Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » 1. házassági évfordulónk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

1. házassági évfordulónk előtt pár nappal a férjem bejelentette, hogy ő válni akar mert már nem szeret?

Figyelt kérdés
van egy két hónapos pici babánk, most akartunk különköltözni, már minden holmim ott van, a magyarázata csak annyi volt, hogy 2 hónap alatt kiszeretett belőlem és nem érez már irántam semmit. pár nappal a bejelentése előtt még azt írta sms-ben, hogy nagyon szeret és hiányzom neki, amikor csak dolgozni ment és tudta hogy este lát. az anyukája ugyan így hagyta ott az apukáját, és miután náluk volt hazajött, és bejelentette ezt nekem. felhívtam az anyukáját és azt mondta hogy az érzéseket senkire nem lehet ráerőltetni. ebből arra következtettem, hogy benne van a keze és vele ezt megbeszélte előtte. voltak problémáink, de el sem jutottunk addig hogy leüljünk megbeszélni. miután a szándékát bejelentette, hiába keresem, nem beszél velem. de azt hajtogatja, hogy a gyereket látni akarja, csak azt nem tudom hogy hogyan amikor nem beszél velem. én bármit megtennék, hogy megbeszéljük és helyrehozzuk a dolgokat, de ő nem hajlandó a beszélgetésre. párterápiára is gondoltam már, de ahhoz is az kell, hogy ő is akarja. de ha válni kell akkor azt is meg kell beszélni hogy hogyan tovább, milyen feltételekkel...stb. nem értem! mit tegyek? írtam neki sms-t, emailt, hívtam, de semmi válasz. mit tegyek? nem értem! hogy vegyem rá hogy beszéljen velem? vagy jobb ha nem is keresem? de akkor ő mikor fog keresni? segítsetek, hogy mit csináljak! itt vagyok egy gyönyörű babával apa nélkül! én nagyon szeretem!

2012. szept. 30. 22:42
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
100%

Te jó ég... nagyon sajnálom...


Már haza sem megy aludni sem??? Elköltözött, vagy mi?

2012. szept. 30. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
81%
Csak így lelépett egyik napról a másikra??? :O
2012. szept. 30. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 timike26 ***** válasza:
73%
sajnos ezzel nem tudsz mit tenni..ha o nem akar visszamenni hozzàd,akàrmit teszel is..nem fog.viszont neked most erosnek kell lenned ès a babàval kell foglalkozz.o majd ad neked erot a tovàbb lèpèshez.
2012. szept. 30. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
51%
Ilyen barmon aki nem tudja mit csinál mit szeretsz?
2012. szept. 30. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 A kérdező kommentje:
akkor elment és azóta nem láttam
2012. szept. 30. 22:53
 6/35 anonim ***** válasza:
42%
Kérlek ne tűnj majd el, bármi is lesz Veletek, írj majd folyamatosan, mert nagyon kíváncsi vagyok erre a történetre.
2012. szept. 30. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
82%
most hagyd őt, aztán később valahogy majd próbáld megértetni vele, hogy itt egy házasságról van szó, esküt tettetek egymásnak, ti hárman egy család vagytok és ez komoly dolog, ha csak így felrúgja ezt az egészet, akkor jól gondolja meg..
2012. szept. 30. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 Jégtánc ***** válasza:
47%
Nem lehet hogy megijedt?Elnézést a kérdésért,de házasság előtt mennyi ideig voltatok együtt?Nem bántásból írom,de nem lehet hogy azért vett el,merthogy teherbe estél tőle? Lehet hogy nem is igazán szeretett:(
2012. szept. 30. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
87%
Itt nem az esküről van szó az nulla hanem egy ostoba meggondolatlan buta magatartásról aminek egy gyerek is a szenvedő alanya.Ez a szerencsétlen féleszű egy éve se tudta már hogy mit akar!Olyat művelt amit nem lehet meg nem történtté tenni.
2012. szept. 30. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 A kérdező kommentje:
hogy őszinte legyek, nem volt olyan nagy probléma köztünk szerintem amit ne lehetne megbeszélni és megoldani. akár hogy is gondolkodom. nem tudom, hogy mi tévő legyek!
2012. szept. 30. 23:43
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!