A rinyáló, panaszkodó szűz férfiak miért csodálkoznak azon, hogy azok, és miért a nőket okolják, szidják?

"Én meg úgy álltam hozzá, hogy az élet király, csak ezen kell túljutnom, és 1000 féle boldogság vár rám."

Elég nehéz elhinni, hogy ilyet gondol egy depressziós ember. A gyógyulás után hihető. Esetleg van róla valami dokumentáció, hogy a diagnosztizált depresszió fennállása idején ez volt a hozzáállásod?

És nem az a baj, hogy büszke vagy, hanem az, hogy ezt úgy adod elő, hogy közben süt a stílusodról mások lenézése akarva vagy akaratlan. Ez csak egy tanács. Ha nem gondolkodsz el rajta, hanem szimplán csak hülyeségnek nyilvánítod, amit mondok, és továbbra is így nyilvánulsz meg, ne csodálkozz, ha nem lesznek pozitívak a reakciók. Mondjuk az sokat elmond a személyiségedről, hogy hogyan kezeled a kritikát. Jelenleg az látszik, hogy ignoranciával.

Ja, rólam amúgy a háttérben csak annyit, hogy nem vagyok szűz, volt komoly kapcsolatom, és sohasem vártam el attól, akivel netán ismerkedek, hogy majd rá támaszkodva megoldódnak a gondjaim. Sohasem zaklattam senkit, nem játszottam mártírt, mint a kérdésleírásban, nem viselkedtem látványosan kibírhatatlanul, nem keltettem szándékosan bűntudatot ésatöbbi ésatöbbi. Szóval erről a részről nem tudok belső információkkal szolgálni.

Volt ido amikor en is leveleztem ilyen fiukkal, probaltam belejuk egy kis lelket onteni az en tortenetemmel. Az eleje jol indult, megertettuk egymast, de vegul csak kiboktek h minden no olyan, en is olyan vagyok, en ezt nem erthetem, bezzeg nekem konnyu, es ennel sokkal cifrabb dolgokat is. A megosztott elmenyeimet, felelmeimet felhasznaltak ellenem, felvazoltak a sotet jovot, hogy majd maganyos leszek, terhesen megcsalnak es ezt meg is erdemlem, hiszen en is "olyan" vagyok. Sok banto mondatot kaptam ezektol a rendes fiuktol, akiket nem ert meg a vilag. A negyedik ilyen utan feladtam. En megertem a mentalis betegsegben szenvedoket, nekem is volt ehhez kozom, de azt nem fogom elturni, h a nyomora moge bujva bantson. Mar nem probalok meg segiteni rajtuk, mert rajtam sem idegenek segitettek, hanem a legkozelebbi hozzatartozoim es a sajat eresem.

Egy kicsit azert a mai napig bant, h olyan csunyan bantak velem, pedig en nem artottam nekik. En ugy gondolom, h akikkel en beszeltem nem egyszeruen betegek voltak, hanem rosszindulatuak is, mert szukseget ereztek, h belem rugjanak.

#23

Azért, mert alapvetően a depresszió és számos más lelki betegség (a hajlamosító biológiai háttéren kívül) nem biológiai változásból adódik (van kivétel, pl. a skandináv típusú depresszió), hanem épp ellenkezőleg, az, ahogy az illető viszonyul bizonyos őt ért ingerekhez, okoz biológiai változást (szerotonin-dopamin arány felborulása pl.).

A pszichológusokat pedig aligha lehetne bölcsésznek nevezni. Attól, hogy néhány egyetemen BTK-n van meghirdetve a szak, egyáltalán nem bölcsészettudományról beszélünk, hanem inkább társadalomtudományról, mint a szociológia esetében. Onnan nézve valóban úgy tűnhet, hogy egy szakember csak beszélget, de ez jóval több annál. 3 év alapképzést 2 év mesterképzés követ, majd egy pszichoterapeuta (vagy más jellegű) szakképzés, ami ebben az esetben szintén 3 év. És nem a semmiről szól, hanem a pontosan tudja a szakember, hogy mit miért mondjon és kérdezzen és hogyan vezényelje le az üléseket. Feltéve, ha jó szakember. Neki pont az a feladata, hogy az addig hiányosan vagy rosszul működő sémákon, attitűdökön stb. segítsen javítani, vagy kialakítani azokat annak érdekében, hogy a kliens/páciens utána képes legyen önállóan is rugalmasan alkalmazkodni a környezetéhez és a megfelelő viselkedést, stratégiákat alkalmazza. (Minden lelki betegségre, így a depresszióra is van számos megközelítés és elméleti keret, attól függ, milyen a személy beállítottsága, aszerint választanak technikát, de ebbe ne menjünk bele.) Alapvetően az a cél, hogy a személy visszavegye a kontrollt, egy szakember ennek elérésében segít. És lehet, hogy az elmúlt pár év okozott gondot, néhány tényezővel, de lehet, hogy a probléma kicsi korában kezdődött és átszövi teljesen az életét, az illető meg eköré szervez minden információt, ami beérkezik a külvilágból és ennek mentén értékeli ki.

