Belegondolnak néha abba sokan, hogy ha a magányos nőket hidegen hagynák a társadalmi és/vagy környezetük elvárásai, akkor lehet hogy jól meglennének együtt a most magányos férfiakkal?

Arra gondolok, hogy ha sok nő nem azt nézné, hogy mennyire sikeres a másik, meg mije van, meg hogy néz ki stb. akkor már lehet hogy boldog lehetne régóta, és nem lenne egyedül? Több egyedülálló(nagyon régóta egyedülálló!!) nőt ismerek, akik az irreálisan magas elvárásaik miatt nem hajlandóak szóbaállni az ő szemükben "alja" férfiakkal, akiket csak azért tartanak aljának, mert pl nem keresnek sok pénzt, de úgy egyébként jó emberek. Miért jó a szóban forgó nőknek egyedül lenni lehet hogy életük végéig is ahelyett, hogy képesek lennének kompromisszumot kötni, ahogy bizony sok férfi is teszi?Azért kérdezem ezt, mert ugyanakkor jönnek hozzám panaszkodni ezek a nők, hogy nekik mennyi minden kimaradt az életükből amiatt, mert még mindig szűzek pl(bizony sok szűz nő is van),és amikor felhozom nekik, hogy mi volna ha összeállnának pl velem, akkor leráznak... Akkor miért panaszkodnak ezek a nők mégis, amikor látják, hogy a sikeres férfiaknál semmi esélyük nincs? Miért nem törődnek bele?