Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Másoknál mennyire jellemző,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Másoknál mennyire jellemző, hogy a lányok visszamondják a randikat, lányok, mire jó ez?

Figyelt kérdés

Csak azért írtam ki mert most picit rossz.


Személy szerint nem nagyon hat már meg a dolog, megtanultam már nyelni egyet és túllépni, de mindenesetre rosszul esik, hogy valaki fellelkesít majd padlóra küld. Picit unalmas már ez a huzavona és a felesleges körök futása.

Én mindig azt mondtam, hogy aki időt akar a másikra szakítani az meg tudja oldani, akkor minek utólag sajnálkozni és tovább hitegetni valamivel ami úgysem fog bekövetkezni?

Nagyfiú vagyok már, meg lehet mondani egyenesen valamit a szemembe.


Vegyük például most legutóbb.

Ismerkedem egy 25 éves nővel. Tudom róla, hogy ő is elfoglalt, kevés az ideje. Talizunk munka közben, elhintem neki, hogy szívesen meghívnám egy kávéra. Mondja oké, jelöljem be magam a telóján, mondom oké.

Eddig sima ügy. Egyik nap kérdezi nekem mikor jó, mondom mikor erre hogy, jaj, de jó mert ő is ráér.

2 nappal előtte eltűnik... 3 nappal a kitűzött időpont után újra életjelet ad magáról és sajnálkozik, hogy nagyon sajnálja, de teljesen kivan blablabla...

Kérdezi, hogy mikor érek rá ismét mert akkor úgy szervezi a dolgot. Mondok egy időpontot egy hétre előre. Megint ez a jaj, de jó mert akkor pont ráér és biztosan összehozzuk, találkozunk a nyugatinál ekkor me ekkor. Mondom, oké, nyugtával dícsérd a napot, de várom akkor.

Előtte 2 nappal megint eltűnik... majd 2 nap után előkerül, hogy jaj, nagyon sajnálja, tiszta hülye mert azt hitte, hogy egész héten ráérek és nem csak aznap és borlasmasan sajnálja, de kárpótol ígéri blablablabla... Mondom oké, majd lesz valahogy, de nincs nagyon értelme folytatni ezt a huzavonát. Mondja, hogy de igen mert nagyon mardossa a bűntudat és tényleg szeretné...

Ígéri, hogy felhív telefonon ami másnap valóban meg is történik. Közli, hogy teljesen elfoglalt mostanában, suli, civil szervezet, edzés, munkahelyváltás, stb.., de mondjam meg, hogy mikor érek rá és akkor beír a határidőnaplójába, nem felejt el. Mondom, hogy jövő hét hétfő. Mondja, hurrá mert csak másnap kell kezdenie az új helyen, egész nap ráér.

Megint eltűnik, de előző nap este ír, hogy mégsem jó a holnap mert hulla fáradt és fel sem tudna kelni az ágyból (egész nap...) legyen inkább ma este mert úgysem tud most aludni, eljön az utolsó vonattal, hazamegy az elsővel. Mondom oké, ez most kicsit hirtelen jött, de miért ne, a spontán dolgok nem rosszak. Eltűnik megint egy órára, közben már majdnem elmegy az utolsó vonat is amikor mondja, hogy inkább mégse mert nagyon fáradt, egy heti alvás kellene neki minimum, de holnap hív és este találkozunk.

Mondom neki, hogy szerintem értelmetlen ez az egész és inkább hagyjuk az egészet a p'csába. Mondja, hogy nem, nem, holnap felhív. Ennek két napja, na, azóta is hív...


És ez nem az első eset. Komolyan, mintha úgy félnének egy randitól mint a tűztől.

Ne azzal kezdjétek, hogy nem tetszem nekik meg hasonló mert máskülönben miért lenne vevő a telefonszámcserére és hasonlók. Pláne, hogy elég egyértelműen kinyilvánítom a szándékaimat.


Jah, 29 éves vagyok.


