Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ez tényleg olyan elítélendő,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez tényleg olyan elítélendő, felelőtlen dolog lenne?

Figyelt kérdés
A párommal 5 hónapja vagyunk együtt én 22 éves vagyok, ő 42, 3 hónapja együtt is élünk nagyon jól megvagyunk. Egy helyen dolgozunk és együtt már több, mint 1 éve,szóval úgy érzem, hogy, azért ismerem, mert 0-24-ben együtt vagyunk és sosem volt konfliktusunk, sem a munkahelyen, sem a magánéletünkben. Harmonikus a kapcsolatunk a korkülönbség ellenére is. Szóval az a lényeg, hogy úgy döntöttünk, hogy gyereket vállalunk, de mindenhonnan csak a rosszat kapjuk, leginkább én főleg a korkülönbség miatt és mindenki szerint korai. Szerintünk nem az, és szeretnénk babát, de azt is szeretnénk, hogy a gyereknek legyenek majd nagyszülei, dédszülei. Ebben az esetben mit kéne tennünk? Majd megbékélnek a helyzettel előbb utóbb? Komolyan ekkora felelőtlenség lenne gyereket vállalni, úgy, hogy a kapcsolat nagyon jó és igazából minden adott, ahhoz, hogy egy gyereket feltudjunk nevelni?
2018. máj. 17. 01:59
1 2 3 4
 11/36 A kérdező kommentje:
Nem igazán láttam, azt az életemben, hogy bármi hátránya származott volna nagynénémnek abból, hogy idősebb volt az apja. A házassága is jó, pedig ők aztán tényleg nem vártak semmivel. Úgy érzem, hogy csak pozitív példa van előttem és emiatt mégjobban úgy érzem, hogy működhet.
2018. máj. 17. 02:33
 12/36 anonim ***** válasza:
98%

Kérdező, hagyd a tündérmeséket, nem vagy már ötéves. Az én anyámék is jól megvannak a rapidházasság után, és egy szem házasságukra jut 10 olyan, ahol a gyerek még tipegni sem tudott, de apuka és anyuka már külön élt. Várjátok meg a rózsaszín köd végét, amikor ráébredsz, hogy lehet nem is életed szerelme.


Az a 40-es faszi sem semmi, akinek ennyi esze nincs, hogy elmagyarázza.

2018. máj. 17. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/36 anonim ***** válasza:
18%

Utolsó, te meg azt nem érted meg, hogy évek óta ismeri már; habár kapcsolati szinten meg csak 5 hónapja.

De nem írta sehol, hogy munkán kívül ne találkozgattak volna előtte. Lehet annyira jó barátok voltak.

Bár nekem egy picit mindkettővel bajom van, mind a kor, mind a gyerek; de igazából neki kell tudni.

De arra sosem szabad alapozni, mert épp másnak is sikerült.

Annyiból adok neked igazat, hogy egy kapcsolatban máshogy áll már két ember egymáshoz, más szintű elvárások jelennek meg.

Így attól, hogy jó "barátok" voltak eddig, az baráti kapcsolat volt.

Még sajnos kimutathatja a foga fehérjét később.

Ez a része amit még nem tudhatunk meg most.

Lehet marad olyan amilyen, de lehet rosszabb lesz.

Pl.: nem foglalkozik végül a gyerekével.

A lányra hárul minden felelősség, mert ennyire nem törődne vele.

Ezeket nem lehet előre megjósolni, pláne úgy, hogy mi magunk nem ismerjük őket.

De még akkor se tudhatnánk sajnos.

2018. máj. 17. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/36 anonim ***** válasza:
98%

#5: "5 hónapja vagyunk együtt"

Ja, a szövegértésemmel vannak problémák... Én ismerem több éve a szomszéd Marit, mégsem ismerem igazán. Ha nem értetted, hogy miről szólt a hozzászólásom, hagyjuk az egészet a fenébe. Téged teljesen hidegen hagy, hogy mit mondanak az emberek és ez látszik azon is, hogy minden választ megpróbálsz kimagyarázni.

25 éves férfi fejjel nem mondanám azt, hogy gyereket akarok. Pedig nem én szülném. Pont a napokban az egyik 23 éves csaj ismerősöm mesélte, hogy szétment a férjével, akinek 20 évesen szült, mert kiszerett belőle. Itt is naponta jönnek a panaszkodások, hogy rövid kapcsolatra fiatalon szültek, ezért megy a válás és a szakítás, a gyerek meg szív.

