Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » 31 évesen, úgy érzem egyedül...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

31 évesen, úgy érzem egyedül fogok megöregedni. Tanács?

Figyelt kérdés

Eddig két komoly, több évig tartó kapcsolatom volt. Az egyikkel mondhatni barátokként váltunk el- eltávolodtunk egymástól, mig a másik megcsalt. Ez utóbbit nyilván nem kell ecsetelni, de azt azért nem titkolom, hogy nagyon megviselt.

Tehát a szakitás után jó ideig eszembe sem jutott másik kapcsolatot keresni. Korábban sem tettem, úgy gondoltam, hogy a legjobb az ha magától jön..Azt sem tartottam korrektnek, hogy nagy szerelmi bánat közepette mással ismerkedjek. Viszont azóta eltelt több mint 2 év és most, hogy végre tényleg úgy érzem, hogy készen állok egy új kapcsolatra- azon kapom magad, hogy minden korban hozzám illő férfi foglalt. Persze, itt azért olyanra gondolok akit vonzónak is találok- vagy meg van köztük az a bizonyos szikra. Persze, ha valakiről kiderül, hogy kapcsolatban van akkor ő számomra tabu és nem fog érdekelni.

Úgy érzem feleslegesen elpocsékoltam a legjobb éveim. Volt rengeteg szép pillanat ez tény, de most itt vagyok egyedül, mig a barátaim/ismerőseim körében már mindenki párkapcsolatban él, sokuknál már gyerek is van.


Könnyen ismerkedek amúgy, de ez mit sem ér, ha azt látom, hogy már mindenki elkelt. Egyszer regisztráltam egy chatt oldalra, gondoltam hátha..mondanom sem kell, hogy csak szexet kerestek azok akik rám irtak, vagy szimplán szeretőt. Tehát abból is nagyon kiábrándultam.

Néha tényleg úgy érzem, hogy én már csak egyedül fogok megöregedni és szánalmasnak is tartom magam ez miatt. Mármint, hogy igy gondolkodok. Sajnos az idő repül én pedig kb. egy helyben stagnálok, ami kezd nagyon elkeseritő lenni. Tudom, hogy nem vagyok még öreg, de ahogy az ember halad a korral, egyre nehezebb párt találni. Sokszor próbálkoznak nálam olyanok akik párkapcsolatban élnek és ez még jobban elkeserit.


Tudom, nem az itteni válaszolók fognak nekem párt találni, meg én nem is vagyok az a tipus aki csak azért jön össze valakivel, hogy elmondhassa, hogy van valakije- de jól esne némi tanács vagy biztatás.


31n


2019. máj. 26. 16:09
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Hát nem tudom, nekem 50 feletti emberek nem jönnek be, Brad Pitt sem. A seggemet meg (szó szerint) nem adom semmiért, tehát nem éri meg a phasziknak sem költeni rám.


Egy nőismerősöm van, akit eltart a férje, ő 8 hónapos gyerekkel van otthon. Úgyhogy nem tudom, ti hol láttok ilyen nőket. A net nem számít, mert ha abból indulunk ki, csak selejt emberek vannak.

2019. máj. 26. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:

Brad Pitt azert nem akkora huzonev mar, otven eves.

Amugy meg igen bmeg, jol kell kinezni! Egyszeruen sirni tudnek, mekkora pocakot eresztettek a gimis osztalytarsaim! Erejuk teljeben vannak es mar most ersztenek le, mint a lufi. Miert kell allandoan megsertodni azon, hogy az emberek jol kinezo part akarnak? Miert olyan egetrengeto elvaras, hogy egy ferfi adjon magara, ugyeljen a szinek harmoniajara, tudja a ruhameretet, legyen egeszseges teste es jo frizuraja? Legyszi valaki mondja mar el.

Hogy erkezzen valasz is a kerdesemre es ne egy nyomorusagos allohaboru legyen igen, a lanyok is adjanak magukra. Most, hogy ezt leszogeztuk varom a valaszt, hogy miert kell egybol nekiesni egy nonek, ha jokepu part akar maganak.

2019. máj. 26. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

"Brad Pitt azert nem akkora huzonev mar, otven eves."


Bocs, én még csak 40 vagyok, de lemaradtam, hogy ki mostanában a menő...

2019. máj. 26. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Lesz krapekod, higgy nekem. 😉 31F
2019. máj. 26. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!