Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan tudnám megutálni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnám megutálni véglegesen? 24L

Figyelt kérdés

Barátok vagyunk az adott sráccal. Vonzódunk is nagyom egymáshoz, talán több is van részéről, azt nem tudhatom. Én szeretem már jó ideje, titkon persze. Sosem történt semmi köztünk. Ennyit a kettőnk kapcsolatáról.



Tudni kell, hogy mikor megismertem, sokan furcsállották, ellenezték az egészet. Az okok, mert: kétszínű, sunyi, álszent, hazug is. Az elején ezekre rácáfolt, bizalmi kapcsolatba kerültünk. Ő osztott meg velem bensőséges dolgokat, amik nem éppen arra utaltak, hogy olyan, mint amilyennek felvázolták. Aztán kimutatta párszor a foga fehérjét, de velem mégsem volt olyan, ha mégis, bocsánatot kért tőlem. Láttam én a jeleket, a fától az erdőt, de elnéztem sok mindent, mert nem akartam elveszíteni. Pár napja sértő, tiszteletlen dolgot tett. Nem konkrétan velem (bár velem is ridegebb lett), de olyannal, aki fontos nekem.


Tisztában vagyok azzal, hogy milyen ember...

Egy álszent, kétszínű, pökhendi, céltudatos (ha kell valami, megszerzerzi, eltávolít mást az útjából a saját kitűzött célja érdekében).


Tudtam mindig is, hogy törekvő, de azt nem hittem volna, hogy ilyen módon...


Az a baj, hogy nem tudom utálni... Ha meglátom, majd kiugrik a szívem, a fejemben semmi értelem... Szemétnek érzem magam és ostobának, hogy azok ellenére amit az egyik számomra fontos illetővel csinált (ahogy viselkedett vele) még mindig nem tudom utálni...


Folyton rajta kattogok... Tudom, hogy ez nem helyes, hogy nem szabad!


Mit csináljak? Hogyan tudnám végleg kitörölni mindenhonnan? (Fejemből, szívemből)


Hogyan utáljam meg?


2016. júl. 28. 20:35
 1/7 A kérdező kommentje:
Ilyen szemét természete van alapból.
2016. júl. 28. 20:37
 2/7 anonim ***** válasza:
utálni nem kell, elég ha levegőnek nézed. pont
2016. júl. 28. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Próbáltam. Amúgy nem vesztünk össze, csak köszönünk és eljárkálunk egymás mellett. (munkatárs)
2016. júl. 28. 20:59
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Sehogy.

Eleve nem értem, minek kell bárkit is utálni?!


Amúgy meg nem tökmindegy, hogy a "számodrafontosilletővel" mit tett? Ha veled nem tett semmi rosszat, akkor miért kéne utálnod? Sose higgy senkinek, csak a saját szemednek, ha te konkrétan nem láttad szemétnek , akkor lehet, hogy nem is az, lehet hogy csak a rossz hírét kelti az ismerősöd. Arra figyelj, hogy veled hogy viselkedik.

Mit tett pontosan ami miatt ennyire ki akarsz belőle ábrándulni? Milyen "tiszteletlen "dolgot tett?

2016. júl. 28. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

#4 Sajnos olyan ember, amilyennek felvázolták... Hidd el, én szeretném ezt a leginkább megcáfolni. Csak vannak rendesebb pillanatai. Főleg akkor, ha szüksége van rám. Látom, milyen arcátlan...


Jó, az utálatra csak azért gondoltam, mert akkor talán nem szenvednék többet. Igazából a semmit szeretném elérni. Hogy ne érezzek semmit, ha meglátom.


De ez bonyolult.

2016. júl. 28. 21:30
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Ha valaki sunyi és álszent azért hogy lehet odalenni? Kiderült, hogy igaz amit beszéltek, de neked ez sem elég. Ezek szerint Te sem lehetsz valami erős jellem, ha ezek ellenére érdeklődést mutatsz iránta. Ez önmagában elégnek kellene, hogy legyen, hogy megölje az érzelmeket. Mindegy kivel tette, ha ilyen, veled is megtenné ugyanezt bármikor, hiszen az ilyennek nem akadály az ha tetszik neki valaki, a törtetés előbbre való lesz mindig.
2016. júl. 28. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Valaki más kell, aki felejteti veled őt, ismerkedj :)
2016. júl. 29. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!