Társkeresési igények: Hiányos önismeret vagy önámítás?

Lényegtelen ugyis mindenki ahhoz vonzódik akihez.

Ez nem oldja meg a te problémádat keresgélj és előbb utóbb neked is szerencséf lesz.

Talán éreznek benned valami müanyagot és ezért nem kellesz a nőknek.

Azok a férfiak sikeresek akik el tudják fogadni magukat ez csőstül jöna személyiségükö át a kisugárzásig.

És ez nem az önbizalomról szól vagy az önértékelésről elsősorban hanem arról hogy el tudod e fogadni magadat.

Szinte minden ezen áll vagy bukik 80%-ban.

Ennyi a dolgod elfigadd magad tedd a dolgod és jönni fog az életedbe természetesen a nő.

Még annyi hogy ne legyél antiszoc és kényszerképzetes ilyen olyan függő..

Média által befolyásolt emberek.

Filmekben és műsorokban látják hogy néz ki és milyen egy "átlagos ember" és ők is olyanra fognak vágyni.

Nők-férfiak, nemtő független.

Manapság már ritka, aki nem így gondolkodik.

Én is tapasztaltam sajnos.

Alap emberi viselkedés genetikai vonatkozások, és persze a kihívás keresés.

Amiért kicsit közdeni kell vagy nehezebben elérhető az ember azt becsüli meg szemben azzal ami karnyújtásnyira van vagy felkínálja magát.

Itt van a levegő a víz természetesnek vesszük mégsem tudnánk élni nélkülük.

Nehéz meghódítani egy nő szívét néha eltünik a védőpajzs és beengednek egy férfit de ha tezsetosáskodik vagy olyan húzásai vannak hamar kivül találhatja magát a pajzson túlon.. És olyankor egy darabig a pajzs is bezárul mindenki előtt.

Az emberek szeretik körülírni, hogy mi tetszik nekik... De ez pontosan olyan, mint a csipet só a receptben. Nem tudod azt mondani, hogy az 0,15 gramm legyen, mert fäszság, mert hülye az, aki méregeti. A csipet só az csipet só, azt érezni kell, hogy mikor elég és mikor finom tőle az étel.

Az emberek szeretik mondani, hogy kedves párt akarnak. De ha valaki folyamatosan kedveskedik, az igenis sok, az egy önállótlan seggnyaló. Ezt érezni kell. Tudni, hogy mikor elég a kedveskedés és mikor kell leállni, mert y nem x csicskája és nem köteles mindig jó képet vágni hozzá. Lehet, hogy egy nő vágyik egy kedves ÉS határozott társra (a magam példáját mondom). De határozottnak lenni azt is jelenti, hogy az illető tud nemet mondani. Én ezzel a kettősséggel maximálisan együtt tudok élni. Mert ez is egy csipet só. Érezni kell, hogy mikor kell abbahagyni a kedveskedést. Nem, nem gondolatolvasással(!!!) és nem, ez a két dolog nem ellentétes. Én ezalatt azt értem, hogy a tét nélküli helyzetekben legyen odaadó, kedves. Ne lökjön el, ha hozzá akarok bújni, ne szégyelljem, ahogy bánik velem, ne féljek tőle, hogy bántani fog. De legyen határozott, nem kell azt a külvilágnak látnia, hogy ő milyen kis törődő tündérke tud lenni, ne nyaljon-faljon a barátaim előtt, hanem legyen férfi. Nevessen velünk, csipkelődjön, néha elég, ha dob egy puszit, vagy fogja a kezem. És nem veszem zokon azt sem, ha reggel a fenekemre csap a konyhában, vagy ha egy rossz napomon igazságtalanul fejéhez vágok valamit, azt mondja, hogy megbocsáss, de nincs igazad és egyáltalán nem jogos, amit mondasz. Nem fejet hajt és instant nyertem, akkor is, ha mindketten tudjuk, hogy nem így van. Ugyanúgy, mint mikor ebédelni megyünk. Nem attól fogom szeretni, ha fancy helyre visz és hagyja, hogy húszezreket hagyjunk ott. Persze, az tökjó, de nincs benne semmi tudatosság, semmi önálló gondolkodás, csak az, hogy én azt mondtam, ő meg teszi. Nem. Igenis ragadja meg a kicsi kacsómat és mondja azt, hogy van olcsóbban finom kaja, sőt, a kedvenc kajám is, menjünk inkább oda, a többi pénzből meg mit tudom én, költhetjük jobb dologra is.

