Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ez tényleg olyan elítélendő,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez tényleg olyan elítélendő, felelőtlen dolog lenne?

Figyelt kérdés
A párommal 5 hónapja vagyunk együtt én 22 éves vagyok, ő 42, 3 hónapja együtt is élünk nagyon jól megvagyunk. Egy helyen dolgozunk és együtt már több, mint 1 éve,szóval úgy érzem, hogy, azért ismerem, mert 0-24-ben együtt vagyunk és sosem volt konfliktusunk, sem a munkahelyen, sem a magánéletünkben. Harmonikus a kapcsolatunk a korkülönbség ellenére is. Szóval az a lényeg, hogy úgy döntöttünk, hogy gyereket vállalunk, de mindenhonnan csak a rosszat kapjuk, leginkább én főleg a korkülönbség miatt és mindenki szerint korai. Szerintünk nem az, és szeretnénk babát, de azt is szeretnénk, hogy a gyereknek legyenek majd nagyszülei, dédszülei. Ebben az esetben mit kéne tennünk? Majd megbékélnek a helyzettel előbb utóbb? Komolyan ekkora felelőtlenség lenne gyereket vállalni, úgy, hogy a kapcsolat nagyon jó és igazából minden adott, ahhoz, hogy egy gyereket feltudjunk nevelni?
2018. máj. 17. 01:59
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:
98%
te mar eldontotted hogy szulsz, akkor meg minek irod ki a kerdest? ha a jovobeli ened beszelne neled,hogy nem jo otlet,magasrol tennel ra.
2018. máj. 17. 05:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 anonim ***** válasza:
97%

Igen, felelőtlen dolog lenne.Te 22 éves vagy, a friss párod 42.Gyereket nem célszerű a rózsaszín ködös hatás alatt vállalni.Egy gyerek vállalásához marha kevés az, hogy "jajjdeszerelmes" vagyok most éppen.Pár évet még nyugodtan várhatnál, miért kell ennyire sietni?A párod kora miatt?Teljesen mindegy, így is, úgyis idős lesz már a gyereke érettségijére.Ráadásként én simán eltudom képzelni, hogy a gyerek 1-2 éves korára nálad is bekövetkezik majd az, hogy úgy fogod érezni, mégsem így képzelted az életedet, pláne nem ezzel az emberrel.Mi lesz ebből?Növeled az egyedülálló anyukák táborát.Nem olyan jó buli az.....

Én várnék inkább a helyedben még.De szerintem teljesen felesleges volt itt kérdezned véleményeket, az ilyen fiatal nőknek feleslegesen koptatja bárki is a száját, nem hallgatnak senkire sem.Te már döntöttél és szülni fogsz.Hajrá, aztán majd gyere ide megint kérdezni, hogy elkapkodtad a szülést, félreismerted a párodat, te még más farkára is vágynál, stb...most mit tegyél?Az ilyen eseteknek 1-2 kivételt leszámítva mindig ez a vége.És nincs rá garancia, hogy beleesel a kivételekbe.

2018. máj. 17. 05:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:
98%
Még hozzátenném a válaszomhoz, hogy a leírásod alapján abszolút de nem tartalak sem érettnek, sem felelősségteljes embernek, ami pedig nagyon lényeges lenne egy gyerekvállaláshoz.Ha az lennél, ez a kérdés nem íródott volna ide ki, mert nem is gondolkoznál ezen még a kapcsolat nagyon korai szakaszában.Nálad pedig 100%-ban látszik, hogy már döntöttél, de előtte még jöttél egy kicsit hergelni a népet.
2018. máj. 17. 05:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim ***** válasza:
97%

"Vannak a környezetemben olyan családtagok párok, akiknek bejött."


Egy ilyen döntéshez kevés az, hogy a környezetedben másoknak bejött az élet ilyen körülmények mellett kérdező.Elképzelhető, hogy te leszel a kivétel, akinél ez nem fog működni évtizedekig.Akkor mit csinálsz majd?Vered a fejed a falba, hogy fiatalon elkúrtad a saját életedet, a gyerekedről és az apjáról nem beszélve?Gondolj azért a jövőre is, ne csak a jelenre, mert ez könnyen változhat és nemcsak pozitív irányba.

2018. máj. 17. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:
98%

"de azt is szeretnénk, hogy a gyereknek legyenek majd nagyszülei, dédszülei"

Ne vöhögtess már, apja se sokáig lesz, nemhogy dédapja

2018. máj. 17. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 anonim ***** válasza:
98%

Az mindig gyanús, ha egy férfi 3 hónap együttélés után erőlteti a gyermekvállalást.

De feleségül venni nem akar? 🤔 Érdekes...

Pedig az csak egy papír, és el is lehet válni. De te nem tudod a gyereket visszaadni a gólyának.

Gondold végig, melyik a nagyobb elköteleződés.


Ha egy évvel később lesz gyerek, akkor mi van? 42 vagy 43, nem oszt nem szoroz.


