Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Cicifüggő baba átszoktatása?...

Cicifüggő baba átszoktatása? (hosszú, kifejtős történet)

Figyelt kérdés

Kicsit hosszú de a teljes képért leírom az egész történetet.


Kisfiam ugyan még csak 1 hónapos, de nagyon durván cicifüggő. Az a baj, hogy a kórházban annyira tolták az "igény szerint kell szoptatni" mentalitást, hogy volt olyan nap, hogy egész nap mellen lógott a baba. (ráadásul mivel nem volt tejem és rosszul szopott, lefogyott és besárgult) Csecsemősök engem okoltak ("biztos nem eteti"mondták mikor igazából folyamatosan etettem evés pisilés nélkül, csak mint utólag kiderült nem volt jó a technikánk. Persze ezt már senki nem nézte és már csak akkor derült ki mikor a gyerek már 5 napja "éhezett" én meg már ki voltam borulva)


Hazaérve annyira rettegtem, hogy megint "fogyni" kezd, hogy az 2.-3. hétig tévesen minden sírást "éhségnek" véltem, és túl sokat raktam mellre. (aztán persze az első súlyméréseknél kiderült, hogy 2x többet gyarapodott a súlya mint az ilyen korú babáknak...így én is megnyugodtam, hogy nem fog elfogyni)


Nemrég múltunk 3 hetesek, és túllépve az első gyerekesek pánikján most kezdtem el tudatosan figyelni a "jeleket" és elkülöníteni a sírásokat. Így elég hamar rájöttem, hogy sajna a pici felvette azt a rossz szokást (ami nyilván az én hibám is) hogy csak cicin tud elaludni. Viszont ha leraknám a kiságyba azonnal kel, és mivel nincs cici a szájában sír...(ugyanígy ha felriad pl egy pukira az éjszaka folyamán rögtön sírni kezd és komfortszopizni akar) Ez maratoni 1-2 órás szoptatást eredményez, és van amikor így sem tud elaludni...ráadásul nála is jelen van a "túlfáradás" jelensége, amikor annyira kimerült, hogy adrenalint termel, és egyre nehezebben nyugszik meg.


Az a baj, hogy nem ismer más feszültségoldást még...nem segít a ringatás, hintázás, éneklés, összebújás, és amikor végképp kikészül a "megváltó" cicit is ellöki magától.


(a másik gond ezzel a sok cicizéssel, hogy a hasfájósságán pl. sokat ront, ezért az se jó ha leveszem mellről mert akkor zaklatott, de az sem ha rajtahagyom mert akkor meg fél óra múlva a hasa fáj :S)


Mit lehetne tenni ez ellen? Próbáltuk már azt, hogy nem hagyom cicin elaludni és kiságyban altatom (dúdolva, simogatva), adtunk már neki cumit, és igen próbáltam már nyűglődni hagyni, de elég kitartó. (én legalábbis 2-3 óra után feladtam)


Mielőtt megszólalnak a fanatikus iszsz fanok, nem óramű pontosságot várok és tisztában vagyok azzal, hogy a babának rám van szüksége...de az sem működik, hogy "sehova" nem tudok mozdulni mellőle, és fizikailag kikészülünk (az apjával együtt) mert már 4-5 napja nem alszok 2 óránál többet. (hiszen elhúzódnak a szoptatások, csak cicin alszik)


Tudom, hogy van aki ilyenkor magához veszi az ágyába, és vészmegoldásként ezt én is szoktam csinálni, de egyrészt nem tartom jónak ha ezt szokja meg (házasélet szempontjából sem), másrészt így én megint csak nem alszok.


A másik dolog, hogy tudom, hogy kicsi és neki ez még normális, de tartok tőle, hogy ha most még ilyen korán nem megyünk elébe ennek a dolognak, akkor később csak még nehezebb lesz. (mert ne mondja nekem senki ha hónapokig hagyom cicin aludni, akkor egyszer csak majd nem fogja kérni. :S)



#altatás #rendszer #cicifüggés
2018. okt. 2. 08:17
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
0%
tényleg az...
2018. okt. 2. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
19%

Ha tudod, hogy ez a normàlis, akkor mi a kérdés?

Igazából azt látom, hogy neked tele a bocskorod az egész szoptatàssal. Erre nem létezik jó tanács, csak olyan, ami vagy neked jó, vagy a babának.

Gondolom, az olyan szoptatásnáci, ősanya, iszszfan módszerek megint csak le lesznek pontozva, hogy hordozd kendőben. 😑

Adj neki tápszert, akkor csak eszik meg alszik. 🤗 (Jöhet a zöld kéz!!)

2018. okt. 2. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:

Sajnos vannak cicifüggő gyerekek. Az én lányom non-stop rajtam lógott, ha nem akkor üvöltött. Nehéz volt, én mondjuk magam mellé vettem, így legalább tudtam aludni (csak felé kellett fordulnom). A házasélet ettől nem romlik :) csak trükkösen kell kiosonni mellőle :)

1 hónapos a babád, most szoktok össze. Adj neki türelmet, és közelséget. Erre van szüksége. Kamasz korában nem fog rajtad lógni....