Ugyanígy a gyengédség pl. Ez sem szokott a pasik fejébe férni, a férfiakéba inkább, mert nekik van annyi szociális érzékenységük, hogy érezzék a csipet só fogalmát. Egy férfi legyen romantikus. Gyengéd, tudjon szeretni. Nagyon. De ez csak akkor értékes, ha nem 0-24 zajlik és nem hánynak be mások a nyáladzásunkon. Egy normális embert megtanítottak arra, hogy mikor nem illik elérzékenyülni. Nem, az igenis cringe, ha valami mucuskababócázza a párját nyilvánosan, meg az éttermi vacsin nekiáll bőgni. Nem helyénvaló viselkedés, sem férfitől, sem nőtől. Olyan, mint a Széll Kálmán közepére kulázni 50 ember előtt, holott mindenki tudja, hogy az emberek szoktak üríteni. Pontosan úgy, ahogy mindenki tudja, hogy az emberek szokták egymást becézgetni és elpityeredni egymás előtt olykor. De ennek nem ott a helye és igenis kellenek ezek a kontrollok. Hiába mondom, hogy érzelgős, kedves férfit szeretnék. Ez tényleg így van. De nem akarom magam lejáratni egy bőgőmasinával, vagy egy nyálgéppel. Nem akarom, hogy olyan legyen a párom, aki nem elég határozott ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni csak úgy és ne tudják elnyomni. Rég baj az, ha én nőként is simán zsebrevágom. Azt sem akarom, hogy gyerekes, impulzív tahónak nézzék, aki nem tud disztingválni, mert mindenki előtt a számban akar lenni és a gyomromig dugni a nyelvét, vagy egy iszogatós este alatt a barátaimmal 4-szer szerelmet vallani, 60 csókkal. Senki sem kíváncsi erre. Én sem. Mert nem ezért vagyunk ott. Mert felnőttek vagyunk, akik nem csak egy szerelmes pár, hanem valami komplexebb. Társak, barátok, emberek, akiknek van saját élete és saját akarata és akik nagyon utálják "elsózni az ételt", vagy "ízetlen kapcsolatban élni" mert ez nem normális. Ezt érezni kell. Aki pedig akkora szociális analfabéta, hogy úgy gondolja, csak gondolatolvasással lehet, forduljon orvoshoz.

Ami pedig a külsőt illeti... Én ugyan nem mondom azt, hogy nem számít, de azt szoktam, hogy nem fontos. Nem az alapján választok elsősorban párt és tetszett már meg kevésbé vonzó külsejű ember, aki később nagyon szexi lett a szememben. Mert miért? Mert csipet só, mert egy ember személyiséggel és testtek együtt alkot embert és ha jól el van találva a fűszerezés, be fog jönni akkor is, ha nem gondoltam volna róla. Viszont ha sarokba szorítanak és nem adnak elég információt ezt eldönteni, akkor én sem fogok szórakozni ismerkedéssel kelletlenkedve. Ha valaki leszólít és nem tetszik, akkor vissza fogom utasítani. Mert nincs nekem arra időm meg kedvem, hogy megismerjem meg kibogozzam, akarok-e valamit tőle és lesz-e valaha vonzó a szememben. Ugyanez van Tinderen is. Több millió ember között élünk, nagyon kiéhezettnek és elkeseredettnek kell ahhoz lenni, hogy az ember elbaktasson meginni valamit random emberekkel úgy, hogy nem is tetszenek neki. Elvégre is, belőlem is csak a külsőmet látja egy ilyen helyzetben és vagy retardált, vagy ő is szűr a külső alapján. Nekem nincs kedvem olyannal sehova menni, aki nem kelti fel bennem az érdeklődést. Ehhez nem elég egy bárgyú vigyoros szia, megiszunk valamit. Főleg, ha amúgy semmi jelét nem mutattam, hogy én most bratyikompatibilis vagyok és (megint az a rohadt csipet só) benyomult a privát szférámba, ha kérték, ha nem. Mert nem érzi, hogy ez nem így megy. Ha jól néz ki, akkor sem biztos, hogy megyek vele bárhova, de mivel vonzó külsőre, tetszeni akarok neki jobban és imponáló, hogy egy nekem tetsző ember foglalkozik velem. Ahogy az is imponáló lenne, ha egy olyan nekem tetsző személy foglalkozna velem, akinek a külseje önmagában nem elég ahhoz, hogy "bóknak vegyem" a közeledését, de ahhoz olyan közeg kell, ahol nem szorít sarokba egy randira hívással, hanem van lehetőségem úgy megismerni, hogy ha nem is tetszik, nem kell visszautasítanom, mert ismeretség alapján, baráti körben anélkül is láthatom. Egy randi nem ilyen, ott vagy kibököd, hogy legyen folytatás, vagy lezárod. Ez sarokba szorítás. Mindenki döntse el, hogy a külsője elég-e a vonzalmat kiépíteni első megszólításra, vagy sem. Ha nem, akkor menjen barátkozni és közelítsen finoman, ami egy neked tetszőtől (tetsszen bármi miatt-kulső/belső) szexi, az egy neked nem tetszőtől taszító.