22 évesen egy csomó dologban teljesen más voltam, mint most. Te is más leszel pár év múlva. DE! A gyerek nem fog megszűnni, hiába leszel más és hiába akarsz mást.

3 éves kapcsolatra meg nemondmá', hogy tökéletesen megvannak! :D 3 évig még egy rossz kapcsolatot is elhúz egy csomó ember.


#10-es: Köszönöm! Sajnos szerintem sem kamu :/

2018. máj. 17. 02:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/36 anonim ***** válasza:
97%
13: négyéves párkapcsolatom van, lassan egy éve házasok vagyunk, jó ideje együtt élünk, és még mindig dinamikus és alakul a kapcsolatunk. Nem most jöttem le a falvédőről, bármilyen haversággal előtte, 5 hónap az nulla, játék és tomboló szerelem, ami legalább egy fél-egy év után racionalizálódik.
2018. máj. 17. 02:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/36 A kérdező kommentje:
Minden kapcsolat tönkre mehet ez szerintem nem attól függ, hogy ki hány éves. Tegyük fel, hogy 22 éves szintén a párom is, akkor tuti, hogy együtt maradunk? Nem hiszem. Aztán meg nem törvényszerű az sem, hogy ő hal meg hamarabb, mint én, mert balesetek történhetnek bármikor és beteg is lehetek akármikor.
2018. máj. 17. 02:40
 17/36 anonim ***** válasza:
98%
Én ha minden kapcsolatomba szültem volna egy gyereket, ahol 5hónap után tökéletes harmónia volt, akkor most lenne 6 gyerekem!! 30éves koromra. Nincsen garancia rá, hogy ha vártok még vele pár évet, akkor biztosan együtt maradtok életetek végéig, de 5hónapos kapcsolatra gyereket vállalni nagyon nagy felelőtlenség, és nem egy érett, megfontolt döntés. Még simán a rózsaszín ködös időszak tart, majd ha az elmúlik (1,5-2 év után), és akkor is gyereket akartok még vállalni, majd akkor gondolkozzatok rajta. Szerintem. Én minimum 3-4éves jól működő párkapcsolatba mernék csak gyereket vállalni, pedig nekem a biológiai órám is ketyeg már ennyi idősen, de ez egy nagyon komoly döntés
2018. máj. 17. 02:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/36 anonim ***** válasza:
98%

Teljesen mindegy, mit mondunk neked. En voltam pontosan ugyanilyen helyzetben. 21 evesen egyutt voltam egy 38 eves ferfival, es 4 honap kapcsolat utan elkezdte mondogatni a gyerektemat. Nem tudom, honnan volt ennyi eszem, de tetszett az otlet. Rozsaszinkod meg minden gondolom. Meg volt hozza mindenunk, es en sem ertettem, hogy miert nem orulnek neki. Jo otletnek tunt.


İgy ket evvel kesobb a fejemet a verem a falba, hogyan lehettem ekkora a marha es kozben halat adok az egnek, hogy nem jott ossze baba meg veletlen sem.

2018. máj. 17. 03:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/36 anonim ***** válasza:
97%
Azért néznek ki Benneteket,mert oké,hogy még a pasasod jól tartja magát(ha egyáltalán legalább egy tízest letagadhat),de 50 körül,legkésőbb felette,vagy jobb esetben 60 felett bármikor megrottyanhat és akkor aztán ápolhatod,a gyerekeddel együtt,aki jobb esetben addigra fiatal felnőtt lesz.Nem egy szívderítő dolog ez fiatal felnőttként,lássuk be.Vagy rosszabb esetben tiniként ápolót/ápolónőt játszani.Jó,soha se az,de addigra már életkorban elérsz abba az életszakaszba,amikor ennek ott a helye.Ha ez idő előtt következik be,bizony teher.
2018. máj. 17. 03:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/36 anonim ***** válasza:
98%

hajrá, szóülj egy apád korú embernek gyereket.


engem már ez is émelyít, hogy a fickó ilyen kiscsajokra bukik, mint te.

22 évesen még nagyon naiv vagy, fingod nincs arról, mibe mész bele.


de ne hallgass senkire, szüljél.

2018. máj. 17. 05:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!