Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez az esküvő volt az az alkalom, ahol volt lehetőségem bedobni magamat. Bármiféle eredmény nélkül maradt. Miben bízzak még?

Figyelt kérdés

Több éve nincs barátnőm. Unokatestvérem esküvőjére készültem, úgy gondoltam minden eddigi sikertelen próbálkozásom után ez lesz az, ami az áttörést elhozza. Rengeteg ember, lányok, akiket újonnan ismerhetek meg, talán még rá is segít nekem, hogy látják a barátnőjüket férjhez menni, és nekik nincs barátjuk sem. Hogy ez a helyzet könnyebben közeledővé teszi majd valamelyiküket.


Vonzó voltam. Frissen borotválkozva. Levágattam a hajamat pont előtte este. Délelőtt újra megmostam a hajamat, pár órával előtte, csak azért, hogy friss legyen minden. Levágtam a körmömet, nem azokban a napokban, nem az előtte való éjjel, hanem közvetlenül az indulás előtt, hogy a legjobb szintet adjam.

Nem arról van szó, hogy ezeket egyébként nem teszem, de most mindenben ez volt előttem. Kifogástalannak lenni. Egyenruhában, 24 évesen. Semmi szépséghibám, vagy taszító külső jegyem nincs. Sem kapafog, sem görbe orrnyereg, sem pattanások, normális, természetes arckarakterrel. Minden cérnarojtot levagdostam ollóval az öltözetemről, minden varratában, mindenhol, hogy tökéletes legyen. Előtte tisztíttattam ki csak ezért, szabattam át. Hogy minden patent legyen. Arcszesz, hintőpor. Rövidujjú ing, hogy ne izzadjak, originál csomagolásban maradjak. Kitépkedtem a szemöldököm elálló szálait.

Még a fogamat is ki akartam fehéríttetni...

Olivaolajjal kentem be az arcomat előtte éjjel, hogy puha és nyugodt legyen a bőröm, ne legyen száraz vagy hámló, ne legyen kipirult.


Semmit nem csinálok másképp, mint más. Kopaszodó, kis szigethajú, a hátát görbén tartó, teljesen átlagos pasinak, göndör ÉS kopaszodó, alacsony pasinak, elhajló fülű, hézagos fogú, cigányképű pasinak voltak OLYAN barátnői, hogy felkötném magamat.


Akár álomkép is lehetnék. Helyes, magas, vonzónak tűnhető hivatás, rendezett családi háttér, jó anyagi helyzetben élek, kertes házban, intelligens vagyok, alapjáraton hűséges típus, és fiatal is.

A lányoknak meg kellene őrülniük miattam.

És nem. Mintha valami átok ülne rajtam.


Összesen egy lányt nem láttam párban senkivel - mert csak én vagyok ilyen nyomoronc, hogy egyedül megyek ilyen helyre -, de mikor megkérdeztem, táncol-e velem, elzárkózott. Még a szülei is unszolták, de neeem, ő nem tud táncolni, stb.


Azt hittem, csak szégyenlős. Órákkal később megkérdeztem, nem-e gondolta meg magát, akkor elég kiérezhető ingerültséggel közölte velem, hogy beszélget.

Szóval nem csupán szégyenlős volt, és ennyi, hanem csak a szülei előtt nem akarta bunkóra venni a dolgot... Akkor lejött előttem.


Nagyjából senkit nem érdekeltem, senki nem szólt hozzám, akihez pedig én, az lekoptatott.

Nem erre készültem.

Ez egyszerűen nem normális így. Hol van, és hogyan nagyobb esélyem? Mi az, ami miatt még első látásra sem fogok meg másokat, senkit, nem csak a saját kategóriámban, vagy felettem, de akár mélyen alattam sem?


Mondanám, hogy képmutatóak a lányok, akik a felszínességet panaszolják a belső értékek helyett, de még ez sem igaz, hiszen nem vagyok ronda, hogy ezt kérhetném számon.


