Lehet abból hátrányom hosszabb távon, ha a húszas éveimben sem jön össze egy barátnő sem? Akkor utána ez végleg így marad?

Mindenesetre egyrészt próbálkozz kifejezett társkereső oldalakon vagy való világban létező klubokban: akkor az első kommunikációs gáton túl vagy: te is, a többiek is azért vannak ott, hogy társra találjanak, nem mondjuk sportolni vagy kávézni - tiszta sor.

Másrészt - ha már egyházi suli - Istennel próbáld meg megbeszélni, hogy most, így, ahogy vagy, értékes vagy, mert megváltott téged, szeret téged. Ha tehát megismerkedsz egy lánnyal, egy értéket fogsz neki adni, nem pedig egy zsák problémát.

Harmadrészt azt is próbáld meg elfogadni, hogy az amerikai színésznők már foglaltak. Aki neked jutni fog, annak meglesznek a maga önértékelési problémái, amelyeket neked kell kiszeretni belőle.

Végül negyedrészt nem ördögtől való az egészhez külső segítséget kérni, mondjuk egy pszichológustól. Amiről írsz, az valamiféle elakadásnak tűnik, amiből ki kell zökkenned. Ebben lehet, hogy kívülálló tud legtöbbet segíteni.