Egy orvos (esetünkben pszichiáter) segítsége akkor kell, ha a testi változás olyan mértékű, hogy képtelen ezt elsajátítani a személy "pusztán beszélgetés által", ilyenkor szoktak különböző fizikai eljárásokat és gyógyszereket alkalmazni, közreműködve a terapeutával. Ez viszont a tünetekre megy rá és nem magára a probléma gyökerére. Lehet, hogy helyreállítható BDZ tartalmú gyógyszerekkel a szorongásos állapot, de attól még (ha teszem azt, kiskori traumából jött), az illető nem fogja tudni kitörölni az emléket, ahogy a pszichológus esetében sem, viszont megtanulhat bánni vele, feldolgozni azt, kialakítani egy olyan belső környezetet, amiben ez a folt nem okoz problémát a jövőre és a jelenre nézve. Viszont sok esetben jól jön a gyógyszer, mert előfordulhatnak olyan mélypontok, amik szuicid kísérlethez vezetnek, esetleg olyannyira elhatalmasodik a szorongás, hogy rohamba fordul.

A kérdező pedig simán gondolhatott ilyesmit depressziósként, nem minden depresszió konstans állapot. Ismerek olyan evészavaros-depressziós hölgyet, aki terapeuta nélkül oldotta meg a problémáját, folyamatosan naplózva (számoljunk éveken keresztül napi 6-8 oldallal) minden rezdülését. Kialakított egy mintázatot, hogy mikor, mire, hogyan jelentkeznek érzések, mi miből következik és képes volt leküzdeni, még ha így jóval több idejébe (6-7 év) került. Szóval meg lehet az embernek egyedül is oldani, ehhez viszont szükséges, hogy rendelkezzen olyan belátási képességgel, minimális kontrollal és motivációkkal, ami lehet, hogy nincs meg azokban, akiken a szakember segít. És nem mindenki érez rá a maga betegségének ütemére, vagy képes megfelelően viszonyulni hozzá és jól időzítve, jó módszerekkel, célzottan szembemenni a problémával. Erre viszont ott a segítség, függően attól, hogy kinél hogy alakult ki, hol tart jelenleg, mivel gazdálkodhatunk (mi az, amire képes az illető) stb. Egy betegnek is átok a betegsége és sokszor ez bőven elég ahhoz, hogy megelégelje és szembe akarjon vele menni, még ha magával is harcol. A hölgy volt, hogy bezárta magát a saját szobájába, hogy ne menjen ki hányni, miután evett, ordított, ütötte a falat, majd elnyugodott, mert addigra felmérte már, hogy hogyan működik a betegsége.(Egyébként jó barátnőm, onnan tudom.) Vagy ha jött egy mélypont, tudta magáról, hogy emberek előtt különösen odafigyel arra, hogy ne sírja el magát és ne zuhanjon bele az önsajnálatba, amint érezte, hogy be fogja szippantani az állapot, vészriadószerűen keresett magának egy programot, elment sétálni, vagy egy vidám darabra beült, kiöltözött hozzá rendesen, szertartásszerűen, mondván (magának), hogy ő most nem foglalkozhat ezekkel a gondolatokkal(egyébként elhunyt a férje, amiatt alakult ki nála), hiszen neki ma este programja van. :) Van ilyen is.

#25, hozzájuk óriási türelem kell. :) Ezt persze nem lehet elvárni senkitől, hiszen senkinek sem feladata egy másik ember felett anyáskodni és minden ellenséges húzását megérteni. Bele is őrülnénk, ha a nap 24 órájában mindig a legmegfelelőbben, mindent megrágva cselekednénk. Képtelenség, emberek vagyunk, nem bírunk el mi sem mindent, olykor az is kihívás, hogy valaki nem csak ne húzza fel magát és vegye magára a másik megjegyzéseit, értse is meg, hogy miért mondja, lásson is mögé és segítsen is rajta. És egy óráról beszélünk.

Viszont az illető ezt nem csak neked vágja így oda. :D Ugyanígy oda fogja a pszichológusnak is. És ez így van jól, arra való az ülés, hogy őszintén elmondja a dolgokat, akár férfi, akár nő a szakember, neki pedig ezt hallgatni kell, anélkül, hogy kikérné magának, vagy helyeselne. Kemény. Viszont általános dolog, hogy amint az ember kialakít egy ilyen munkakapcsolatot, bele fogja vinni azt, amit a többi kapcsolatában tapasztal. Így lehet, hogy bevágja a pszichológuscsajnak, hogy "mit beszélek, maga úgy is hülye ehhez". Viszont ez a jó, mert ezzel már lehet is dolgozni. Egyébként nővérem pszichológus, ő szokott bizonyos infók elfedésével (titoktartás) mesélni ilyen szösszeneteket. A fickó a végére amúgy teljesen megváltozott és tréfásan meg is jegyezte egy idő múlva, hogy "sosem gondoltam, hogy pont egy másik nő segít nekem azon, hogy a többi a pokolba kergetett, anélkül, hogy beleszerettem volna". :DD És tudtak persze a folyamatos csípős megjegyzések ellenére is gördülékenyen összedolgozni(ne kérdezd, hogy, varázslat nekem is :P), nyilván annak lett ez az eredménye.

Uh, kerdezo, fajdalmas veled beszelgetnu, erted, probal az ember valami ertelmes, mas nezopontot felhozni, de te rogton tamadasnak veszed, mert nem bologat neked, hogy igen, te vagy az ugyes okos, a fiuk meg gonosz nyomik. Tipikus eretlen, buta liba.

Off

"Nézd... senkit nem védek, de egy huszonéves szűz fiúnak/férfinak a legnagyobb segítség az, ha bejön egy lánynak aki élvezetből szexel vele.

Nem szavak kellenek nekik, hanem punci, az önbizalma és a helyes önértékelése attól fog megjönni."

Jagu barátom, ismét jól írja !