Ez normális ilyenkor, vagy nem? (tanár-diák/elutasítás)

Az egész iskolában kezdődött, mikor elkezdtem vonzalmat érezni a tanárom iránt. Először úgy voltam, hogy nem számít, aztán érettségi évében már nagyon úgy voltam vele, hogy belehalok hogy nem lehet az enyém, nem ölelhetem meg. Elmondtam neki, hogy mit érzek iránta. egy héttel később pedig a róla írt írásaimat is visszadobta, hogy ennek nincs értelme és ezt elfogadtam, megértettem, hiszen pedagógus, tisztában vagyok, hogy mi van akkor, ha összejönne a diákjával. Május elején, pár nappal az érettségi előtt azonban elkezdtem kavarni (vagy mittudjamén, minek nevezik a smárolást ilyenkor) egy sráccal, aztán ez tartott egy hónapig. A tanár úr visszautasítása kicsit jobban szíven ütött, tehát ez az egy hónap nem vágott földhöz. Azonban úgy voltam vele, hogy itt lenne az ideje változni, változtatni a felfogásomon, az egészt 16/17es évet végigdepiztem a tanár úr miatt, nem lehetek rosszul egy-ey balul sikerült love story miatt sem. Tehát elfogadtam, hagytam, hogy a szívem regenerálódjon a nyáron. Most szeptemberben megintcsak gyakran bejárok suliba, eddig kétszer láttam, de ez a kevés is elég volt ahhoz, hogy indokolatlanul elbőgjem magam, úgy, hogy mikor jöttem el a suliból, majdnem összeestem attól a lelki fájdalomtól, sírás közben pedig elég ziláltan kapkodom a levegőket, teljesen összezavarodok, meg kell állnom, stb.Ez normális ilyenkor? Én viszont szeretném helyén kezelni a dolgot, nem szeretnék többször meginogni miatta.

Tippek, tanácsok?