Hány évesen kezd el bekattanni egy férfi (aki nem jóképű és elment a hajó, de szeretett volna családot), hogy a haverok már nem vele foglalkoznak, hanem mindenki megházasodott, és jó eséllyel csak azt látja, hogy mindenki boldog és van gyerek is?

Egyénenként változó, ki mikorra és mennyire kattan be.

Én már 20-25 körül teljesen kikészültem.

Erdetileg főleg szülői mintára én is nagy családot szerettem volna, egy normális, kitartó, hűséges feleséget, 2-3 gyereket, egy családi házat, autót, rendes, jól fizetett munkát stb.

De rájöttem, hogy számomra mindez csak álom marad, úgyhogy ezzel nem foglalkozok már. Nem akarok se barátnőt, se feleséget, nem hiányzik az egész dolog.

Szar munkám van, kevés fizetéssel, de legalább nem megterhelő.

Örököltem egy lakást és egy elég nagy telket ezek jó kiindu alapok lehetnek.

Nőt, gyereket nem fogok tudni eltartni, fos végzettésgem van, ezzel soha nem lesz normális munkám és amúgy sem vágyom nagyon ezekre. Nem vagyok egy törtető, karrierista típus. Nekem valahogy ne megy a "felfelé nyalás lefelé taposás" módszer és másokat sem szeretek irányítgatni. Én inkább a "mindenki csináljon amit akar, csak engem hagyjon békén" típusnak tartom magam.

Megőrülni nem fogok, vannak céljaim, szeretnék függetlenedni amennyire lehet, a munkahely, robotolás, "fejlődés", "előrehaladás" világától...

Szerencsére vannak haverjaim, barátaim, akikre számíthatok és akik közül a legtöbben hasonló cipőben járnak mint én. Talán nevezhetjük ezt a kilátástalanság csapdájának is.

Jó családi háttér, normális neveltetés, de mégis egy csődtömeg lettem és sok haverom is így van ezzel. De legalább segítjük egymást és a hétvégi piáláson kívül is tudunk valamit alkotni. Pl.: lakás felújítás, a telek gondozása, egyéb normális közös programok.

Ha ők nem lennének akkor viszont jó eséllyel becsavarodnék. A családomat hosszú távon nehéz elviselni, szüleim borasztóan beszűkült látókörű, "kicsinyes" emberek, akiknek csak az a világ létezik, amit ők látnak, amibe ők élnek, vagyis inkább amibe belekényszerítik saját magukat.

Talán pont ez a negatív gondolkodás vezetett oda, hogy ilyen lettem... de ki tudja.

Külsőre alapvetően nincs magammal bajom, a legjobban az zavar, hogy borzasztóan megritkult a hajam. Egyébként nem vagyok kövér, se alacsony, nincsenek különösebb testi hibáim és sokszor még azt is hallottam hogy jóképű vagyok. De leginkább olyan nőktől akik nem voltak az én eseteim...

A pia egyébként jó meglátás + az egyéb szerek (pl. fű). Bár én csak iszok inkább, de azt is csak hétvégente és legtöbbször csak mértékkel, tehát nem a fos részeg szintre. Szerencsére ezt tudom szabályozni elég jó az önkontrollom.

A pénzem sem költöm fölösleges dolgokra, szóval legalább spórolni is tudok.

Egy szó, mint 100 ameddig van jó társasgom, akik hasonló helyzetben vannak, mint én, és lehet velük "baromkodni" meg azért normális dolgokra is rá lehet venni őket addig nincs baj. Ha ők már nem lesznek (pl. megnősülnek, elköltöznek, gyereket nevelnek), akkor lesz gebasz.

De leginkább ez is abban fog majd kimerülni, hogy a munkahely és az otthonom lesz az a két hely ahol megfordulok és totális magányban fogok élni.