Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Lehet, hogy válás lesz a vége?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet, hogy válás lesz a vége?

Figyelt kérdés

A férjemmel 23 éve vagyunk házasok. Örököltem édesapám után egy házat és több telket, házterületet, illetve egy erdőt.

A férjem folyton azt hajtogatja, hogy el kell adni a telkeket, az erdőt és az ingatlant, mert milyen szuper lesz akkor.

Mondtam hogy nem adom el, semmi pénzért, ne is kérjen. Mondtam hogy ha arról van szó, inkább kiadom a házat, de el nem adom mert fontos nekem.

Úgy viselkedik, mintha az ő öröksége lenne és ő rendelkezne fölötte.

Nagyon összevesztünk. Mondtam neki, hogy én nem szóltam bele, hogy a testvéreivel mit csináljon az örökségükkel, ők intézték/intézik.

A lányom is mellettem áll, nagyon hűvös most a viszony köztem és a férjem között, közte és a férjem között. És az este felmerült egy veszekedés alkalmával a válás.

Vajon helyes döntés lenne? Lehet ebből válás? Esetleg tapasztalatok? Akik jártak hasonló cipőben?



2021. márc. 18. 21:34
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
100%
Ez csakis tőletek függ. Ha meg tudjátok beszélni, akkor nem feltétlenül lesz válás a végén, hiába vesztetek össze ezen. Attól, hogy házasok vagytok, az örökséged az a tiéd, neki mondhatni nincs köze hozzá és így az a döntés sem az övé, hogy mi legyen vele. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a véleményét se mondhatja el és ne közösen kéne megbeszélni, de a végső szó a tiéd. Ha ezt sikerül tisztázni, akkor szerintem ki tudtok békülni. Nekem az jön le, hogy neked ez érzékeny téma és erősen kötődsz a telekhez és a többihez, azért fajult el ennyire a veszekedés. Ha amúgy jó a házasságotok, akkor érdemes lenne ezt higgadtan megbeszélni és egyezségre jutni, nem válni egy egyet nem értés miatt. Nyilván ha egyikőtök sem hajlandó engedni és ragaszkodik a saját elképzeléséhez, akkor nem fog menni.
2021. márc. 18. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
79%

Hát ha a statisztikákra hagyatkozunk is hamar kiderül, hogy a válások nagy részének a hátterében, (ha nem is konkrétan kimondva), de a pénz áll.

Amennyiben nem vagytok képesek ezt megbeszélni és a férjed nem képes megérteni, hogy a te örökséged nem a közös vagyonotokat képzi akkor igen lehet, hogy csúnya és végleges lezárása lesz ez a kapcsolatotoknak.

2021. márc. 18. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 A kérdező kommentje:

1

Köszönöm szépen a választ!

Igen, én nagyon kötódöm a telkekhez és inkább bérbe adom, mint hogy meg állják tőlük.

2021. márc. 18. 21:46
 4/31 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem amúgy a bérbeadás teljesen jó kompromisszumos megoldás. Nem csak ott fog állni, de mégsem vállsz meg tőle teljesen. Ráadásul hosszútávú bevétel, ha valóban ki tudod adni.

Én ezt hoznám fel érvnek, meg azt, hogy ez jogilag a tiéd és bár szeretnéd vele közösen megbeszélni, de fogadja el, hogy neked ez nagyon fontos és egyelőre semmiképp se akarod eladni, inkább bérbe adnád. Biztos van oka, hogy ennyire kötődsz hozzá, ennyire legyen már tekintettel az érzéseidre és ne csak a saját véleményét hajtogassa.

2021. márc. 18. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
87%
Kedves kérdező! Lesz belőle válás. És nem az örökség miatt. Hanem mert ettől már felmerült benned. Nyilván nem egy alapvetően felhőtlen kapcsolatnál érezted úgy, hogy ezt meg kell kérdezned
2021. márc. 18. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
76%
Azt ugye tudja a férjed, ha eladod az örökségedet, az azért kapott ár is a tied lesz, és nem folyik bele a közösbe?
2021. márc. 18. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
100%
Csak ettől nem lesz válás. Ha emiatt elváltok, akkor már eleve a küszöbön lebeg a válás, csak egy utolsó szikra kellett hozzá.
2021. márc. 18. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is ha váltok "emiatt", akkor az, hogy nem tudtok kommunikálni, közös nevezőre jutni, már csak egy tünete annak, ami felhalmozódott.

Egyébként gondolom, van indoka neki is, miért akarja, hogy eladd. Rosszul álltok? Valamit szeretne, hogy vegyetek belőle? Szerinte nem fér bele az időtökbe a gondozása? Csak indokolta valamivel. A bérbeadás jó ötlet lehet. Mindenesetre ha mégis eladnátok, az értéke vagy amit vesztek belőle, váláskor a tiéd maradna jog szerint.

2021. márc. 19. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 A kérdező kommentje:
Nem, nem állunk rosszul. És akárhogy is, nincs joga rendelkezni az én örökségem fölött.
2021. márc. 19. 07:05
 10/31 anonim ***** válasza:
24%

Amúgy azt nem értem, aki azt írta , ha eladná a telkeket meg mindent,

az hogy nem menne a közösbe?

Ha eladok valamit , mi az , hogy nem közös?

Vagy a bérbeadásból befolyt összeg sem lenne közös?

Ez milyen házasság?

Ezt sosem értettem.

2021. márc. 19. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!