Egyszerűen nincs meg a csajozós aurám? Tényleg létezik a szemmel nem látható kisugárzás, ami valakinél megvan, másnál nincs, és nem tanulható?

Mint valami feromon, ami vagy ottvan az ember körül, vagy a hiányát semmivel nem lehet betölteni, és minden mást is értéktelenné csökkent?


2017. szept. 4. 23:30
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/111 anonim ***** válasza:

Az a baj, hogy lehet akármilyen értéked, ha ennyire imádod magad. Én is ezeket keresem egy férfiben, de aki nagyra van magával, azzal úgy vagyok, hogy szeresse magát, ismerje el magát, nekem már úgysem kell megtennem.


Egyszerűen trágya egy ilyen kapcsolat, mégha csak baráti szinten volt közöm hozzá. Semmit sem figyelt rám/ránk, minden arról szólt, hogy ő milyen jó, és mintha nekem kiváltság lenne, hogy szóbaáll velem. Takarodjon a bús pícsába az ilyen nárcisztikus fsz.

N

2017. szept. 5. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/111 anonim ***** válasza:

#40

Ennyi erővel hajjal se lehet, mert a fodrász drága :D

Tök olcsón ki lehet fogni jó kereteket :)

2017. szept. 5. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/111 anonim ***** válasza:

#42


A mostani szemüvegem 60.000 volt mindennel együtt. Ezt nem lehet havonta cserélgetni...

2017. szept. 5. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/111 anonim ***** válasza:
Jah, mindenki csak azt látja, hogy egy keret 20 ezer... azzal nem törődik, hogy egy komolyabb, speciálisabb lencse simán van akár egy 100-as is, és a 20 ezres keret fél éven belül megadja magát, benne a 100 ezres lencsével, akkor az nem túl jó üzlet.
2017. szept. 5. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/111 anonim ***** válasza:
63%

Miért kéne havonta cserélgetni???

Voltam szemüveges még kamaszként, mikor nem vetette fel a családomat a pénz, mégis gond nélkül volt szuperül működő és divatosan kinéző szemüvegem, nem került 100.000 forintokba. :D


Amúgy szerintem van itt némi félreértés. Mondjuk valakinek jól áll x stílusú szemüveg. Ekkor:

a.) nincs igazából szüksége szemüvegre (nincs gond a látásával), ekkor nem kell semmiféle speckó lencse, 0 dioptria + a keret, nem horror összeg.

b.) kell neki úgyis szemüveg, ekkor a neki szükséges lencsét ígyis-úgyis meg kell venni, csak annyi a lényeg, hogy mikor keretet választ, akkor megfelelő stílusúra bökjön rá - ettől nem lesz drágább a dolog.

2017. szept. 5. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/111 anonim ***** válasza:
63%
De azért ez ne vágjon már valakit földhöz. Nekem három szemüvegem van, eddig kétszer kellett mindháromban cserélni a lencséket, mert romlott a szemem, mellette napi lencsét is hordok, és nem keresek 300 ezret, de csődbe sem megyek.
2017. szept. 5. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/111 A kérdező kommentje:

"Jesszusom, nem vagyok egy divatguru, de ezen még én is könnyesre röhögném magam :D"

- Először gondolkodtam rajta, de ott helyszínen nem egy ember volt ott rajtam kívül ugyanígy. Sőt, mondok mást. Nagyon sokan voltak olyan "oltári bunkóságban", hogy nem csupán rövidujju ingben, de emellett ingre vetkőzve ültek az asztalnál. És senki nem kapdosta fel a fejét.


*********


"Gondolom miután kib'sztad magad ennyire beálltál a sarokba, ott 3fok jobbra, 3fok balra ringattad a tested, és vártad egy sörrel a kezedben, hogy eléd járuljanak a csajok"

- Imádom, egyszerűen cuki! Olvasni nem tudsz, ami egy blikk cikkénél nagyibb terjedelem, láthatóan már kifog rajtad - merthogy nem írtál volna különben hülyeséget -, de lehúzni van időd és energiád. És ezt követően én vagyok az arrogáns, ha ennyiben is értékellek! Hát nem.


