 1. 14:57
 25/31 anonim ***** válasza:

"hogy savanyú a szőlő és ezt szerettem volna elkerülni"

Miért nem így van? (De)

2014. ápr. 1. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:

Azt hitted, hogy te meg tudod változtatni, azt hitted, hogy teveled majd más lesz. Itt követted el barátom az első hibát.


Mondtam, a romantikus maszlagot hagyd el, és kezdj el úgy látni a dolgokat mint amilyenek valójában.

2014. ápr. 1. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
Szerintem pedig nem így van. Egyetértek a kérdezővel szinte mindenben. Sok ilyen lány van, szerintem is szomorú. Az, hogy kinek ki jön be nem nagyon lehet irányítani. Ha a kérdező nem jött be a lánykának, akkor nem. Ennyi. Vannak fiúk, akiket nagyon szeretek, mint embert, de egyszerűen nem vonzanak szexuálisan. Az szomorú, hogy a csajszi aztán összefekszik mindenkivel most, de legalább a kérdezőt nem használta ki ennyire szexuálisan.
2014. ápr. 1. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 A kérdező kommentje:
Dowd: Így van, de nem emiatt zavar, hogy erkölcstelenek az emberek. Ha sikeres lennék a párkapcsolatokban, akkor is zavarna, főleg, hogy attól félnék mindig, hogy megcsal a barátnőm.
2014. ápr. 1. 15:17
 29/31 anonim ***** válasza:

Nos kitárgyaltuk a dolgot.

Csak nem úgy élnek ahogy te helyesnek látod.

Remélem érzed a különbséget.


Az, hogy azon paráznál mikor csal meg a barátnőd sokat elmond a jövőre nézve.

Önbeteljesitő jóslatként működő féltékenységi jeleneteket vetit előre, ami

nem egészséges.

Túlkattogod minden szempontból.

2014. ápr. 1. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
100%

Beleolvasgattam a hozzászólásokba, végülis a politikusok is ezt csinálják a Parlamentben... :-)


Egyik bizonygatja a másiknak az ő maga által felállított igazságot... ...pedig abszolút igazság nincs! :-)


Egyikőtők elítéli, másikótok isteníti a szexuális erkölcstelenséget, mind a kettő álláspontot meg lehet érteni, pro-kontra...


Általában azok az emberek találják meg a szexualitásban önmaguk kiteljesedését, akik semmi másban... :-) ...mert pl. ha rálelsz az életben egy olyan dologra, ami nem a szex és ráadásul érdekel, akkor ez a fenemód hatalmas szexuális görcs nem uralkodik el az agyatokon... :-)


Én mindig úgy fogalmazom meg, hogy a világgal semmi baj nincs, ez minden világok legjobbika... :-)


Az egyik tábor tehát elítéli a hedonizmust (vagyis a kérdező)... ...a másik meg szilárdan kiáll amellett, hogy: "A világ ilyen, ne akard megváltani." ...abban igazatok van, hogy az emberek, ahogy felnőnek, egyre selejtebbé válnak és nagyon nehezen képesek elfogadni azokat, akiknek maradtak még értékeik...


Nem ragozom, ebből könyvet tudnék írni! :-)

2014. ápr. 1. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!