A szüleim szerint csak csupa rossz tulajdonságom van és nem lesz soha senkim. Mit tegyek?

7: Szerintem nem az ő feladata, hogy jó útra terelje a szüleit, törődjön csak magával, építsen fel egy erős személyiséget. Arról nem is beszélve, hogy könnyen lehet, hogy hasztalan lenne minden próbálkozás náluk. 20 évesen elvileg így is, úgy is közel van már ahhoz, hogy elköltözzön tőlük.

10: Írta, hogy nincsenek barátai.

Velem éppen ezt művelik. Mintha király és királynő lennének. Én meg csak egy kis szolgáló, akit porig alázhatnak.

És hiába mondom meg a magamét.. Ha a falnak mondanám, hamarabb megértené.

Interferenciával nagyon egyetértek.

Sajnos a szülői elvárásrendszer be tud épülni az emberbe, akkor is hat, ha elköltözik. Én már 10 éve nem éltem a szüleimmel, és még mindig olyannak láttam magam, amilyennek ők láttak engem, hiszen egész gyerekkoromban (a leginkább szenzitív időszakban, a személyiségem alakulás idején!) azt sulykolták, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok olyan, amilyennek SZERINTÜK lennem kéne!

A pszichológus abban tud segíteni - nekem is segített - hogy kialakítsam, milyen szeretnék ÉN lenni, függetlenül a szülői elvárásoktól. Nekem nagyon sokat segített. Mostanra már tudatosult, hogy amit a szüleim várnak tőlem, az NEM ÉN vagyok, és nem kell elégedetlennek lenni magammal, ha nem vagyok olyan, amilyennek ők szeretnék.

És való igaz, hogy alacsony önértékeléssel az ember párkapcsolatban is rosszul választ...

Ha nem hiszed el magadról, hogy elég jó vagy, hogy szerethető vagy, akkor ezt mások is érzik, és úgy is bánnak veled!

Ez egy tipikus szülői nevelési módszer, a "fiam/lányom, ha így viselkedsz nem lesz senkid". Én is hallgattam, sok ismerősöm is hallgatta.

Azt érdemes róla tudni, hogy az egyik legnagyobb baromság, ami elhagyhatja egy szülő száját, viszont cserébe olyan mély sebeket képes ejteni, ami valóban megnehezíti az emberi kapcsolatok építését.

Két dolgot tudok ajánlani: egyrészt próbálj meg elmenni otthonról (kollégium, albérlet), másrészt, keress egy szakembert, aki segíthet ezeket a dolgokat feldolgozni, ha egyedül nem vagy képes rájuk legyinteni. Hidd el, pontosan tudom, hogy miről beszélsz, és nem egyszerű.

Szia. Azért szerintem ne okold magad, hogy úgy tűnik mintha nem lennél szerethető. (Valami ilyesmit írtál.)Egy olyan személy, aki téged így ahogy vagy elfogad, és ő is jó neked- ezzel megoldódik a dolog. Ne menj bele abba, hogy teljesítményhez kötöd az elfogadást. Én is úgy vagyok, hogy nem akarok elvárásoknak megfelelni, vannak igényeim magam felé, de ha irreálisak az elvárások, akkor úgysem leszek nyugodt kapcsolatban sem. Én is olyan lányra vágyom, aki elfogad. Ez a legfontosabb. Akkor nem kell stresszelni semmin,mert egymásnak fontosak vagyunk, és nem paraméterek alapján nézzük egymást, hanem odaadoak vagyunk.

Ne kelljen félnem mellette, hanem nyugodtak legyünk egymás mellett, én ezt figyelem. Ha elfogadja a hatterem, az alkatom, a múltam, akkor nem kell megjátszani magam (neki sem kell) ,és akkor egymás személye lesz maga az érték.

Te hogy látod ezt?