Szerintetek mi a legfőbb probléma az ismerkedésekkel? Miért nem megy úgy, olyan komolysággal, könnyedén, mint régen, nagydzüleink idejében?

#29: Szerintem a két dolgot külön kellene választani.

Régen valóban jellemző volt az általad leírt "szülő szerint jó parti" típusú házasságkötés. Ezek ritkán alapultak valódi érzelmeken. Abban is egyetértek, hogy ciki volt a válás, arról nem is beszélve, hogy egyedülállóként sokkal nehezebb volt az élet, mint ma (akár 30 évvel ezelőtt is). Viszont az is tény, hogy a korábbi generációk sokkal jobban ragaszkodtak mindenhez, beleértve az emberi kapcsolatokat is. 20-30 évvel ezelőtt még simán elvitték a lerobbanófélben lévő autójukat nagy generálra, szerelőhöz vitték a tévét képcsőcserére, vagy megcsináltatták a 15 éves hűtőszekrényt. Nem azért, mert nem lett volna lehetőségük a cserére, hanem mert más volt a szemléletük. Ha valami javítható (az ésszerűség határain belül), akkor azt javították, vagy megjavíttatták. Ma az ugyanilyen autót eladják, a tévét és a hűtőszekrényt kidobják (használd és dobd el). Sajnos ugyanez jellemző a kapcsolatokra is, ha valami gond van, akkor megy a kukába.

Egyrészről valóban jó dolog a szabadság (nem mások döntenek helyetted), másrészt viszont a szemléletmód is megváltozott és szerintem nem jó irányba.

Azért ragaszkodtak az emberi kapcsolatokhoz, mert az volt a szórakozás. Mi mást lehetett csinálni? Anyukám is a szomszédba járt tévézni, pedig Pesten élt és 65-ben született.

Ma meg már nem éri meg javítani. Meg sok mindent úgy csinálnak, hogy ne is lehessen. Én mindig a javítást választanám, mert gyűlölöm az új dolgokat. A pár éves tévémet nem tudták javítani, mert már nem gyártják azt az alkatrészt, amit cserélni kellett volna benne.

Ne higgyétek, hogy régen az emberek jósága mindent legyőzött. Ők is ugyanúgy választanák az egyszerűbb megoldást, ha alkalmuk nyílt volna rá. Nem tartom erénynek, hogy az emberek egymással foglalkoztak, amikor semmi mással nem volt lehetőségük foglalkozni.

#32: " Anyukám is a szomszédba járt tévézni, pedig Pesten élt és 65-ben született. "

Akkoriban gyakori volt ez és ahogy azt a generációt hallgatom, bizony élvezték is. Volt az egésznek egyfajta közösség összekovácsoló ereje, na meg az sem utolsó szempont, hogy egy újabb lehetőség volt az ismerkedésre.

"Ma meg már nem éri meg javítani. Meg sok mindent úgy csinálnak, hogy ne is lehessen. Én mindig a javítást választanám, mert gyűlölöm az új dolgokat. A pár éves tévémet nem tudták javítani, mert már nem gyártják azt az alkatrészt, amit cserélni kellett volna benne."

Ez a tárgyak, eszközök esetében sajnos így van, ez a fogyasztói társadalom hozománya. Te a javítást választanád ha tehetnéd (én is), viszont ezzel kisebbségben vagyunk. Legtöbben meg sem próbálják a javíttatást, mert a szomszéd lányának a szobatársa is ugyanilyen tévét vett és neki sem tudták megcsinálni.

"Ne higgyétek, hogy régen az emberek jósága mindent legyőzött. "

Mások nevében nem szólhatok, de én nem hiszem és nem is állítottam ilyet.

" Ők is ugyanúgy választanák az egyszerűbb megoldást, ha alkalmuk nyílt volna rá."

Mindenki az egyszerűbb megoldást választja, ha teheti. De ez nem egyenlő azzal, hogy irreális elvárásokat támasztok másokkal szemben, mert már nem anyu meg apu mondja meg, hogy kivel kell házasodnom.

"Nem tartom erénynek, hogy az emberek egymással foglalkoztak, amikor semmi mással nem volt lehetőségük foglalkozni."

Én pedig annak tartom, már csak azért is, mert nem igaz, hogy mással nem tudtak volna foglalkozni. Rengeteg egyedül is művelhető hobbi volt régebben is, ráadásul az általad is említett közös tévézés sem volt kötelező, ha akartad, egyedül is nézhetted (ha anyukád 65-ös, akkor már bőven a 70-es évekről beszélünk, amikor bár nem volt tévé minden szobába, de már nem is ment csodaszámba). Főleg a falusiak a ház körüli munkákat is közösen csinálták, egyik nap a Pista ment a Jóskáékhoz, másik nap fordítva. Pedig ők is megtehették volna, hogy csak a sajátjukkal foglalkoznak.