Mindenkinél más az a határ, ami belefér és ami nem. És a kőbunkó sem kőbunkó, csak nem szeret nyilvánosan elcsöppenni. Azokat a nőket pedig ne keverjük ide, akiknek az önbecsülése a béka valaga alatt van és az első szeretet vagy figyelemmorzsára ugranak, mint tyúk a meleg takonyra (bocs). Ugyanilyen van férfiben is, aztán csodálkozik mindkettő, ha beetetik. Naná, mert aránytalanul pozitívan reagál minden apró szarra, mert annyira szarba nézi magát és annyira ki van éhezve.

Én nem ilyen vagyok. Kőbunkóval nem állnék össze, de tűnhet a párom kőbunkónak, ha mondjuk csípkelődik velem mások előtt és nem ad két kis puszinál többet az alatt a (jaj) 4 óra alatt. Attól mi még tudjuk, hol áll a kapcsolatunk és ott is hagynám azt az embert, aki nem becsül meg. Ő csak tud szerepszerűen viselkedni. Ennyi.

Amúgy meg, lehet valaki kedves, vagy bunkó, kevésbé jóképű vagy jóképű... Vannak tulajdonságok ezeken kívül is, amik nagyobb súllyal esnek a latba. Akkor inkább ne legyen valaki annyira romantikus, de könyörgöm, tudjon bánni azzal a kva pénzzel és ne fossa magát össze a házasság szó hallatán. Ez ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy a bunkó kell, de simán választok egy nem nyálgép szinten, de ugyan kedves ember és egy kicsit racionalistább, érzelmileg visszafogottabb, ellenben házasságra és spórolásra alkalmas ember között, utóbbi javára. Leszarom, ha azt mondtam, hogy nekem a kedves kell, ő is kedves, de van nála valami, ami annál a kedvességtöbbletnél sokkal vonzóbb számomra.

Fel kellene fogni a csipet só fogalmát.

Épp emiatt semmi ésszerűtlen nincs abban, ha én mondok egy nagyon halványan körülhatárolt dolgot. Például azt, hogy legyen kedves. És ezzel együtt vissza fogol utasítani egy kedves embert (jaj), illetve a párom nem tűnik egy cinnamon rollnak első blikkre. Nem kell aggódni, attól még, hogy nem mások szájában élünk, megkapom a kedvességet meg mindent, amire szükségem van egy párkapcsolatban.

Ugyanígy van a külsővel. Mondhatom, hogy nem az a legfontosabb, de semmi ellentmondás nincs abban, ha valaki nrm néz ki elég jól ahhoz, hogy bármit megmozdítson bennem, amit egy barát vagy rokon nem tud.

Lehet hisztizni, de attól még a csipet só nem 0,5 gramm vagy 0,15 gramm. Az egy csipet, amit a legtöbb ember tökéletesen ért.

Szerintem a legkisebb részben önismeret hiány, ez is leginkább a nagyon fiatalokra (20 alattiak) igaz. Az önámítás része sem túl jellemző, aki tisztában van a saját igényeivel, az nem megváltoztatni, hanem kielégíteni akarja azokat.

A valódi ok a társadalmi normáknak való megfelelés. Mivel a többi nő ezeket a tulajdonságokat hangoztatja, így ők is ezt teszik, még akkor is, ha nem ezeket tartják legfontosabbnak. Talán még egy kis szégyenérzet is van bennük, hogy "lehet velem van a baj, mert én nem így gondolom". Ezért inkább beállnak a sorba és ők is ugyanezt fújják. Közben pedig arról álmodoznak, hogy az általuk elképzelt "igazi férfi" rájuk talál, akire majd valahogyan rá lehet húzni azokat a bizonyos sokat hangoztatott jelzőket mások előtt.