2017. ápr. 5. 20:30
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
82%

Szerintem önmagával nem tudja lerendezni a dolgokat. Legalább is én akkor szoktam ilyet csinálni pasikkal (nem előre eltervezve, de ha belegondolok így alakul), amikor igazából tényleg sok a program az életemben, de jön egy sugallat, hogy bár jól elvagyok egyedül, azért nem akarok egyedül megrohadni. Elhív egy pasi randizni, igent mondok, aztán mikor közeleg az időpont, rájövök, hogy valójában annyira nem izgat engem ez a pasi, inkább aludnék egy jó nagyot.


28N

2017. ápr. 5. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
9%
Erre mondják, hogy el van havazva. Veled még nem volt ilyen? :)
2017. ápr. 5. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 A kérdező kommentje:

Én is 300+ órát dolgozom havonta, de ha van egy szabadnapom akkor meg tudom oldani a dolgot. Szerintem ez inkább akarás, nem akarás kérdése.

Na mindegy, majd lesz valahogy, addig max. ismerkedem mással.

2017. ápr. 5. 20:47
 4/25 anonim ***** válasza:
86%

szerintem ez egy gusztustalan viselkedés, ilyet senkivel sem csinálunk. a nőnek töröld ki a számát, és soha többet ne szólj hozzá.

nő vagyok egyébként, és általában elfoglalt. volt már velem is, hogy egy találkozót elfelejtettem, de maximum 1x!

biztos, hogy nem tetszel neki amúgy, ilyet nem csinál még egy ilyen idióta pszichopata sem olyannal, aki tetszik neki. szóval ne sajnáld az ügyet semmiképpen.

2017. ápr. 5. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
76%

1. Én azt hittem, te nőd vagy.


2. Komolytalan. Én az ilyeneknek (bár én nő vagyok, de szerintem itt ez most hótmindegy) egy esélyt adtam még, ha azzal sem élt, onnantól már csak nevettem rajtuk, bár egyik sem értette, mi a problémám azzal, hogy valaki lemond egy randit 2-3 alkalommal is. Link alakoknak hívom az ilyeneket. Nem kár értük.


Aztán volt egy, amelyik eljött. Azóta ő a párom.

2017. ápr. 5. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
*nős
2017. ápr. 5. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 A kérdező kommentje:

Én, nős?! :O Nem, nem vagyok, barátnőm sincs. :/


Jó, de én mondtam neki, hogy hagyjuk az egészet. Ennyit nem ér, hogy mindketten görcsösen, fáradtan vagy frusztráltan odaállítunk és ennek okán nem is érezzük magunkat valami jól.

Csak az az igazság, hogy tényleg megfogott benne valami, közlékeny, kezdeményező, vicces, filozófiát tanul, sok témája van, stb.


Na mindegy. A második után írtam, hogy ha most is közbe jön valami akkor részemről ennyi volt, nekem nem ér ennyit az egész. Majd felhívom egyik nap maximum amint kapok fizut... :D

2017. ápr. 5. 20:55
 8/25 anonim ***** válasza:
83%

Pedig a te-féle férfiak már rég foglaltak szoktak lenni ennyi idős korukra, tipikusan olyan vagy, aki elsőként szokott elkelni.


Az a baj ezzel, hogy hiába fogott meg. Ha komolytalan, akkor mást kell keresni.

2017. ápr. 5. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:

Nem hiszem, hogy olyan lennék, bőven nekem is rossz vagy idegesítő tulajdonságom. :)

Én inkább azon csodálkozom, hogy ismerkedem, ismerkedem, de valamiért... semmi... Mindig úgy tűnik, hogy na ebből lesz valami és kiderül, hogy felejtős a dolog.

2017. ápr. 5. 21:03
 10/25 anonim ***** válasza:
72%
én a 4-es 71%-os vagyok. igen, sajnos ez van, nőként én is ezt éltem meg sokszor. van egy csomó komolytalan ember, akik hitegetnek, majd lelépnek (még szex előtt, tehát nem is az, hogy kihasználnák a helyzetet). sajnos keresgélni kell türelmesen. nem elég, ha neked tetszik. normálisnak is kell lennie, olyannak, akivel együtt lehet működni. gondold el, milyen életed lenne egy olyan emberrel, akivel egy időpontot sem lehet normálisan leegyeztetni.
2017. ápr. 5. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!