#31

Azért.... ne tudd meg, mennyi autót hurcolnak most is szervizbe úgy, hogy fele annyi kiadás lenne eladni, és újat venni, mégis hordják, és ölik bele a pénzt... Párom autószerelő, ezekről tudnék mesélni, épp most a napokban szenved egy romhalmazzal, amire a tulaj már a gatyáját ráköltötte, pedig az egész nem ér 100.000 ft-ot összesen, de az ember ragaszkodik hozzá, nem akarja eladni (pedig nem valami ritka, extra hobbiautó)

A tévé, hűtőszekrény más, ezeket manapság már nem is igazán lehet szerelni... régen persze, a bátrabbak még otthon is szétkapták a tévét aztán megberhelték, most nemrég a tévénkben tönkrement az egyik csatlakozó, kérdeztem ismerősöket, hogy meg lehetne-e valahogy csináltatni, mindenki kiröhögött kb, hogy mit akarok én a tévén javíttatni, ezeket már nem úgy készítik, ezeket lehet x ideig használni, aztán kuka.

Azzal természetesen egyetértek, hogy kapcsolatban nem jó ez a mentalitás. Én a válást, mint jó lehetőséget úgy értem, hogy pl nagypapám részegen megverte nagymamámat párszor, és én ennek fényében nagyon örülök, hogy elváltak. Nyilván nem kell minden marhaságért elválni, de van az a szint, amikor az a jó döntés.

Egyébként nem hiszem, hogy régen azért javították a dolgokat, mert olyan volt a mentalitás. Egyszerűen akkor meg lehetett javítani a tévét x összegért, míg újat venni 2 havi fizu lett volna, akkor értelemszerűen az olcsóbb megoldást választották. Ha olcsóbb lett volna újat venni, akkor gondolkozás nélkül kihajították volna a régit akkoriban is.

Az én nagyszüleimnél elég érdekes a dolog.

Mindkét nagymamámmal bizalmas nagyi-lányunoka kapcsolatban voltam (már nem élnek szegények, egyikük 1917-ben, másik nagyim 1920-ban született).

Apai nagymamám szerelemből ment férjhez. Nagypapám fess legény volt, városi, iparos, és baromira jóképű:) Láttam az eljegyzési fotóikat is, hát mit mondjak, nagypapámnak a "szeme se állt jól". Pesten "a ligetben" (Városliget) látta meg a nagypapám az egyedül sétáló nagymamámat. Mama volt 18 éves, papa 19. Utána ment, szóba elegyedtek, jövő vasárnap újra randiztak, első látásra szerelem volt mindkét részről. De a lényeg: Nagyon boldogtalan asszony élete volt a nagymamámnak. A sármos pasiról 1-2 év házasság után kiderült, hogy szereti a szép lányokat, szépasszonyokat, nem zavarja, hogy ott a csinos, fiatal, gyönyörű felesége. A gyerekek ugye születtek, mert a nagypapám szerette azért a "hazait" is, sosem érdekelte, hány tiltott abortusszal kockáztatta életét a mamám. És jó sem volt a mamához, kb. egy év házasság után már csúnyán beszélt vele, utasítgatta, uralta.

Anyai nagyszüleim: Katolikus, svábok, "elrendezett" házasság volt, suba a subához, guba a gubához. Ez a nagyim annyira mondjuk nem mesélt el nekem intim dolgokat, de arra mindig utalt, hogy a papa mindig figyelmes, rendes volt vele, soha nem volt semmi kényszer a házasságban. Én is azt láttam, hogy az utolsó pillanatig segítették egymást, szépen beszéltek egymással. Oké, nem lángolt ezer fokon az elején sem, de élhető volt az élet, voltak szép pillanataik, azt a nagyimat sosem láttam sírni.

(Tanulság persze a mai embernek nincs ebből, meg már régen is volt, csak leírtam:)

#34: "Egyébként nem hiszem, hogy régen azért javították a dolgokat, mert olyan volt a mentalitás. Egyszerűen akkor meg lehetett javítani a tévét x összegért, míg újat venni 2 havi fizu lett volna, akkor értelemszerűen az olcsóbb megoldást választották. Ha olcsóbb lett volna újat venni, akkor gondolkozás nélkül kihajították volna a régit akkoriban is."

Szerintem itt mindkét dolog hozzájárult, a mai öregek még részben ebben élnek. Viszont amit megfigyeltem, hogy pl. amíg a 80-as években vásárolt Videoton tévéjéhez ragaszkodik (azt meg kell csinálni, mert a "szép szobába" még jó lesz), addig a pár éves lapos tévét (bár kicsit sajnálkozva) nyugodtan dobja ki, ha elromlik. Az ok pedig szerintem az, hogy azért a Videotonért kb. 1 évig spóroltak, majd el kellett menni valamelyik áruházba, ahol csak az ismerettségnek köszönhetően sikerült pont ezt a típust megszerezni. Tehát nem kevés energiába (spórolás, utánajárás, ismeretség kihasználása...) került a megszerzése és ez értékesebbé tette számukra. Míg a lapos tévét úgy vette, hogy kb. 1 havi nyugdíjával elballagott a Tescoba és egy óra múlva már otthon is volt az új tévé.

