Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Magyar férfiként hogyan bírnék cigány nőkkel ismerkedni?

Figyelt kérdés

Nekem fontos, hogy a nő akivel összejövök, majd gyerekeket vállaljon. Ez pedig Magyarországon döntőrészt csak a cigányságra jellemző. Már ma látni a demográfiai adatokból, hogy a most születő gyerekek kb 30-50%-a cigány.

Ugyanis a magyarok inkább kutyát tartanak és azt mondják "még élveznem kell az életet, még ki kell élnem magam" egészen negyven éves korukig, utána meg jön a szenvedés a lombikozással.

Szóval én ebből nem kérnék. Akkor sokkal inkább egy cigány nő.

Igazából nekem nem lenne semmi bajom ha a párom cigány származású lenne.


Viszont azt kell tudni rólam, hogy utálom a BMW-t meg a Lujivuttont meg egyéb túlárazott márkás hülyeségeket.

Sokkal inkább ilyen "skandinávos" mentalitású vagyok, tehát nem akarok gazdagnak tűnni hacsak nem vagyok tényleg nagyon-nagyon gazdag. Az Ikea alapítója is amikor már Svédország leggazdagabb embere lett, akkor is turkálókból vette meg a ruháit, sosem drága márkás cuccokat.

A luxus azért lett kitalálva, hogy a szegényeket a szegénységben tartsa.


Nem tudom így mekkora esélyem lenne? Esetleg hol tudok nagyobb eséllyel cigány nőkkel ismerkedni magyar férfiként?



márc. 29. 12:57
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
100%

Nem azért, hogy telttebbek hanem azért, hogy nem akarnak szülni ők se, vagy meggondolják, hogy kinek szüljenek. A roma nőket te nem fogod átvágni. Lehet arra is rájönénnek, hogy csak pótlékok lennének.

A cigány nők másabbak, azok szülnek meg 10-et is és lehet rád maradna a gyerek.

márc. 29. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
90%

10, az én környezetemben meg már 30-40 évesen le vannak robbanva, 50 évesen sokan is meghalnak ilyen-olyan betegségekben. Attól, még, hogy anyád ezt mondta, más is lehet igaz. 🤷🏼‍♀️


Meg nem csak az egészségre gondoltam. Hanem, hogy mindenféle viselkedésbeli probléma, tanulási probléma és hasonlók is együtt járnak. Nem mindegy, hogy rendezett e a feleség vazy putriban nevelkedett.

márc. 29. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 A kérdező kommentje:

#11


Ha szeretnék gyereket az miért számít átvágásnak?

Számomra pl a megcsalás az. Azt 'átvágásnak' számítanám. De az, hogy olyan nővel szeretnék összejönni, aki szeretne gyereket vállalni, az mitől átvágás?


Egyébként félreértés ne essék, ha a magyar nők inkább kutyát tartanak a gyerekvállalás helyett én nem fogok beleszólni abba, hogy mit csináljanak. Az ő életük, az ő döntésük. Nincs bajom a kutyákkal, se a cicákkal sem, viszont én a kutyusok meg cicusokat a gyerek MELLÉ tartanám, nem helyette.

Mellesleg én tiszteletbe tartok más kultúrákat is, ha a magyar kultúrában a kutya a fontosabb a gyereknél, akkor tiszteletbe tartom én. Viszont hozzam a cigány kultúra áll, ahol viszont a gyerekvállalás is fontos.

márc. 29. 13:55
 14/31 anonim ***** válasza:
87%
Az a baj hogy az ilyen palikat mint te is vagy csicskának nézik. Csak a lehúznivaló balféket látnák benned nem a férfit. A roma nőket le kell dominálni,ott a férfi kell hogy irányítson,az az úr a háznál. Ha jönnek a férfi barátai akkor az asszonynak onnan tűnés van. A roma nők amúgy általában full buták,primitívek,nem jó beszélgetőpartnerek. Nyilván a bűnözőkre bukott az említett csaj is mert ezeknél a sittes múlt az rangot jelent. A család meg szent. A csajjal együtt elveszed a családját is. És ha tetszik ha nem ott a külsőségek a kultúra része. Nem csak azt kell mutatni ami van hanem azt kell vetíteni hogy kiskirály vagy. Szóval nem neked való ez a projekt,szerintem felejtsd el ezt az ötletet.
márc. 29. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 A kérdező kommentje:

#14


De akkor hogyan tudok olyan nőt találni akivel bírnék gyereket vállalni?


Korábban volt fekete-afrikai barátnőm is, viszont a fekete-afrikai nőknél a nyelv nagy akadály, mivel sajnos nem tudok olyan folyékonyan franciául.

márc. 29. 14:28
 16/31 anonim ***** válasza:
75%
Keress valami aljamagyar nőt. Igénytelen és buta az is mint a romák de talán kevésbé számító és lehúzós mint azok. Sok ronda dagadt magyar nő akar gyereket de a kutya sem akarja őket felcsinálni,itt a lehetőség,szabad a pálya.
márc. 29. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
78%
Sok buta - dagadt magyar nő is van. Tegyél velük is próbát. Jobban jársz mint a lakatos családdal.
márc. 29. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 A kérdező kommentje:

#16/#17


Bárcsak így lenne 🙏🙏🙏


Viszont azt nem értem, hogy miért kell buta legyen? Szerintetek csak buta nők vállalnak gyereket okosak nem?

Mondjuk az hülyék paradicsoma film jól bemutatja a jelenlegi helyzetet ez igaz. Viszont ha nektek van igazatok, akkor intellektuális személyként hogyan tudok "buta" nőkkel ismerkedni?

márc. 29. 16:21
 19/31 anonim ***** válasza:
73%
Csenyete, nógrádi, borsodi leszakadt falvak, putrik
márc. 29. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
82%
Jó punájuk van az biztos, szeretek velük dugni.
márc. 29. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!