Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Jól tettem, hogy lemondtam...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jól tettem, hogy lemondtam róla? N (30)

Figyelt kérdés

megismerkedtünk munka kapcsán, barátság, majd szerelem lett belőle.

ő párkapcsolatban él, így nem léptünk át egy határt, csak megfogalmaztuk egymás felé az érzéseinket.


először azt mondta, fontos vagyok neki és szeret, de nincs ereje újra kezdeni valakivel, marad a párja mellett.



majd miután elmondtam neki, hogy szeretem, a véleménye változott, és már nem akart volna elengedni, de én akkorra már úgy döntöttem, hogy lelépek tőle, hiszen ő a párjával tervez.


de a vallomásom után ő elbizonytalanodott, és most mégis engem akarna.


jól döntöttem?



2016. szept. 27. 01:02
1 2 3
 21/21 A kérdező kommentje:

"Az én szememben te is egy szar alak vagy meg a leendő pàrod is. Titàl egymàshozz illőek vagytok. Ő egy gerinctelen hamis ember te pedig hogy egy kapcsolatban lévőre ràcuppansz hàt ez sem egy jó jellemrajz."


NEM volt köztünk semmi fizikai kontaktus, még puszi sem, kizárólag nagy beszélgetések.


és szerintemnagyon is becsületesen jártam el, és gerinces vagyok, mert az én józanságom és erkölcsi kiállásom miatt nem lett ennél több, mert a pasi többet akart, de én voltam az, aki elbúcsúzott tőle, hogy ne történhessen semmi több.


tanulj meg szöveget olvasni és értelmezni, mielőtt valakit savazol, a kérdés kiírásánál is jeleztem, hogy semmi nem történt köztünk.


persze, ez is érzelmi-lelki megcsalásnak számít, de ahogy mondtam is, a vallomásom után én leléptem.

2016. szept. 27. 17:58
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!