Talán a kapcsolatokkal is ez lesz a baj. Nem szeretném, ha itt (is) elszabadulna a pokol, de én úgy látom, hogy az egész hátterében az áll, hogy a nők túl könnyen találnak kapcsolatot illetve váltogathatnak köztük, ezért annak az "értéke" sem valami nagy a számukra. Ebben viszont nem csak a nők, hanem a férfiak is ugyanúgy hibásak. Ha nem mozdulna rá boldog-boldogtalan minden nőre válogatás nélkül (így elérve azt, hogy a nő szinte 0 energia befektetéssel kapcsolatban tudjon lenni), akkor jobban meg tudnák ők is becsülni, esetleg hajlandóak lennének a "javíttásra" is, ha esetleg gond van vele és nem egyből mennének újat keresni.

#37

Oké, a nők könnyen találnak "kapcsolatot" (értsd: könnyen találnak valakit, aki meghúzná őket), és? Ettől nem leszünk előrébb az életben :D

Normális, valódi társat találni pontosan ugyanolyan nehéz és ritka számunkra. Az, hogy valakivel MŰKÖDJÖN is a kapcsolat, az nekem ugyanannyira energiába kerül, és ugyanúgy a megfelelő embert kell megtalálnom, mint egy férfinak.

Voltam már borzalmas kapcsolatban, és volt hogy nem találtam egyszerűen senkit, akivel úgy éreztem volna, hogy összeillünk. Lehet, hogy közben 2 perc alatt találtam volna olyan pasit, aki lefekszik velem, de mire mennék azzal, ha én nem erre vágyok, hanem normális párkapcsolatra?

Az ugyanúgy nem "jár" a nőknek se alanyi jogon, könnyen és gyorsan, ugyanúgy keresgélnünk kell, mellényúlni, koppanni, újra keresgélni, dolgozni a kapcsolaton, stb.

Én vagyok olyan szerencsés, hogy megtaláltam magam mellé a legtökéletesebb társat, akit el tudok képzelni, és ebbe a kapcsolatba ugyanannyi energiát fektetünk mindketten az elejétől kezdve. Nem érzem úgy, hogy nekem ez "ingyen" jár, és az egyik legértékesebb dolognak tartom az életemben.

Egy kapcsolat nem annyiból áll, hogy fel kell szedni valakit...

Dédnagymamám és dédnagypapám 1911 ben házasodtak össze és 1920ban költöztek külön...

Nagyanyám és nagypapám 1930ban házasodtak, 1950ben válltak külön.

Anyám és apám soha nem éltek együtt, de a mai napig összejárogatnak...

Én 86ban születtem, 2009ben házasodtam, a mai napig boldogan élek a két gyermekünket nevelgetjük...

Nagy hülyeség ez a vita, régen sem minden "szerelem" tartott a sírig...

Olvasni is kéne... pl regényeket azokból a korokból, nem csak fotelfilozofálni arról, ki mit javított meg és mikor...

Emlékszem, mi a 90es években is új tv-t vettünk, ha elromlott, mert volt rá pénzünk.

#38: Szerintem nagyjából ugyanazt írtuk le csak más szemszögből.:)

Viszont talán kicsit félreértetted azt a részt, hogy a nők könnyebben találnak kapcsolatot. Nem csak arra gondolok, hogy "dugópajtit" könnyebben találnak, hanem magáért a kapcsolat kezdetéért, kialakulásáért kell kevesebbet tenniük, legyen az könnyed vagy komoly.

Persze amint kezdenek alakulni a dolgok, már ugyanúgy neki is "oda kell tennie magát", ráadásul ki kell derítenie, hogy igazak-e a férfi szándékai és a nő számára innentől lesz értéke annak a kapcsolatnak. Pontosan ez a belefektetett energia adja az értéket. Nem ismerlek egyikőtöket sem, de bármilyen is legyen a párod, biztos vagyok benne, hogy csak a megyében, ahol laktok, tucatjával vannak olyan férfiak. Akkor miért is nem keresgélsz tovább? Mert ő az, akivel passzol minden, vele vannak közös dolgaitok, illetve a közösen töltött idő, közösen létrehozott dolgok még jobban összekötnek. Ugyanúgy, ahogy a példámban szereplő Videoton tévé sem a benne levő alkatrészek miatt értékesebb a tulaja számára, hanem azért, mert akárhányszor ránéz, eszébe jut az, hogy milyen nehezen is szerezte meg (kezdve a havonta félretett kis megtakarításoktól az utánajáráson keresztül addig, hogy sikerült félrerakatni egy "extrább modellt").