Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Frusztrált lányként eleve kudarcra vagyok kárhoztatva a normális, becsületes férfiaknál? (Bővebben lent. )
A helyzet az, hogy tele vagyok ilyen-olyan frusztrációval, s úgy érzem, ez meggátol a párkeresésben. Ennek fő forrása egy erősen gyanított (értsd, papírom nincs róla) pszichés problémámból ered: nagy valószínűséggel borderline-os vagyok. Aki nem tudná ez mit takar, gyakoriak a hangulatingadozásaim, kirohanásaim, melyek, miután kitomboltam magam, rendszerint csillapodnak, s amint lenyugszom, gyakran szinte el is felejtem mi volt a probléma forrása, amin felhúztam magam. Kívülről nézve ezek sima, mezei hisztinek tűnhetnek, érzésem szerint azonban annál többek. Másfelől rettegek attól, hogy elhagynak.
Lényeg, ami lényeg, ha valóban borderline-os lennék, ez a személyiségzavar állítólag nem gyógyítható, legfeljebb mérsékelni lehet valamelyest, azt is csak akkor, ha elfogadó környezetbe kerül az ember. Minthogy ilyesvalakit egyelőre nem találtam (a barátaimat leszámítva, de hát velük ritkán találkozom, így ők ebből az egészből kvázi semmit nem érzékelnek), bár az igazat megvallva, túl nagy erőfeszítést nem is tettem ennek érdekében. Ehelyett inkább a félig-meddig saját magam kreálta álomvilágba menekülök, s az azt betöltő karakterek, kitalált figurák életéről álmodozok, illetve alkotok (fanart, fanfiction). Tudom jól, szánalmas ennyi idősen mesevilágról ábrándozni, csakhogy momentán nincs jobb ötletem.
Éppen ezért olyasvalakit keresnék majdan társamnak, aki pszichésen, mentálisan teljesen egészséges és képes engem szeretni és elfogadni olyannak, amilyen vagyok, valamennyi hibámmal, erényemmel együtt. A családom, elmondásuk szerint, nem tud és nem is akar így elfogadni, rendre meg is kapom tőlük, hogy ha nem változtatok (mintha az olyan egyszerű lenne...), akkor senkinek sem fogok hosszútávra kelleni.
Ezidáig egyetlen kapcsolatom volt, az is véget ért egy év után, lévén, egyikünk sem volt benne boldog, nem illettünk össze. Miután szakított velem, még annyira sem tudok megbízni a másik nemben, mint előtte.
A külsőm ugyan nem lenne akadály, alapvetően csinosnak, szép arcúnak mondanak, bár a kisugárzásomon sok esetben egyértelműen nyomot hagy a lelki állapotom, s az abból fakadó önbizalomhiányom. Tartok tehát attól, hogy sokan csak azért közelednek felém, mert kanosak, vagy szimplán csak magányosak és szükségük van valakire, nem pedig azért, mert engem személy szerint szimpatikusnak, megnyerőnek találnak. Legalábbis eddigi tapasztalataimból (az exemmel való kapcsolatom, illetve randik), ezt szűrtem le. Senkinek sem voltam elég jó, senki sem szeretett, pusztán beérték (volna) velem, s ennek gondolata csak még mélyebbre ássa a belső frusztrációmat.
Pedig a hibáim ellenére természetesen akadnak azért jó tulajdonságaim is: nyitott és már-már gyermeki szemmel érdeklődő személynek vallom magam, mindemellett hűséges vagyok és ragaszkodó, szeretek sütni-főzni, családra vágyom, gyerekekkel. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy jó szülő lennék a természetem végett, mindenesetre, ha valaha lenne gyerekem, az ő felnevelése, boldogsága képezné az életem egyik legfőbb értelmét.
A kérdés tehát az, jól látom-e, hogy az esélyem egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatra, gyakorlatilag a nullával egyelő?
23/L
válasza:"Aki nem tudná ez mit takar, gyakoriak a hangulatingadozásaim, kirohanásaim, melyek, miután kitomboltam magam, rendszerint csillapodnak, s amint lenyugszom, gyakran szinte el is felejtem mi volt a probléma forrása, amin felhúztam magam"
Többé kevésbé ez egészséges nőktől is tapasztalható. Viccet félretéve, eljutottál odáig, hogy problémád van. Ok nem gyógyítható, de mérsékelhetők a tüneteid. Ez a te betegséged a gyógyulásért neked kell mindent megtenni. Ha ez nincs meg, akkor hiába jössz azzal, hogy beteg vagy mert ez esetben csak a "hisztid" próbálnád legitimizálni vele. Azt javaslom, hogy egyelőre a párkapcsolatot inkább hanyagold és járj utána valamilyen terápiás lehetőségnek, utána térj csak vissza erre. Csinos vagy és a jó tulajdonságaid is vonzóak, kár volna ezt sutba dobni, ha nem muszáj. Keress egy jó terapeutát szerintem.
30/f
válasza: válasza:szerintem először is diagnosztizáltatnod kellene magadat.
másrészt: nekem volt egy kolléganőm, aki hisztériás volt és rettenetesen gonosz, mégis elvette egy egész normálisnak kinéző valaki. Az más kérdés, hogy a most született gyerekét nem irigylem, mert pokol lesz az élete.
