Jól hangzik, hogy csak szerelemből szülessen gyerek. De mi a valóság, nekem akkor ne legyen?

#10.

Akkor ennyi erővel ne is vállaljon senki gyereket. Mert mi van, ha elmúlik a szerelem, mi van, ha valamilyen oknál fogva tönkremegy a házasság, még mielőtt a gyerek akkora lenne, hogy felfogja mi az a szerelem? Vagy mi van, ha csődbe megy a család, és nem tudnak megvenni mindent a gyereknek, amire szüksége van? Ilyen gondolkodással SEMMIT nem lehet tervezni...

Pontosan azért kellenek a biztos alapok, hogy ne legyen esély arra, hogy tönkremegy minden. Ez a biztos alap az, hogy van megtakarításom például mielőtt gyereket vállalok. Van egy stabil állásom, karrierem. Párkapcsolatban ez a biztos alap a szerelem és az, hogy nem egy ismeretlennek szülök. A szerelem akkor fog elmúlni ha nem fektetnek a kapcsolatba energiát. Ha nincsenek intim, romantikus pillanatok, közös programok, összebújás, mély beszélgetés stb. Erre persze, hogy nem lesz igénye olyannak aki sosem volt szerelmes a párjába. Csak pont ezeknek a hiánya miatt nem fog működni a kapcsolat.

Ne mondja nekem senki, hogy ha valaki lerakja a biztos alapokat akkor majd egyik pillanatról a másikra visszacsinálhatatlanul elcsesződik az élete... Hogyha valakinek van egy valóban stabil párkapcsolata akkor igen csak kicsi az esély arra, hogy maradandó lelki károkat okozzanak a gyerekben a saját tartós boldogtalanságuk miatt. Ha véget is ér a kapcsolat annak köze nem lesz ahhoz a kínlódáshoz amit a kérdezőék évekig le fognak művelni egy szar kapcsolatban aminek úgy is vége lesz.

De egyébként is, melyik a biztosabb?

Könyörgöm nem az a stabilabb akinek már adott minden feltétel? Persze, előfordulhat, hogy később rosszabb lesz a helyzet. De még mindig nagyobb eséllyel marad neki minden feltétel adott mint annak akinek ezek eleve sose voltak adottak. Pláne ha a másik nem is tervezi, hogy adott feltételek közé vállaljon gyereket. Sajnos túl sok olyan gyerekkel nőttem fel együtt akiket ilyen alibi kapcsolatokba vállaltak. Őszintén nagyon sajnálom őket mert hiába 40 évesek lassan a mai napig nem tudták feldolgozni a lelki töréseket amiket az okozott nekik, hogy sosem láttak normális párkapcsolatot.

Egyébként olyan párt még nem láttam szakítani akikről ordít, hogy egymáshoz valók, akik már kezdetekkor is oda meg vissza voltak egymástól és emiatt sokat dolgoztak a kapcsolaton. Viszont az összes olyan pár szakított a környezetemben ahol nem voltak érzelmek és alibiből voltak együtt. És nem, nem szép szakítás volt. Majdnem mindnél több éves megcsalás volt előtte. Egy gyerek nem ezt érdemli.

Szerintem különbség van aközött, hogy egy kapcsolat miből indult. Én sem vagyok már szerelmes a férjembe, 15 éve vagyunk lassan együtt, de valaha az voltam. És nagyon sok mindent megéltünk úgy, elképzelni nem tudnék egy olyan életet, hogy egy olyan emberrel legyek, akit soha nem szerettem szerelemmel. És tudod mit? Nagyon s..r érzés szerelem nélkül élni. Nem vagyok boldog! Egyébként van gyerekünk, aki még nagy szerelemben született. Utána romlott meg a házasságunk egyébként. Szóval ha nektek még az az alap sem lesz, ami nekünk volt, akkor szerinted te boldog leszel? Egy gyerek még a legnagyobb szerelemben élő emberek kapcsolatát is képes meggyengíteni, akkor egy olyan kapcsolatot, ahol sosem volt egymás iránti mély érzelem, csak a gyakorlatiasság?

De felőlem azt csinálsz, amit akarsz...

Szamomra inkabb az az aggaszto h 6 ev alatt sem tudtad megszeretni azt az embert aki Teged akar es kitart melletted joban es rosszban, azzal szemben aki mar nincs ott, csak a megszepult emleket apolod, foloslegesen.

A jelen most tortenik es nem a multban, a fejedben.

Siman lehet szerintem szulni egy jol mukodo hazassagba, ahol mar nincs langolo szerelem, de a lakotarsamnak nem szulnek.

A nagy kérdés, hogy még mindig másra vágysz (akár a régi nagy szerelmedre)?

Mert ha igen, azzal az a baj, hogy jön egy fellángolás valaki iránt és könnyen elcsábulhatsz.