Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » A párom exneje kitalált...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom exneje kitalált történetekkel próbál lejáratni, ellenem hangolja a gyerekeiket, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Tavaly áprilisban szakítottak a párom kezdeményezte ezt, elsősorban amiatt, mert a gyerekek születése után megváltozott az exneje viselkedése, igazi házisárkány lett. Otthon maradt a gyerekekkel, de párom elmondása szerint a gyereknevelés helyett inkább csak filmezett, sorozatozott, beszélgetett a barátaival chaten, illetve önmagát is elhanyagolta. Mi tavaly júliusban találkoztunk legelőször, tehát a szakításukkor még nem ismertük egymást, mégis meggyőződése, hogy szeretői viszonyban voltunk egymással, miattam kellett válniuk. Gyűlöl, minden pillanatomat igyekszik megkeseríteni, beszélni nem hajlandó velem, bármit mondok elkezd üvöltözni. Van egy 2,5 és egy 4 éves fiúk, akik a megállapodásuk értelmében hetente 4 napot vannak anyukánál, 3-at a páromnál. A gyerekeket is teljesen ellenem próbálja hangolni, párom ismerőseinek olyanokat mond, hogy biztos forrásból tudja, hogy prostituáltként dolgoztam, holott sosem csináltam ilyesmit, még csak kihívó képeim sincsenek sehova feltöltve. Az utcán parkoló autóm egyik kerekét is kilyukasztotta, legalábbis előző este még semmi baja nem volt, másnap reggel láttam, hogy le van eresztve. Mindezek után is szeretnék vele leülni normális hangnemben beszélni, méghozzá a kicsik érdekében, hogy mielőbb fejezze ezt be.
febr. 16. 13:53
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
83%
Egyébként valamilyen szinten megértem őt. 2 hónapos baba mellett már flörtölt egy kollaganőjével a férjem, olyanokat írogatott neki, hogy én egyfolytában pasizom, nem csinálok semmit az ágyban (olvastam sajnos). Közben meg alig vártuk, hogy leteljen szülés után a 6 hét... Aki folyamatos csaló, az úgyis hazudozik a párjáról, hogy közben nincs is semmi gond otthon...kideríteném, hogy mi az igazság, hiszen én is borzasztó igazságtalannak tartottam az egész helyzetemet. Ja, az exférjem, (ha találkozunk a gyerek miatt), folyton rámnyomul...
febr. 16. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%
11: Na, még lehet, hogy a Kérdező a sárkány a feleségnek előadott sztori alapján, és a feleség csak megvédi tőle a férjét ezzel a viselkedéssel.
febr. 16. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
43%
Ne te beszélj vele, hanem a párod. Állítsa le. Minek csinált két gyereket ennek az idiótának? Aki ilyen az az első gyerek után is ilyen, de azért kellett a második.. tipikus.
febr. 16. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
93%

"Otthon maradt a gyerekekkel, de párom elmondása szerint a gyereknevelés helyett inkább csak filmezett, sorozatozott, beszélgetett a barátaival chaten, illetve önmagát is elhanyagolta."


Párom elmondása szerint... cica, minden pasi ezt mondja, akinek nem tetszik a gyerekekkel járó felelősség.

febr. 16. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%
En is itthon vagyok a 2 honapos gyerekkel. En is sorozatozom, tudjatok mikor? Mikor szoptatom, meg amikor bealszik utana rajtam :) en is "elhanyagoltam" magam, mert most mar nem mosom 2 naponta a hajam, meg ugyis ossze kell fognom, akkor ahhoz ugyse kell folyton frissnek lennie. Sportolni nincs ugy idom, de nem is hiztam meg terhesseg alatt. En is beszelgetek a barataimmal a neten, mert azert van szabadidom a nap folyaman es jol esik olyankor felnott emberekkel beszelni. Ugyhogy ugy gondolom, elegge gaz, hogy a pasi pont ezekkel az indokokkal hagyta ott a not, az en ferjem eleg sok mindenben segit, sok terhet atvesz tolem, nem is lettem idegbeteg. Ulj le vele beszelni, szerintem is hallgasd meg a no verziojat. Az viszont teny, hogy nem szep dolgokat terjeszt rolad.
febr. 16. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
48%

Beszélj vele! Lehetőleg kettesben!

Annyit fűznék még hozzá, hogy valóban nem okos dolog készpénznek venni mindent, amit a pasi mond. Lehet, hogy volt ott megcsalás is, csak ezt nem köti az orrodra.

febr. 16. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
100%
Ohh nekem a férjem azt is mondta, hogy más már rég kirakott volna azért mert gyerek mellet nem volt mindig időm patyolat rendel vacsival várni haza… aztán nem tudtam tőle megszabadulni csak miután én adtam be a válást …. Na gondolhatod, hogy ez a következő hölgynek nem így lesz előadva.
febr. 17. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!