A kiegyensúlyozott párkapcsolatot azt neked is meg kell teremtened, nem csak a másik féltől kell várni, hogy elviselje a hisztériádat. Próbálj szakemberrel beszélni, próbáld a mindennapos kapcsolataidat javítani, a kitöréseidet csökkenteni. Ha megy, akkor szerintem próbálkozz kapcsolattal, de nagyon vigyázz, hogy ne tegyél tönkre senkit.
válasza:Sok macerás ember van, egészséges meg egy se, csak felületes orvos.
Ez is csak egy gyanított dolog.
De ismerkedésnél max az látszik, hogy zárkózott vagy, és ingadozó hangulatú, szóval szerintem nem esélytelen ez.
válasza: válasza:Szakember vagyok.
Ne diagnosztizáld magadat, a borderline egy komoly pszichiátriai kórkép, és nem csak hangulatingadozással jár, és másnál is előfordul.
Ahelyett, hogy a problémát kész tényként kezeled, kezdd el felgöngyölíteni, hogy mi okozta ezeket a dolgokat nála, mit próbálsz kompenzálni vele. Ha szükséges, keress egy pszichológust, de ne betegként gondolj magadra, hanem úgy mint lehetőséget- ezzel elkerülöd a tanult tehetetlenséget, amit most éppen élsz, mert "borderline" vagy.
(a személyiségzavarok specifikus sajátja, hogy bizonyos vonásokat erősítenek fel, amik egyébként is jelen vannak, csak a személyiség többi része normális esetben kiegyensúlyozza a többit. Ezért nem szeretjük az öndiagnózist, mert tudatalatt erősítesz a patologikus tünetekre. Ne tedd. )
Olyan felelőtlenül dobálóznak az emberek ezzel a "menj szakemberhez" dumával...
A nyakamat rá, hogy legtöbbetek csak ráfogja, mint egyszerű megoldást, mintha legalábbis úgy működne a dolog, hogy hopp, fogom magam, elmegyek a pszichológushoz, elsírom neki a bánatom, mire ő felír valami csodabogyót, amit én szépen beszedek és pikk-pakk, varázsütésre "meggyógyulok".
Van róla fogalmatok, hogy mennyire nehéz valóban jó, lelkiismeretes s egyben hozzáértő szakembert találni? A legtöbb csak a pénzt szedi elfele, valódi segítséget nem képes/akar nyújtani, egyszerűen nem érdeke. Bármiféle nyavalyám legyen is, azt gyógyszer és/vagy holmi beszélgetés nem fogja megoldani, legalábbis hosszú távon egész biztosan nem.
Pontosan ezért látom úgy, hogy az egyetlen esélyem, ha találok valakit, aki elfogad, aki jó hatással van rám. Egy ilyen ember mellett, úgy hiszem, ritkábban törne elő a "rosszabbik énem" .
Mindenesetre kezdek rájönni, hogy javarészt a családom végett van mindez. Többé-kevésbé mérgező szülők között nőttem fel: noha egyikőjükkel viszonylag jól megvagyok, ő legalább képes engem meghallgatni és hellyel-közzel elfogadni, a másik azonban különösen sokat ártott nekem érzelmileg, ha belegondolok miatta lettem szorongós és önbizalomhiányos. Lényeg, ami lényeg, rossz hatással vagyunk egymásra. Ha elköltöznék, az nagy valószínűséggel sokat segítene. Én legalábbis nem hiszem, hogy valóban olyan rossz lennék, mint amennyire kiközösít engem a családom.
U.i.: A fenti választ nem a 16-os kommentelőnek írtam (neki ment a zöld kezecske), hanem épp ellenkezőleg, azon hozzá nem értőknek, akik anélkül dobálóznak a szavakkal, hogy belegondolnának azok mélyebb értelmébe.
Minthogy nem szokásom lepontozni a saját kérdésem alá válaszolókat (még akkor sem, ha nem találom túl hasznosnak), éppen ezért, inkább így, ebben a formában nyilvánítom ki az ellenvéleményemet. Aztán persze, akinek nem inge, nem veszi magára.
válasza: válasza:Legalább nem közmunka címen támaszkodsz a lapátra és várod a nettó 25 rongyot.A meki meg az árufeltöltés annál azért pár fokkal jobb és kevésbé lenézett.
Meg legalább írsz sztorikat.Igaz,ha sajátokat írnál és nem egy más által megírt sztorik továbbgondolását,az is lehet,hogy simán befutnál-bár a Szürke 50 árnyalata mégis hogy kinőtte magát az Alkonyatból,úgyhogy igazából semmi sincs kicsukva-,mert a legnagyobb tehetségek hozzád hasonló problémákkal küszködnek.Tudom,nem egy nagy vigasz.
Szerintem mindenféleképp olyan pasit keress,akinek nem derogál önkénteskedni és viszonzatlanul segíteni másokon.Mert ha nem ilyen az illető,már megkapod,hogy csak dugni vagy jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!