*********


Szemüveget hordani dioptria nélkül, csak hogy megfeleljek.... Olvasom, és nem hiszem el, hogy ezt valaki vállalja is, mint természetes álláspont.


Adekvát változat: ha egy párkapcsolatban mondjuk egy férfi kéri a lányt, hogy ne vágassa le a haját, csak ennyit, akkor már kikelnek magukból ugyanezek a lányok, hogy az ő teste, és nincs alárendelve, és nem a tulajdona, és ha szereti, úgy szeresse, és enm játssza meg magát senkiért.


Na, szemüveget hordani dioptria nélkül - egyébként van -, ha ezt írtam volna például a kérdésben, ARRA lehetne jogos a sok gyűlölködő és savazó komment ide az álságosságról és egyebekről.

Erre nem.


Hihetetlen ez a közeg. Nem járom ezt a kategóriát, de mintha nem is felnőttek közé kerültem volna. Esélyes, hogy így is van.

2017. szept. 5. 15:52
 48/111 anonim ***** válasza:

A műszemüvegtől nekem is kiesik az agyam. Nem egy olyat láttam, amiben üveg sincs.


De erről a rövidujjú ingről az első dolog, ami eszembe jutott, az Dwight Schrute volt.

2017. szept. 5. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/111 anonim ***** válasza:

#48



De a hosszúujju ing meg bazi kényelmetlen és nyáron csurom víz lesz az ujja...

2017. szept. 5. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/111 anonim ***** válasza:
100%

"Szemüveget hordani dioptria nélkül, csak hogy megfeleljek.... Olvasom, és nem hiszem el, hogy ezt valaki vállalja is, mint természetes álláspont. "

Na, itt álljunk is meg egy kicsit. NEM azért, hogy megfelelj. SOHA SEMMIT nem szabad azért csinálni, hogy másoknak megfelelj.

Csak példaként írtam, nekem több ismerősöm is hord nulldioptriás szemüveget, mert NEKIK MAGUKNAK tetszik, szerintük jól áll. Csak tippeket írtam, nem kell egyből leszedni a fejem. :) Nem véletlenül nem írtam frizuratípust se - ha "meg akarsz felelni" a divatnak, akkor egyértelműen ecsethaj kell, de nem erről van szó, hanem hogy MAGADNAK felelj meg, találd meg a saját stílusod, ami passzol hozzád.

Ahogy azt se írtam, hogy növessz szakállat, azt se, hogy vegyél szemüveget mert az köll a nőknek.

Ez mind csak lehetőség, mint a nőknél a smink - én pl nem sminkelek mert nem tetszik, nem illik hozzám, a legjobb barátnőm meg sminkel, mert ő úgy érzi jól magát. Mindketten azt csináljuk, ami saját magunknak jó.


"ha egy párkapcsolatban mondjuk egy férfi kéri a lányt, hogy ne vágassa le a haját, csak ennyit, akkor már kikelnek magukból ugyanezek a lányok, hogy az ő teste, és nincs alárendelve, és nem a tulajdona, és ha szereti, úgy szeresse, és enm játssza meg magát senkiért. "

Hmm, én ezt nem így látom, mielőtt elmegyek fodrászhoz, én meg szoktam mutatni a "minta-fotót" a páromnak, és megkérdezem, hogy mit gondol róla - általában megbeszéljük, és találunk kompromisszumos megoldást, pl nem lesz olyan rövid mint én gondoltam, de azért valamennyire visszavágatom.

Az, hogy más tojik a párja igényeire, az engem nem érdekel.


#49

"De a hosszúujju ing meg bazi kényelmetlen"

Brühühü. Elárulom, nőknek is kényelmetlen nyáron a harisnya körömcipővel, mégis az az illendő viselet. :) Egy napot ki lehet bírni.

2017. szept. 5. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!