Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » A feleségem megcsalt, és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A feleségem megcsalt, és vinni akarja a gyereket is. Mit csináljak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A feleségemmel 5 éve vagyunk házasok, 3 éves most a kislányunk. Nem rózsás a kapcsolatom a feleségemmel már egy ideje, mégis mindenben számíthatott rám. Napi 10-14 órát dolgoztam, hogy ő és az imádott kislányom ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Többek között most szereztem neki egy munkahelyet is. Mindezt annak ellenére tettem, hogy ő nem engedett apává válni a mai napig, a szüleimet meg nagyszülőké, stb. Kisajátította magának a kislányomat. Megtehette, mert én azzal voltam elfoglalva, hogy legyen pénzünk megélhetésre. Szóval bármennyire is rossz volt a kapcsolatunk én végig támogattam mindenben.

Hónapok óta viszont nagyon furán viselkedett. Mindig dugdosta a telefonját, egyértelműen hazudozott, volt, hogy munkakeresés címszó alatt eltűnt egész napra, én meg fontos dolgok miatt akartam őt hívni de napokig nem tudtam napközben elérni. Este meg jött a magyarázkodás. Például azt sem tudtam vele közölni, hogy végre felvették a munkahelyemre, mert ezt is elintéztem neki. Mint kiderült a jövendőbelijével volt. Most hétfőn viszont annyira belemerült a chatelésbe, hogy nem vette észre, hogy mögötte állok. Csak annyit láttam, hogy "Drága Szerelmem". Nem vagyok hülye egyből tudtam miről van szó. Az volt az első mondatom hozzá, hogy kap öt percet, hogy átgondolja, hogy kit választ, ha nem engem akkor mehet. Persze ő engem választott. Jó mondom neki akkor lehet kezdeni a bizonyítást hívhatod a pasit, mond meg neki, hogy vége. 4 órán keresztül könyörögtem neki, ő meg csak azt szajkózta, hogy higgyem el ha nem hívja fel is vége vele. Jött a második nap ugyanúgy folytatta a titokzatosságát. Este megint könyörögtem neki, hogy hívja fel, nem tette meg, megint azt mondta, hogy bízzak benne. Harmadik nap véletlenül kiderült, hogy van egy titkos telefonja is. Akkor azt mondtam neki, hogy jól van gondolkodjon vasárnapig mit is akar, de utána mennie kell. Ja azt még hozzá kell tennem, hogy szolgálati lakásban élünk, amit 10 évnyi munkaviszony után érdemeltem ki. Úgyhogy sok választása nincs, engem tovább nem húzhat. Hozzá kell tennem elfogadta az ajánlatomat, de ennek ellenére a mai napig chatel és telefonálgat, stb.

Csak itt jön a gond, a kislányom, akit mindennél jobban imádok Ő meg nem hajlandó nélküle elmenni. Arra jutottam, hogy ha cirkusz nélkül megakarom úszni, vigye aztán majd a bíróság dönt. Azt még tudni kell a történethez, hogy a választott párja 120 km-re lakik innen, akivel állítólag csak 1 hónapja tartja a kapcsolatot, személyesen meg még csak egyszer találkoztak. Úgyhogy úgy néz ki, hogy 7 nap munkaviszony után felmond és elmegy a vadidegen emberhez a kislányommal. Azt még elfelejtettem írni eddig, hogy alapvetően semmilye sincs, se családja, senkije rajtam kívül. Úgyhogy elég hajmeresztő döntés, főleg azok után, hogy én végig normális voltam vele. Engem ez az egész nagyon zavar, nem én voltam házasságtörő, nem én voltam az aki annyira akarta, hogy elmenjen, most meg egy olyan ember fogja nevelni a kislányomat aki lehet a texasi láncfűrészes is. Nem tudom, hogy ezt a büntetést mivel érdemeltem ki. Úgy vélem nem bírt a hormonjaival, menjen akkor költözzön, de ne vegye el tőlem a kislányomat, ne húrcolja át az ország másik felébe szegényt. Ráadásul képes ezért felmondani, szóval bevállalja a munkanélküliséget is ezért az emberért. Szerintem ez elég nagy felelőtlenség.

