A lányoknak miért nem felelnek meg a nyugisabb, otthonülős pasik?

Ahogy azt előttem is írta az egyik kommentelő, az ilyen életvitelű férfiak olyan 30-35, esetleg 40 éves korukban hirtelen nagyon értékessé válnak bizonyos nők szemében. Ezek a bizonyos nők azok, akik a fiatal éveiket végig tombolták, leszopták oda-vissza a fél országot és megfarkalta őket legalább egy túrabusznyi férfi, de mivel idővel a szépségük elkezdett elpárologni, így egyre kevésbé voltak kívánatosak és, mivel a biológiai órájuk mutatója már vészesen közel van a klimaxhoz, így gyorsan keresnek egy férfit, akivel a továbbiakban legalább 15-20 évig együtt lehetnek, családot alapíthatnak és megállapodhatnak. Én első kézből ismerem ezt, az anyám pontosan ilyen volt, ő is végigpartizta a tini és húszas éveit, aztán keresett egy harmincas férfit (apámat), aki történetesen pont otthonülős volt és vele megállapodott, mert tudta, hogy az ilyen férfiak, mivel nem igazán volt nőjük, így jobban fognak rá vigyázni és sokkal inkább toleránsabbak velük szemben. Ha nekem nem hisztek, akkor menjetek fel egy társkeresőre és kezdjétek el átnézni a harmincas nők hirdetéseit: szinte az összes kiégett és azon van, hogy találjon egy fotelkrumpli férfit, aki majd elviseli őket és talán gyereket is hajlandó csinálni neki, hisz rengeteg nő szerint a gyerekszülés és nevelés a nőiség kiteljesedése és igyekszik ezt még addig meglépni, amíg tud egyáltalán szülni.

Vessétek össze a partiállat férfiak közül a fiatalokat és az idősebbeket. Az előbbiek sokkal kelendőbbek és sokkal több coitus jut nekik, míg az ugyanilyen életvitelű, de már harmincon túli férfiakat mindenki komolytalan óriásbébinek tekinti. Most vessük össze az otthonülős férfiak közül a fiatalokat és az idősebbeket. A fiatalokat a társadalom életképtelen, férfiatlan embereknek tartja, akiknek az élete kimerül a Call of Duty-ban meg a recskázásban, ezzel szemben az ugyanilyen harmincas férfiakra úgy tekintenek, mint remek apa-alapanyagokra, akiknek rengeteg idejük és energiájuk van arra, hogy a leendő feleségükkel és gyerekükkel foglalkozzanak.

Ismerem az itteni reakciókat, gondolom most jönnek az olyan kommentek, hogy "há de minek köll neked itten általánosítani more?". Ez nem általánosítás, mert elég sok emberre jellemző tulajdonságokat írtam le, amik alól természetesen vannak kivételek, de az uralkodó séma az, ami én leírtam.

12-es, ha anyád pont ilyen volt, akkor nyilván az összes többi nő is ilyen. Ezzel vitázni nem lehet :)

Én valami Isten csodája vagyok, vagy mi, mert nagyjából fordított karriert futottam be, pasiztam, buliztam, amíg nem találkoztam a későbbi párommal, onnantól kezdve együtt buliztunk (kirándultunk, színházba, moziba, koncertre jártunk, utaztunk, baráti társaságunk volt, akikkel gyakran összejöttünk), aztán ő elkezdett nyugalomra vágyni, és több évtized után szarrá ment az életünk. Mármint a közös életünk. Most ő egyedül ül otthon, végre meglelte az áhított nyugalmát, én meg tegnap kirándulni voltam a barátaimmal.

Elmúltam 40, de még mindig nem váltak értékessé számomra azok a férfiak, akik nem lelik örömüket az életben, nem vágynak élményekre, akiknek egy nyugiban filmezés nagyobb örömöt okoz, mint egy velem eltöltött vidám nap.

Nincs velük baj, csak nem illünk össze.