2018. okt. 2. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
0%

1 hónaposan azért nagyon picike még... idővel javul a helyzet. Szerintem is tápszert neki és tudsz aludni....

Én mondjuk mindig oda adtam neki amikor kérte. 6 hónaposan meg mindig 2 óránként szopizik éjjel de az max 10 perc Napközben nem lóg a cicin.

Azért elég hamar kikészültél úgymond.... A

2018. okt. 2. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Nem az a gond, hogy sokat szopik. Gond nélkül szoptatom 1-2 órát ha kell, nem zavar, gyönyörű aranyos gyerek, szeretem szoptatni.


A gond az, hogy ebben a rendszerben ő nem tud aludni...lerakom, de mivel nem alszik mélyen ahogy felkel 10-15 perc múlva (és nincs cicin) azonnal sír, kiborul. Ilyenkor visszarakom mellre, elszenderedik de 15 perc múlva megint kel...ráadásul ilyenkor már fáradtabb (hiszen nem aludt) és eljut arra a szintre, hogy annyira kimerült (karikás a szeme, ásítozik) hogy már a cici se kell neki, nem tudja bevenni, csak sír. (plusz annyira teleeszi ilyenkor magát, hogy utána visszabukik, aztán fáj a hasa, ergo megint nem tud megnyugodni, elaludni...és csak egyre rosszabb neki ahogy telik az idő)


Van, hogy 4-5 óra mire sikerül elaludnia (elájulnia) ami szerintem nem jó egy 4 hetesnek.


Gyakorlatilag csak akkor lenne "béke" ha egész nap mellette feküdnék, mert akkor ahogy kel rögtön a szájába tudnám rakni a cicit. Ha azt látnám, hogy pozitív irányba változik a dolog akkor nem aggódnék, de napról napra csak rosszabb...ezért gondolom azt, hogy változtatni kell valamit.


Tudom vannak anyukák akiknek van segítségük, takarítanak helyettük és főznek, de sajnos nekem nincs. (rokonok távol, vagy nem tudnak besegíteni. Csak párom van de ő hajnalban megy és későn érkezik, ő szokta átvenni pár órára, hogy aludjak.) Meg az sem működik hosszú távon, hogy én nem tudok elmenni se enni, se inni, se aludni...értem én a gyerek érdekeit, de ha én kikészülök fizikailag vele mi lesz? (már most fogytam 6 kilót mióta itthon vagyok, tegnap összerogytam a kimerültségtől, és félek így a tejem is el fog apadni.)


Nem küzdenék a dologgal és írnék ki kérdést, ha nem szeretném, hogy kiegyensúlyozott anyatejes baba legyen...szóval nem értem miért kell bántani. :(


Hordozást már próbáltuk többször többféle kendőben (karikás,szövött) nem tetszik neki. :S Próbáltunk már babazenét/fehér zajt/ ringatást...

2018. okt. 2. 09:30
 6/14 anonim ***** válasza:
53%
Vannak többemberes babák..... Akiknek semmi sem jó, csak anya közelsége. Én örültem, ha annyit csendben volt, amíg elmentem 2 percre zuhanyozni...
2018. okt. 2. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
20%
Nekem is csak az 5. napon lett tejem (ami elég gyakori) és egy hónapos korukban még két-háromóránként fél-egy órát szoptak (ami szintén normális). Az egyik ettől függetlenül 3 hósan átaludta az éjszakát a saját ágyában és mikortól saját magától megtalálta, az ujjával altatta magát szopik után, másfél éves korában pedig saját magát választotta el. Míg a másik 2 évesen is kelt 4x és én választottam el, de nem is volt hiszti - és legalább szépek maradtak a fogai. A napirendjük meg maguktól beállt, de az is csak 3 hós körültől. Úgyhogy szerintem nem ettől függ. Javaslom, ne görcsölj erre rá és gyárts elméleteket, csak készíts magadnak az ágyba egy jó könyvet, mellé inni és enni, aztán ha felsír, szaladj el pisilni, neki is tiszta pelus, majd onnantól csak szopi, pihi és a végén együtt bealvás és máris szebben látod majd a világot. Egy gyereknél még tiszta hawaii :) És éjszakára berakhatod az ágyába. És nem kell tökéletesnek lennie egyikőtöknek sem, kicsit te is alkalmazkodsz, kicsit ő is, kicsit apának sem árt :), szóval csak szeretettel és alakulni fog az.
2018. okt. 2. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
5%
Ne adj neki folyton cicit, ha egyértelműen nem éhes, akkor ringasd, hordozd, vidd ki sétálni inkább.
2018. okt. 2. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

7.es A 2-3 órás szoptatási rendért összetenném a kezem. :S Az a baj, hogy ő most tényleg olyan akit nem lehet magára hagyni...jó lenne ha meg tudnám oldani h mellette legyek és olvasgassak egész nap, de én egyedül vagyok. (És még ha nincs is patinás rend nem lephetik el a házat a csótányok, és rendelni se lehet minden nap. :S)


8.as Igen most átálltam arra h legalább 2 órát muszály cici nélkül kihúzni mert tényleg nagyon faj olyankor a hasa. Csak ugye ilyenkor nyüglődik sír mi meg próbáljuk más módon megnyugtatni. (Nem szívesen hagynám egyedül ordítani órákig)


De persze igyekszem majd, és szó sincs arról h ne szeretném a kicsit és ne tennék meg a kedvéért bármit ami kell. De úgy gondolom közös érdekünk, hogy olyan rendszert építsünk ki ami hosszú távon tartható.

