Igaz, hogy az emberek nagyrésze (nem mind!!) egy megalkuvó kapcsolatban él, nem a "Nagy Ő" van mellette, hanem "talált valakit" és vele alapított családot?

Persze van olyan, hogy valakik egyáltalán nem illenek össze, mert pl. csak a szex vagy valami feladat (akár pont a család) tartotta össze őket, de egyébként nem tudnak mit kezdeni egymással. Ahogy öregszik az ember, rájöhet ilyesmire valaki mellett, hogy egyre gyérebb a kommunikáció, kétfelé fejlődtek és már annyira elbillent a mérleg nyelve, hogy nem éri meg helyrehozni, vagy csak elviselni a másikat. Önmagától a legideálisabb párosítás sem működik, a közös érdeket a saját vágyak elé kell helyezni akarattal és bizalommal, nem lehet csak a változékony érzelmekre építeni ("ma nem érzem magam szerelmesnek, bezzeg a szomszéd fűje biztos zöldebb").

Van olyan ember (fogyasztói társadalmunkban egyre több), aki sem mással, sem magával nem tud elégedett lenni, mert nem tanult meg hálás és türelmes lenni, és/vagy van sok olyan is, aki nem tanult meg normálisan kötődni. Na ők meg aztán mindent megalkuvásnak fognak megélni, a poharuk meg mindig félig üres (mások hibájából), és naná, hogy valahol létezhet valami jobb, amire lehet irigykedni.

Aztán ha minden másra ott is a mastercard, nem feltétlenül a leggazdagabb és legszebb emberek a legboldogabbak kapcsolataikban, hisz hány irigyelt ember lett már öngyilkos vagy menekült valami önrombolásba vagy dühödt partnerváltogatásba nagy meg nem értettségében, hogy őbenne mindenki csak a siker-pénzt-csillogást látja.

22-es, van akinek az a nagy Ő, amit te leírtál és nem a tökéletes. És az azért durva, amikor van aki iránt ezt érzi és mégis olyannal fogja leélni az életét, aki iránt nem érezte soha.

Nyilván elmúlnak a pillangók, de kötődést hoz létre, amit nem olyan könnyű elvágni és ami miatt az ember a lenygodtabb korszakában sem fog hiányérzettel küzdeni. Ha nem volt az elején a nagy szerelem, akkor hiányérzettel indul és úgy is marad. Ha pedig elvágják a kötődést, akkor is bejön a hiányérzet.

Nálam ez utóbbi van. Szerelem volt, bár nem mondanám, hogy életem legnagyobb szerelme, de ettől még szerelmes voltam és emiatt minden hülyesége és a nehézségek is elviselhetők voltak. A kötődést sikerült elvágnia amikor nagyon kiábrándító dolgot tett, onnan kezdve óriási hiányérzetem van, aminek később lettek olyan következményei is, hogy beleszerettem másba vagy szimplán az, hogy egy ágyban se bírok vele aludni.

Ja hát leggyakrabban ezért szoktak elválni az emberek, mert megszakad vagy a kommunikáció (elhidegülés), vagy a bizalom (megcsalás). Elég nehéz persze, mert a szerelem sokszor megmarad az iránt, aki számunkra egykor volt... mintha egy eltűnt embert várna vissza az ember, akit meggyászolni sem lehet.

De erre a legrosszabb megoldás utánozni a másikat (sértődötten hallgatni vagy visszacsalni), mert akkor mit is róhatsz fel neki? Játssz tisztán, és ha szerinted menthetetlen, nem tudsz együtt élni azzal, akivé lett, bocsáss meg és válj el.