A feleségemmel lassan másfél éve szex nélkül élünk. Én már nem látok más utat csak a válást. Volt már aki ki tudott lábalni hasonló helyzetből?

Nem értem hogy egyeseknél miért nem lehet leülni megbeszélni. Próbáld ki. Mond el neki hogy nálad a szex fontos, te így érzed magad úgy hogy együtt vagytok. Mond el hogy az elhanyagolás értük volt és most már hiányolod hogy ő nem közeledik feléd. Kérdezd meg mit érez irántad, akkor hogy érzett és ha valami megváltozott akkor miért változott meg.

Ezért válni nem kell, egy normális kulturált beszélgetés kell.

Hát én úgy látom, hogy a feleség is hibás itt, nem kell mindenért a férjet okolni.

Itt nem is az, hogy fontos a szex meg minden, hanem, hogy már nem tudtok egymáshoz nyúlni sem. Foleg a feleség...

Szerintem ez az elhidegulés már elég súlyos, elég ok lenne a válásra.. De természetesen nem menthetetlen a helyzet! Szerintem uljetek le és beszéljétek meg, nem lehet mindent elhallgatni! Kérdezd meg, hogy miért nem akar már veled lenni, és ne hagyd neki, hogy kifogásokkal védekezzen!

Most akár le is pontozhatsz kedves Kérdező!

Gyermekem születése után valahogy nem volt olyan kedvem a szexhez mint előtte. Erőt vettem magamon, igen, ez is egy sarkalatos része az életnek. Végigolvastam a szakirodalom összes könyvét, melyek szerint a hiba az én fejemben van, a gyerekre hárítom az összes szeretetemet (nem gondolom,hogy így van. A szeretetet ugyan hogy lehet meghatározni mértékegységben?Nekem két kiló van, mind a két kilót a gyerek kapja, mint a banánt? Ugyan már.) Ne szeressem annyira a gyereket, szakítsak időt a férjemmel való törődésre is.

Ő is megtette ugyanezt. Igen. Miközben itt a gyerek, miközben a rokonai jövés-menése miatt naponta takarítok, miközben nem tudok bemenni a konyhába anélkül, hogy ne lenne valami mosatlan edény odakészítve nekem a mosogatóba... sorolhatnám.

megtettem,szakítottam időt. Tudod milyen dolog vágy nélkül lefeküdni valakivel? Esküszöm felér egy nemi erőszakkal.

Jó is vagyok ám, amíg ezt megteszem.

Aztán a gyönyörűség szépen kielégülve, kiborotválkozva, ropogósra vasalt ingben elmegy dolgozni (közben odaveti nekem, hogy Ő dolgozik! legyek már belátással - értsem én meg a szőrszálaimat számolom itthon a gyerek mellett) és pár napig még azt sem hallja meg, amit mondok. Mert ugye minek?

Aztán mikor ismét kellek mint nő, akkor ismét kedves.

Tudod, ezek után valahogy szemtelenség (finoman fogalmaztam) elvárni egy nőtől, hogy kedve legyen...

nem, nem bántani akartalak ezzel. Csak éppen harmadjára keltem fel ma éjjel a gyerek végett és már nem fekszem vissza aludni. Ő meg bőszen horkol.

Nem fogom pártját a feleségednek, nem tudom mi az ok. Jellemzően férfigondolkodás, hogy na ha nem szexelsz, akkor elválok.

De mielőtt beadod a válást emiatt, fogjál papírt és ceruzát, és írd fel, hányszor volt háttérbe szorítva a nejed az elmúlt időszakban.

A hétköznapokban megteszel-e mindent, hogy megkívánjon? Mert bárhogy viselkedik is a férjem, bármennyit változtatott is rajtam a gyerekszülés, valahogy azért mégis meg-meglátom benne a férfit.

Csak egy-egy megnyilvánulásával oltárian ki tud ábrándítani magából (pl. vacsoráját tálcára teszi,szobába behozza és hangos csamcsogással eszik. ja, fél óra múlva meg meghitt összebújás? na nemár.)

Szóval gondold végig. Ha rendbe akarod hozni a dolgokat, nem elég egy "mea culpa" és kész...