Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet betartani az önszeretet szabályait spontánul alakuló kapcsolatokban, ahol sokszor túl kesön derül ki, (évek után)hogy másik megvezetett, megcsalt végig?

Figyelt kérdés

Persze amikor kiderül, hogy megcsal a másik dobbantani kell, ezt sokan tudjak hogy könnyebb mondani mint megtenni, fõleg ha már van közös ház, közös gyerek, közös hitel nehez csak úgy szakítani es elmenni nagyvilágba.

Az igazsag az, hogy a kapcsolatok spontánul alakulnak, a felek sokszor az elején azt sem tudják, hogy mit is akarnak egymástól, es emiatt nem is szavalnak egymasnak szabályokról.

Tehat ha visszagondolok szingli maradtam volna ha valóban tiszteltem volna magam akkor még mindig kisszobában laknák anyám mellett 47 evesen. Ígysem mentem sokra, hiszen egyedul lakom válás után már több eve es egy kátyúba dölt kapcsolattal, amiböl vegre kiléptem miutan pasim már szarrá csalt es vegig törölte belém a lábát.

Minden ferfi kártékony volt számomra

Sok lehetösegem nem volt válogatni köztuk es castinget rendezni, mert sose vlt barati köröm meg naiv is voltam es nem volt nagyon miböl kiválogatni a legjobbat, talán megelégedtem azzal aki engem választott (úgy tünt ) es jött felém


dec. 12. 10:56
1 2 3
 1/22 A kérdező kommentje:
De tenyleg eddig minden kapcsolatomból vegul menekulnöm kellett olyan toxikus lett es megcsalás stb nem tudtam pozitív érzéseket kelteni, hiaba próbáltam, csak ellensegeket szereztem
dec. 12. 10:58
 2/22 A kérdező kommentje:

Főleg h legtöbb ember csaló, becstelen es hazug. Eleg nehez jó embert találni mikor sokan azzal büszkélkednek, hogy hány szenvedett miattuk, hányat csaltak meg.

Jó embert nagyon nehez találni. Az emberek nagyresze sunyi es alattomos es ostoba

Így ha az ember szereti magát, akkor egyedul kell maradjon

dec. 12. 11:02
 3/22 anonim ***** válasza:
82%
Sehogy. Ne ismerkedj, éld az életed és ezzel foglalkozz. Ha bárkivel bármi komolyat akarnál bármilyen életkorban, akkor meg készülj arra fel hogy meg fognak csalni. Ennyi.
dec. 12. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
39%
Rossz nevelest kaptal es felnottkent sem tudtad atlepni ezt az arnyekot. Segitseget gondolom nem kertel szakembertol, ellenben az onatveres es a magad sajnaltatasa jol mukodik. Eleve baromsag az, hogy castingkent gondolsz a parkapcsolati keresesre. Ilyen ertekrenddel megis mit gondoltal, mire fogod vinni?
dec. 12. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 A kérdező kommentje:
Milyen önátverés amikor szakítottam es egyedul vagyok? En nem ámítottam magam
dec. 12. 11:12
 6/22 A kérdező kommentje:
Es nem sajnáltatom magam, tényeket írok nem kell sajnáljon senki, nem ez a kérdés lényege, felre erted az egészet, de hanyagolhatod a kérdésem
dec. 12. 11:13
 7/22 anonim ***** válasza:
100%

A 3-as kb. leírta. Meg igazából Te is itt: "Tehat ha visszagondolok szingli maradtam volna ha valóban tiszteltem volna magam akkor még mindig kisszobában laknák anyám mellett 47 evesen." és a 2-esben. Ez az igazság, csak mivel nem túl szép, ezért kevesen képesek még elismerni is, nemhogy elfogadni.

A 4-es meg totál félreértett, nyilván "casting" címszó alatt arra utaltál, amikor férfiak és nők egyaránt jönnek azzal, hogy válogatni kell, jól kell választani, ez a titok nyitja. De ezt csak bőséges és minőségi felhozatalból lehet. Úgy nem, hogy alig sodródik az utadba valaki, és az is mind problémás. Néhány rossz közül kiválasztani a legkisebb rosszat még mindig nem igazán visz előrébb és vezet boldogsághoz, elégedettséghez. Valamiért itt elterjedt az a nézet, hogy minden nő előtt tömött sorokban állnak a kiválóbbnál kiválóbb férfiak, de a valóság nem így néz ki.

dec. 12. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:

Ha szereted magad, akkor egyedül is boldog tudsz lenni! Nem muszájból, kényszerből vagy egyedül, hanem tudatosan. Ami óriási különbség!

Egy nagy pocsék házasságból kilépve, válófélben én pont most tartok itt. Meg kell tanulnom önzőnek lenni, magamra is gondolni. Nem (csak) másokért élni. Szeretni önmagam. Elmenni sportolni, kozmetikushoz, venni magamnak valami szépet, valami finomat. Akkor is, ha cserébe a gyerek nem kapja meg épp az ezredik vackot. Túl fogja élni.

Eljutottam oda, amikor nem akarok senkinek tetszeni, megfelelni, csak magamnak.

Sokkal boldogabb vagyok, mint eddig bármilyen kapcsolatban.

dec. 12. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:

7 es, nagyon megragadtad a lényeget és köszönöm a válaszod!

Főleg az is igaz, amit mondasz , hogy “válogatni csak bőséges es minőségi felhozatalból lehet....úgy nem hogy alig sodródik az utadba valaki es az is mind problémás” így igaz !

Es ezek utan jönnek a tanácsok hogy így válaszd es úgy válaszd a partnert es ezer kritériumnak feleljen meg.... megis ki es minek feleljen meg az a pár selejt aki az utamba kerül

dec. 12. 11:46
 10/22 A kérdező kommentje:
Igen 8 as így van hogy az önszeretet azzal kezdődik hogy vállalod a magányt es azt mondod hogy nem, ezt nem engedem meg senkinek, hogy így bánjon velem! Es szembenézel az egyedullettel, es erzed hogy ezerszer jobb mint tűrni egy szociopatának, hogy ne legyél egyedul
dec. 12. 11:49
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!