Ő könnyen követelőzik: ha szakítotok, te maradsz ott egyedül egy gyerekkel, nem ő. Ezt is tudod vállalni? Lesz hova menned, egyedül is fél tudod nevelni? Nőként ezt MUSZÁJ átgondolni. Mindegy, ki hány éves és hány év után szül, bárkivel előfordulhat, hogy egyedül marad. Aki hűséges, azt is érheti baleset.... Felelőtlenség úgy vállalni gyereket, hogy egyedül nem tudod felnevelni.


Nagyszüleidnek bejött: 3 hónap után lett gyerek? Ugye, nem. A korkülönbség egy dolog. De lefogadom, hogy ők előbb összeházasodtak.


Az én nagyanyám adott egy remek tanácsot: addig ne házasodnak, amíg az első komoly vitán nem vagyunk túl. Akkor ismered meg igazán a másikat! Igaza volt.

Egy év együttélés szokott lenni a vízválasztó: elmúlik a rózsaszín köd, nincs már álarc, láttátok egymást rossz passzban, volt vita, voltak unalmas hétköznapok. Ilyenkor megy szét vagy marad hosszú évekre együtt egy pár.


És a legfontosabb, amit gondolj át: Ez a férfi meddig tervez veled? Örökre? Akkor teljesen lényegtelen, hogy idén vagy jövőre jön a baba, egy év nem számít. Minek ennyire sietni? Attól fél, hogy egy év múlva már nem lennétek együtt? Előtte meg akar fogni egy gyerekkel?

A másik, ha már ennyire siet: ha te se esel teherbe azonnal, akkor mi lesz? Téged is elhagy? Mennyi időt kapsz tőle, hogy teherbe ess? Fél év? Öt év?

2018. máj. 17. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/36 anonim ***** válasza:
97%

hű. kérdező, szerintem nem a korkülönbség a gond, hanem az, hogy csupán 5 hónapja vagytok együtt. (lényegtelen, hogy korábbról ismered) ez szinte semmi. totálisan a kapcsolat eleje. nagyon nagyon minimum 1 (vagy inkább 2-3) év együttélés után gondolkozzatok a gyerekválaláson. egy kapcsolat elején még nem ismered a másikat. azt mondod, hogy deee nagyon is ismered...de még konfliktusaitok sem voltak rendesen, ami 2 felnőtt közt elkerülhetetlen. az ember egy nagyon összetett, bonyolult lény, ilyen fincurka idő nem elég a másik megismerésére.

az végképp hihetetlen számomra, hogy egy 40+os férfi ennyire éretlenül gondolkodjon :/ az ok, hogy te, s fiatal kis fruska könnyen bepalizható vagy és fogékony az ilyen felelőtlen döntésekre...gondolom a pasi már nagyon úgy érzi, kifut az időből.


azt írod, ismersz olyan párt, akinek összejött...ebből is látszik mennyire éretlen vagy, nem az határoz meg valamit, hogy a környezetedben van 1-2 ilyen ember, ha egyszer ellenpéldából milliószor több van. ráadásul nem a környezethez kellene hasonlítani, ne ezzel próbáld meg ezt a hülyeséget valós és jó döntésnek beadni.

2018. máj. 17. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:
17%

Általában nemet tanácsolok, de nálatok igent.

Sok jót. :)

2018. máj. 17. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 Lifeishard ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Ritka azért, hogy mindenki ennyire egyetért - csak lehet a dolog mögött valami, nem?

Tudod, a legtöbb konfliktus mögött az áll, hogy feltételezzük, a másik (legyen akár közeli hozzátartozónk, a barátunk, a házastársunk, a testvérünk, a szülőnk!) rosszat akar nekünk (az esetek többségében nem erről van szó, bár nyilván létezik irigység és rosszakarat).

Mi, válaszolók, NEM akarunk rosszat Neked. Hiszem, hogy egyikünk sem irigyli a boldogságodat, egyikünk sem akarja, hogy szakíts. Egyszerűen azt szeretnénk, hogy a későbbiekben is boldog legyél, és leendő gyermeked is boldog legyen.

Tudod, exem családjában generációkra visszamenőleg bejött a fiatalon, rövid ismeretség után történő házasság, úgyhogy TUDOM, hogy működhet, ott azonban nem volt ekkora korkülönbség, és ez azért fontos dolog (a többiek már részletezték, hogy miért az).

Nézd, őt jobban sürgeti az idő, mint Téged, ami érthető; mindezek mellett én próbára tenném: várnék még legalább egy évet, és megnézném, mennyire türelmes. Egy komoly kapcsolathoz, egy gyermekneveléshez ugyanis qrva fontos a türelem. Ha sürget, ha nem várna annyit, én intő jelnek venném...

A baj azonban az, hogy hiába próbálunk itt segíteni, Te a kora huszonévesek hirtelen jött bölcsességével deklaráltad, hogy úgyis minden jó lesz. Sok szerencsét hozzá!

32/F

2018. máj. 17. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:
Dehogyis ismered... 3 hónapja éltek együtt, még várj egy-másfél évet azzal a gyerekkel.
2018. máj. 17. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!