Mert mártirkodhatok azért, hogy a babanak 100%jó legyen (mert nem vagy "jó" anya ha nem bírod alvás/evés nélkül a gyerekért) aztán ha 2 hét múlva a fáradtságtol kikészülünk, meg elmegy a tejem, vagy megutálom a szoptatást és depressziós leszek az kinek lesz jó?


Nem gondolom h rossz anya vagyok attól mert próbálok előre is "latni" és "családi egységben" gondolkodni nem csak azon törni magam, hogy a pici pillanatnyi igényét minden áron (akár az ő kárára és egészségének a rovására) kielégítsem.

2018. okt. 2. 10:47
 10/14 anonim ***** válasza:
51%

Szuper, hogy ennyi mindent meg akarsz erte tenni, es hogy figyelsz az igenyeire. Nagyon jo anyuka lehetsz, latszik, hogy a legjobbat szeretned neki.


En csak sajat tapasztalatot tudok irni, de minden baba es anya mas, neked kell majd megtalalni, ami nektek a legjobb. En pont forditva csinaltam az elejet, mint te, 1,5-2-2,5 orat vartam a szopik kozott, nem hagytam egesz nap mellen csungeni az elejen, de igy nagyon sirt. Ha letettem, 5 percen belul ebredt, csakis mellettem, illetve az elso 3 honapban sokszor a mellkasomon aludt az ejszaka egy reszeben, es szep fokozatosan tudtam letenni magam melle az agyra (ott is igenyelte a szoros osszebujast). Az elaltatasban a hordozas volt az egyetlen utemes ringatassal kombinalva, ami segitett (nagxon ajanlom a gimnasztikai labdat, en eleinte lepcsoztem, kitoreseket csinaltam... a labdan pattogas sokkal konnyebb), illetve 4 honapos koratol mar le tudtam ulni a szoptatos hintaztathatos fotelbe, es ugy ringattam.


A kendobe felkoteskor sirt, gyorsan kellett csinalni, de utana rogton setalni, ringatni kezdtuk, es par perc alatt megnyugodott, el is aludt sokszor, es csinalhattam, amit akartam. A parc siras vs. nincs szabad kezem ES meg sir is melle, ES mellen csung helyett a hordozas nagy segitseg volt nekunk, es igy ferjem is tudta altatni. Sokaknak bejon meg az Adamo hinta (az nekunk nem volt).


6 hetes koraban kenytelen voltam atallni az igeny szerinti szopira, es nulldietat kezdeni mindenfajta tejtermeket, tojasfeherjet es szojat akar csak kismertekben is tartalmazo dologra rejtett reflux miatt. Onnantol hagytam, hogy akkor es annyit szopizzon, amennyit akar. Erdekes modon bar a szopizas gyakorisaga nagyon megnott (sokszor fel orankent kerte), de egy ido utan sokkal rovidebb ideig, volt, hogy csak beleszivott parat, es annyi volt.


Olvastam egy olyat, hogy sok baba azert csung 0-24-ben a mellen, mert nagyon igenyli a testkontaktust, es csak igy kapja meg az anyukaja kozelseget. Nekunk ezen a hordozas valoban segitett.


Nagy kihivas az elejen a sajat igenyek es a babae kozott vivodni, hiszen az alvasra neked is szukseged van. En ugy voltam vele, hogy nagyreszt en alkalmazkodtam a gyerekhez, mivel az ellenkezojet hiaba probaltuk, eleg katasztrofalis eredmenye volt (sok siras, visszatartott kaki). Ugy meg igyse-ugyse aludtam. Ugyhogy en azt csinaltam, hogy oldalt kiparnaztam magam, es a mellkasom, fejem is megtamasztva magamra tettem a gyereket, es ugy aludtunk, es probaltam melyalomban magam melle letenni, ami egyre hosszabb ideig sikerult, vegul 3 honapos korara mar aludt mellettem is (de elaludni meg sokaig hordozva-ringatva aludt el).


Aztan vegul a hordozasrol s millio ejszakai ebredes miatt atszoktattam megis a cicin alvasra, oldalt fekvos pozicioban, kerestem egy viszonylag kenyelmes pozt, es megtanultam igy aludni. Ez azutan volt, hogy kiborultam hosdzu ideje tarto ebredesek miatt. Hiaba probaltuk persze mashogy es mashol altatni.


A kezdeti nehez idoszakban minden este 8-10 ig aludtam kulon kenyelmesen az agybsn, es a ferjem altatta hordozva addig. Cumit o sem fogadott el. A hordozashoz a felkotest tobb het volt, mire megszokta, es nem sirt, de mikor mar fentvolt, akkor 2-3-4 orakat aludt a kendoben.

2018. okt. 2. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!