A szüleim el fognak válni. Ezt velem is már megbeszélték. Júniusban, mikor befejezem itt a 9. osztályt akkor fogunk az anyummal elköltözni. :/ Nagyon rossz így a helyzet. Mások hogy élték túl, hogy viselték el, egyáltalán el lehet?

Én a konkrét kérdésedre nem tudok válaszolni, de azért írok, hátha picit tudok segíteni.

Nekem nagyon rosszban vannak a szüleim egymással, de nem vállnak el, egyrészt van egy házunk, amit ők építettek még vagy harminc éve, és nem nagyon akarnak megvállni tőle, másrészt anyám sokszor szerintem úgy van vele, hogy a rossz kapcsolat is jobb mint a semmi. Sosem voltunk egy idilli család, feszültséget mindig éreztem valamilyen szinten, de jó pár éve elkezdtek rengeteget veszekedni. Konkrétan ha mindketten itthon voltak, akkor tuti hatalmas ordibálás kerekedett, mindenfélét egymás fejéhez vagdostak, sokszor persze ugyanazok a témák mentek, mert már nem bírtak újabb dolgokat kitalálni. Játszmáztak folyamatosan. Az összes ünnep (karácsony, szülinapok, a szalagavatóm, a ballagás...) veszekedésbe fulladt. Eleinte nagyon megviselt a helyzet, rengeteget sírtam a szobámban, volt többször, hogy tanultam volna valami dogára, de nem tudtam az ordibálástól, meg attól, hogy amiatt sírtam utána. Az hogy egy olyan eseményen, mint pl a szalagavatóm, ami csak egy egyszerű alkalom, úgy kellett szalagtűzéskor visszanyelnem a könnyeim, az is egy iszonyú emlék. Érettségi előtti hétvégén (bár csak nagyon minimalista módon vagyok vallásos), de imátkoztam, hogy ne veszekedjenek, mert akkor totál kiborulok, és féltem attól, hogy úgy nem fogok tudni megfelelően teljesíteni.

2-3 éve ezt az ordibálós -kötekedős hangulatot felváltotta az, hogy egy szót sem szólnak egymáshoz, max köszönnek, de érezhető a feszültség a levegőben. Apám külön főz magára, külön mos, külön hűtőbe tárolja a kajáit, külön habfürdőt vesz magának, csak azt a szobát takarítja amiben ő alszik, sorolhatnám. Még most karácsonykor is külön főzött, és anyámnak köszönhetően még egy hatalmas veszekedés is kirobbant, bár az mostanában tényleg ritka az előzőekhez képest.

Anyám sokszor rajtam tölti ki a mérgét, mert már apámnak felesleges mondania bármit is, így ideges, belém meg rengetegszer belémköt, kb minden ok nélkül, szidja sokszor apámat nekem, stb.

Azt még egész pontosan nem látom, illetve nem látok mindent abból, hogy hogyan hat ez az egész ki rám, a későbbi életemre, de abban biztos vagyok, hogy az önértékelésemnek meg az önbizalmamnak nem tesz jót anyám cseszegetése, és az ő nagyon rossz kapcsolatukat látva, bár bőven benne vagyok már a korban (24 vagyok), pasizásról még hallani sem akarok. Nem azért, mert olyan szendeszűz lányka lennék, hanem attól rettegek, hogyha valami félreértés lenne, jönne rögtön a veszekedés, az ordibálás, meg én nem is tudom... Régen pedig amikor még nem volt ilyen gáz a helyzet, tetszettek fiúk, most meg ha érzem, hogy valakinek egy kicsit is tetszek, az összes kaput bezárom előtte.

Na ezt a rengeteget nem azért írtam le neked, hogy jól kipanaszkodjam magam, csak picit láttatni szerettem volna hogy esetlegesen meddig tud fajulni a helyzet.

Biztosan nagyon nehéz lehet most neked, főleg úgy, hogy mind két szülődet szereted, hogy a suliban már megvannak a barátaid, jövőre gondolom így új suliba is kell menned, új lesz a környék..., előtted áll rengeteg változás, és ezekhez jó sok bizonytalanság is társul, nagyon érthető, hogy most szomorú vagy emiatt. De talán ha megpróbálod azt a részét nézni a dolgoknak, hogy még idejében fognak elválni a szüleid, és nem kell egyikőtöknek sem ilyen sok feszültségen, veszekedésen keresztülmenni, akkor az talán picit segíthet. Meg ha jól veszem ki a szavaidból, akkor ezt az egészet teljesen békés keretek között fogják lebonyolítani, nem úgy mint sok családban, hogy probléma a vagyonmegosztás, probléma, hogy kinél lakjon a gyerek, stb...

Hát sajna ennyi jutott hirtelen eszembe, még ha lesz még valami írok, és remélem azért egy kicsit tudtam segíteni!

Sok erőt és kitartást kívánok!

24 L

Nagyon fontos tudnod azt, hogy ők neked ugyanúgy a szüleid maradnak, csak nem lesznek már egy pár, és hogy mind a hármotoknak így jobb lesz.

Most az elején nehéz, de majd jobban leszel. Nekik is nehéz, azon igyekezzetek mindhárman, hogy könnyen átvészeljétek most ezt. Támogasd őket te is, így a kérdésed alapján nagyon értelmesnek tűnsz, számíthatnak rád!

Kívánom, hogy mielőbb rendeződjön a helyzetetek, szokjátok meg az új helyzetet.

Még annyit (előző vagyok), hogy tudom, hogy neked most nehéz végignézni, hogy máris ismerkednek, nekik viszont pont ez segíti a helyzet jobb kezelését.

Azt tudom tanácsolni, hogy beszéld ezt meg velük, mondd el nekik, hogy ez most fáj neked, és csinálják diszkrétebben esetleg.

Tudom, hogy most nehéz így látnod a dolgokat, de a válás önmagában nem negatív dolog. A szüleid rájöttek, hogy nem megy tovább együtt, megbeszélték, és normálisan le is tudták rendezni az ügyet. Ezzel nincs semmi baj, attól még mindketten a szüleid maradnak, és szeretnek téged.

Ami ebben nehéz (legalábbis nekem az lenne), az a költözés. Új iskola, új környék... stb. Persze ha könnyen alkalmazkodó alkat vagy, akkor ezzel se lesz gond.

Nem az érzéseidet akarom megkérdőjelezni vagy a dolgot elbagatellizálni, csak azt mondom, hogy egy válás nem a világ vége, sőt! Valószínűleg rosszabbul járnál, ha a szüleid minden áron együtt akarnának maradni.

El lehet, sajnos ez olyan, hogy érzed hogy neked nincs beleszólásod, te csak tehetetlenül elszenveded ezt az egészet. Az idő tud segíteni, mert megbocsájtassz nekik.

Kitartás!