Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tetszem egy nőnek akivel barátok vagyunk, szerintetek kezdjek párkapcsolatot vele, vagy inkább hagyjam és maradjon minden úgy ahogy most van?

Figyelt kérdés

Észrevettem, hogy teszem neki úgy is, vonzódik, szimpatizál velem. Kedves személyiség, jól elszoktunk beszélgetni, jól elszoktunk lenni, megértjük egymást és élvezzük egymás társaságát. Ő neki a tavaly lett vége egy komoly kapcsolata ami 7-évig tartott, annyira komoly volt, hogy házasságot terveztek de a végén vége lett, én nem lett semmi, mert a férfi összejött egy másik nővel és őt vette el.(Szóval egy ideig párhuzamosan csalta.)

A szakítás nagyon megviselte és pár hónapra rá ráírtama lányra, az anyám tanácsára, hogy beszélgessek vele. (Anyám és a lány/nő anyja munkahelyi kollégák.)

Megsajnáltam és gondoltam ráírok, mert én sem vagy eleresztve ismerősökkel és túlnagy barátitársasággal és nekem sem volt senkim (meg jelenleg sincs), és elkezdünk beszélgetni, megismertük egymást és barátok lettünk. Ez idén januárban történt. Mármint a közelebbi megismerkedés és a beszélgetés kezdete.

Most dilemmában vagyok mert elkezdett célozgatásokat tenni, a párkapcsolat irányába. Az a gond, hogy én is nagyon vágyom egy kapcsolatra de nem vagyok szerelmes belé és nem vonzódom hozzá olyan formában viszont meg mint barát egy remek ember és kellemes társaság, nagyon jó személyiség, jól megértjük egymást.

Viszont most itt lenne a lehetőség a párkapcsolatra, csak az van, hogy nem vagyok szerelmes és nem vonz szexuálisan, úgy nincs meg az a vonzódás és a kémia.

Úgy gondolom, ha kapcsolatba kezenék vele, lehet önbecsapás lenne, semmi nem lenne olyan már mint most?

Meg az is felyemben mocorog, hogy lehet elszalasztok egy jó lehetőséget, ami már lehet, hogy nem fog megadatni többet az életben mivel mert már 33 lassan 34 éves vagyok?

Mit tanácsolnátok?


Ő 34 éves nő én 33 éves férfi vagyok.



2020. júl. 2. 19:45
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
78%

Szerintem ne zárd ki a szerelmi kapcsolatot egyből, maradj nyitott. Én pl egy csomó lánynál tapasztaltam, akit felületesen ismertem, hogy először nem nagyon tetszett, de aztán változtak iránta az érzelmeim pozitív irányba.


Szerintem menjetek el együtt pár helyre, kávézni, sétálni, mozibe, stb, aztán, ha 3-4 randi után sem változik a véleményed, akkor tedd végleg barátzónába.


Különösen azért, mert írtad, hogy igazából neked is hiányozna egy kapcsolat.

2020. júl. 2. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:

"Szerintem menjetek el együtt pár helyre, kávézni, sétálni, mozibe, stb, aztán, ha 3-4 randi után sem változik a véleményed, akkor tedd végleg barátzónába."


3-4 közös program időtöltés meg volt, jól éreztem vele magam, jól elvoltunk, beszélgettünk, de vonzalamat és késztetést nem éreztem, arra vonatkozóan, hogy testiség, szeretkezés szempontjából hozzá akarnék érni.

Szóval értitek. Ezt ha így nyersen direktben elmondom neki megsértem a nőiségét, és azt meg nem akarom.


Igazából azt érzem, hogy ilyenkor jobb csendben kicsit a háttérbe húzódni és nem keresni.


Párkapcsolatot viszont nagyon szeretnék, viszont olyan személyel, aki iránt egészségesen felébrednek bennem az érzelmek minden szempontbólm helyesen, lelki, romantikus érzelmi és testi, szeretkezési vonzódás szempontból egyaránt.

2020. júl. 2. 21:50
 13/18 A kérdező kommentje:

Nem tudom ezt jobban kifejezni.

Csak ott van az a mi lenne ha, meg mi lett volna ha ami a férfiben ilyenkor felébred.

Nehéz félretenni ezt mikor a férfinak régóta nem volt párkapcsolata és nagyon vágyna már rá, hogy kialakuljon egy és itt van egy nő akinek tetszel, de a férfi részéről dolgok nem passzolnak.

2020. júl. 2. 21:56
 14/18 A kérdező kommentje:
...de a férfi részéről bizonyos dolgok nem passzolnak, de szeretsz a nő társaságában lenni, jól érzed vele magad remek embernek tartod... de csak mint barátság, amit viszont nem akarsz felszámolni vagy elveszíteni.
2020. júl. 2. 22:00
 15/18 anonim ***** válasza:
Ha nem vonzódsz hozzá, akkor nem fog működni.
2020. júl. 2. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
Ha megvoltak a randi-szerű együttlétek, és nem jött be, akkor nincs mit tenni, le kell építeni. 11-es voltam.
2020. júl. 3. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Ugy olyan formán, nem szeretném tartani, barátnak, ismerősnek.
2020. júl. 3. 13:43
 18/18 A kérdező kommentje:
Barátnak, ismerősnek, meg szeretném tartani.
2020. júl. 3. 13:44
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!