A lényeg, hogy én harcolni fogok a kislányomért, és úgy érzem elég jó eséllyel indulok.


Csabi


2011. szept. 8. 21:22
1 2 3 4 5 6 7
 41/62 anonim ***** válasza:
35%

Jó-jó, nem látok bele a kapcsolatokba... bocs... :)


Ha esetleg nem itt a nyílt fórumon beszélnél valakivel erről a témáról, én szívesen beszélgetek veled, hátha tudok segíteni valamiképpen. :)


Küldj itt egy privát e-mailt, ha szeretnéd...

2011. szept. 8. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/62 anonim ***** válasza:
58%

Nekem meggyőződésem, hogy a házasságtörésre való hajlam vagy nem hajlam szülői minta eredménye. Sosem voltam képes megcsalni az exem a boldogtalanságom ellenére, egyszerűen nem vette volna be a gyomrom... A szüleim szentnek tekintették a házasságot és sajnos akkor sem váltak el, amikor szerintem el kellett volna...


Más... lazán lelkiismeretfurdalás nélkül félrelép.

A feleségednek nem volt semmilyen minta, nem csoda, ha megtette...

2011. szept. 8. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/62 A kérdező kommentje:
Pont az imént mondtam neki, hogy miért jó az ha az egyik kiszolgáltatott helyzetből (ahol azért a férje van, meg azért annyira mégsem kiszolgáltatott, hisz már 7 napja ő is itt dolgozik)megy a másik kiszolgáltatott helyzetbe, úgy hogy ezzel még a gyereket is kiszolgáltatott helyzetbe keveri. Mondtam neki, hogy persze most már nem bánom, hogy megy, ennek a házasságnak már úgyis lőttek, én tovább nem rimánkodok egy házasságtörőnek.
2011. szept. 8. 22:39
 44/62 anonim ***** válasza:
Ezt mondjuk azért nem tudom átérezni, mert én úgy váltam el, hogy nem voltam kiszolgáltatott helyzetben... (szerencsére).
2011. szept. 8. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/62 anonim ***** válasza:
ahhoz képest, hogy teljesen felborult a világod, abszolút racionálisan gondolkozol. próbáld ezt megtartani, legyél higgadt, megfontolt. mindenekelőtt keress fel egy ügyvédet, és amit tanácsol, azt tedd meg, szerintem jó esélyed van rá, hogy nálad maradhasson a lányod. kitartás!
2011. szept. 8. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/62 anonim ***** válasza:
100%

Hát, kívánom, hogy a kislányod oda kerüljön, ahol a legjobb neki, és hogy te pedig egy olyan kapcsolatot kapj majd, amiben kölcsönös megbecsülés van! :))


Jó éjt!

2011. szept. 8. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/62 anonim ***** válasza:
100%
érdemben már nem tudok hozzátenni, de remélem megoldódik ez a faramuci helyzet úgy, hogy senki ne járjon rosszul!
2011. szept. 8. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/62 anonim ***** válasza:
79%

A nő mehet, de a gyereket ne engedd. Ha elviszi, hozd vissza. A gyereknek a törvényes lakcímén kell tartózkodnia, annak megváltoztatásához pedig mindkettőtök hozzájárulása kell.

Ismerős az ilyen szemét ribanc fajta, akinek a férjből csak az kell, amit anyagilag ki tud belőle vasalni, én is kifogtam egy ilyet.

Arra viszont készülj fel, hogy a válás bejelentésétől kezdve az lesz az életcélja, hogy téged kicsináljon. Ezek már csak ilyenek.

Ne hagyd magad, drukkolunk neked!

2011. szept. 9. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/62 anonim ***** válasza:
100%
nem olvastam végig az eddig írt kommenteket, de ha munkakeresés címszó alatt, ahogy te írtad, eltűnt 1 napra, vagy többre, akkor nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy nem találkozott még soha az illetővel és hogy 1 hónapja tartja vele a kapcsolatot..
2011. szept. 9. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/62 anonim ***** válasza:
Szerintem sem fogják neki ítélni.
2011. szept. 9. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!