Ha nem megy a társkeresés, változtass -szokták itt gyk-n mondani, de mi van akkor, ha valamin nem tudsz (egyedül) változtatni?

...és ezekre van tudományos bizonyíték, pl patkányokból sikerült SSRI-vel és "terápiával" kinevelni a gyerekkori traumát amikor a elválasztották a szülőtől, emiatt sérült depressziós állatok lettek.

Külön egyiknek sem volt semmi hatása.

Igen sok dolgot nem tudunk még, de az SSRI szerintek érdekes dolog, és relatíve ha okosan használják tényleg segíthet. Függőség sem alakul ki, mint a nyugtatóknál.

"Függőség sem alakul ki, mint a nyugtatóknál."

Azt te csak hiszed. Az ember olyan,, mint a víz. Mindig a könnyebb utat választja. És ha valakinek tényleg bejön az ilyen "gyóccer", akkor minden apró búbánatában érte nyúl majd. És nyugodtan elhiheted, hogy nem pszichoterápia kell ide, hanem mozgás. Megemelni a seggedet, és kimenni futni egyet. A sok élelmiszernek csúfolt szarokból, meg a mozgásszegény életmódtól lerakódott méreganyagokat kell kirobbantani, nem további kemikáliával mérgezni magad. Csak menj ki a szabadba. A mozgás, a erőlködés már önmagában is boldogsághormonokkal jutalmazza a testedet, ha ráadásul még a napfény is ér, a termelődő D vitamin további "jólérzemmagam" élménnyel gazdagít.

Csak vigyázz, ennek is van mellékhatása; a csajoknak is jobban bejössz majd.

Egy SSRI több hét, hónap alatt kezd el hatni. Ez nem olyan, hogy bekapod aztán jól leszel. Ennek semmi köze pl a Xanaxhoz.

Nekem pont azt mutatta meg, hogy képes vagyok megoldani a problémáimat, kialakítani jó szokásokat (pl a mozgás, sport, adrenalin)

Azóta sem igényeltem a szedését, hiszen megmutattam, hogy képes vagyok változni.

Ha nem mentem volna el akkor a pszichiáterhez és nem ismerem be hogy 24 évesen olyam brutális berögzüléseim és szorongásaim vannak, szociofóbiával... akkor lehet ma már nem élnék, de az egyetemet biztos nem végzem el. Mérnök helyett most gyári munkás, vagy polctöltő lennék. Emiatt még lehet öngyilkos is lettem volna, mert nem tudtam volna beletörődni a sikertelenségbe.

... de Miguel te ezt soha nem értheted, tipikus és jellemző a hozzáállásod. Volt 40 barátnőd, egész életedben sportoltál, csajoztál, soha semmin nem szorongtál.

Csak azt felejted el, hogy óriási különbségek vannak emberek között, és nem mindenkinek adottak meg ezek a külső és belső jegyek. Ezt jól vésd az eszedbe, hogy valaki tényleg rászorul a pszichiáter kezelésére, és tényleg képes neki segíteni, mert az agya egyszerűen nem úgy működik mint neked.

Ilyen apák szokták megfenyíteni a szorongó, depressziós gyereküket, hogy "Növessz már tököd ba...szd meg, ne légy ilyen tutyimutyi, jól elpi...csázlak"

Holott, ez csak még mélyebbre taszítja szerencsétlent. Szóba se jöhet, hogy az ő fia esetleg gyógyszert szedjen és pszichoterápiára járjon.

Remélem te nem vagy ilyen, ez csak egy tipikus hozzáállás.

"egész életedben sportoltál, csajoztál, soha semmin nem szorongtál."

És gondolod, hogy ezt az égtől kaptam adományként? 16 évesen pl az éjszakai vagonrakás volt a "sportom". Amíg ki nem jártam a középiskolát, és be nem töltöttem a 18-at, minden nap tele volt a gatyám, hogy mikor buktat le az osztályfőnök, és kerülök intézetbe. Apám ugyanis meghalt, anyám meg lelépett egy orvos barátjával. Egyedül maradtam, mint az ujjam, egy állami bérlakásban. És még GyK sem volt, ahol elsírhattam volna a bánatomat. :-))