Mièrt nem szeretnek szóba állni a társkeresők mentális problèmával rendelkező egyènekkel?

Egy pszichés, merőben depressziós ember soha nem tudja egészségesen boldoggá tenni a párját, mert saját magát se képes boldoggá tenni, sőt kinek van arra ideje, hogy nővérkét és lelki szemetesládát játszon, vagy pszichológust? Mindenkinek ugyan meg van a maga sérelme, ami nem ilyen súlyos, de bocsi, hagyj döntse már el mindenki, hogy kivel akár kapcsolatot kialakítani!

Egy pszichés beteg embernek szakember segítsége kell, aztán ha meggyógyult, akkor már szóba jöhet egy kapcsolat is. A beteg a meggyógyulással foglalkozzon először!

Igaz, nem vagyok fent társkeresőkön, így ott nincs tapasztalaton, de nálam is mindig kizáró ok volt a mentális betegség.

Nem tudnám megadni neki azt, ami neki az egészséges élethez kell, és ez csúnyán fog hangzani, de nem tudnám elviselni a különböző problémáit, amik "fixek".

Szerintem van benne egy kis előítélet is, ugyanis a mentálisan beteg embereket nagyon gyakran aszociálják azzal, hogy semmit nem akarnak tenni a gyógyulásuk érdekében, és van is rengeteg olyan ember, aki nem akar semmit tenni a gyógyulása érdekében, és a mentális betegségét folyamatosan másokra vetíti ki. Ilyen esetben nyilván nehezebb.

Viszont én nagyon sokáig voltam mentális beteg, és én pl. rengeteg időt öltem terápiába, önfejlesztésbe, terápiás csoportokba, fejlődésbe, stb. Életem legjelentősebb barátságait, kapcsolatait abban az időszakban alakítottam ki, nem mérgeztem meg őket semmilyen módon, tiszteletben tartottam a határaikat, annyi volt a max., hogy láttak depressziósan meg szorongva. Legtöbb ismerősöm egyébként, akiknek gondjai vannak, járnak terápiába, vagy szednek gyógyszert, vagy dolgoznak magukon.

Meg azért az se mindegy, milyen mentális betegségről van szó. NAGYON más egy pszichopatával együtt élni, mint mondjuk egy depresszióssal...