Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Voltatok már ehhez hasonló...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Voltatok már ehhez hasonló helyzetben? Minden jó tanácsra nagyon nagy szükségem van. Többi lent.

Figyelt kérdés

Ha valaki ebben van jelenleg, hogyan csillapítja? vagy ha ebben volt, hogyan lett túl rajta. Privátban is írhattok.

LÁSSUK AKKOR: Több mint egy évvel ezelőtt nagyon szerelmes lettem egy fiatal nőbe ( közel 30 évesek vagyunk lassan életkorban). Viszonzásra nem számíthattam tőle, de megtörténtek a smárolások, mert azt mondta, hogy pasijának nem tud elképzelni, de jó embernek tart, nem vagyok csúnya, de nem az esete vagyok; és fájt neki, hogy egy jó barátját látja szenvedni. Mondta, hogy legyünk barátok, mert ő nem akarja , hogy ne legyek mellette, de ígérjem meg, hogy megpróbálok túl lenni rajta. Végül megpróbáltam: de mivel folyton együtt voltunk, én csak jobban szerettem, bár titkoltam. Csak megint megtörtént a smárolás, de a véleménye nem változott hónapok után sem; nem járt velem komolyan. Végül megmondtam neki, hogy én ezt nem akarom így, ne tartson maga mellett. Most már csak helló, szia van, meg: Mi újság jól vagy? meg egy két mondat és kész. Nem kerülgetjük egymást. Csak az a baj, hogy közös munkából fakadóan, látjuk egymást hetente egy párszor. Egy helyen vagyunk. Azóta sem volt olyan lány az életemben aki úgy szimpatikus lenne, vagy nem veszem észre, szórakozni se járok sehova. Érzem, hogy őt szeretem. Az emlékek, és a nagy szerelem még bennem vannak. Ráadásul, most ismerkedni fog egy sráccal, nagyon nehéz ezt látnom a szemem előtt. Mit csináljak szerintetek? Hogyan könnyítsek a fájdalmamon? Tudom talán gyerekes vagyok, de ezt érzem. Persze előtte úgy tűnik, mint ha milyen jól lennék, pedig nem. Oda mennék legszívesebben és azonnal szeretkezésbe torkolnám a dolgot. De tudom, hogy utána sem lenne több, én meg nem csak a testi oldalra megyek. Kemény ez.



2015. febr. 25. 10:31
 1/4 anonim ***** válasza:
Ismerkedj te is,és persze gyógydugás kell neked más nőkkel.Hidd el,el fogod felejteni,de ha remete életet élsz nem fog menni!
2015. febr. 25. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Voltam többször is, csajokra elég jellemző hogy szeretnek talonban tartani egy-két férfit ismerkedős időszakukban, miközben a nagy őt keresik. Hogy ne tudjál nagyon elszakadni tőlük, egy kicsit adnak magukból, akár még szexet is. Láttam ilyet úgy is, hogy csaj "lelki barátja" volt kiakadva, hogy kiszemelt barátnőjével összejöttem.


Ha kellően laza tudsz lenni, mondhatod a csajnak hogy egy kis gyógyszex rád férne, és akkor neki se kell elsietnie a dolgokat újdonsült barátjával (mert ha neki lassabban adagolná magát, az is jobban megbecsülne), úgyhogy ez win-win szituáció mindkettőtöknek. Ha meg az ágyban csajnál jól teljesítesz, akkor lehet hogy téged akar majd.

2015. febr. 25. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Gyógydugás. Egy kicsit megnevettettetek. Jól hangzik ez a kifejezés. Nem hallottam még. Köszi a válaszokat. Hát igen,szex nélkül lenni sem olyan boldogító, csak nekem önmagában ez nem elég, szerelem kell. De elismerem a gyógydugás jelentőségét, hogy van akinél ez segít.
2015. febr. 25. 12:11
 4/4 anonim ***** válasza:
Ne foglalkozz vele egyáltalán, ne is köszönj neki, kerüld legalább 2 évig. Ennyi idő kell ahhoz, hogy valakit el tudjunk felejteni. Addig meg beszéld ki magadból másoknak, barátoknak, de a nőt kerüld, mert akkor sosem fogod tudni elfelejteni, jobban mondva kigyógyulni belőle.
2015. febr. 26. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!