Jól hangzik, hogy csak szerelemből szülessen gyerek. De mi a valóság, nekem akkor ne legyen?

Akkor a másik oldal egy "nem szerelemgyerek" szemszögéből.

Az én szüleim sem szerelemből voltak együtt, összejöttek az első emberrel aki hajlandó volt rá.

Elhiszem, hogy ti nagyon jól megvagytok ilyen "kapcsolatban". De megint csak az önző emberi mentalitás, senki nem gondol arra, hogy a gyerekére ez milyen hatással lesz.

Ahogy az egyik válaszoló leírta sosem láttam szerelmes pillanatokat azt sem tudtam hogy kell egy kapcsolatnak kinéznie. Emiatt az én első két kapcsolatom is teljes káosz volt semmit nem tudtam róla, hogy hogy kell ápolni a párkapcsolatot.

Amikor meg rájöttem, hogy mi a titok akkor a szüleimre kezdtem el teljesen más szemmel nézni. Gyűlölöm magam amiért ilyet leírok de azóta szörnyen gyenge embereknek tartom a szüleimet akik elrontották az életüket.

Apámat pár éve elveszítettük, édesanyámra azóta rátalált a szerelem. De ennek sem tudok úgy örülni mert tudom hogy szinte csak arra várt, hogy apám ne legyen a képben. Hogy ő azért lehet most boldog végre mert apám már nincs.

Legalább három kapcsolatot rontottam el amiatt mert ezt a langyos valamit láttam egész életemben. És most azon gondolkozom, hogy vajon én elcsesztem-e életem kapcsolatát mert a szüleim rossz döntése miatt nem tudtam jól ápolni.

Azt hiszik a szülők, hogy a gyerekek hülyék, hogy nem látják ha a kapcsolat rossz de ez nem így van.

Előbb-utóbb minden gyereken nagyon fog csattanni ha a szülei csak miatta maradnak egy ilyen semmilyen kapcsolatban. Senkinek nem kívánom, hogy ezzel a tudattal éljen és neki kelljen a lelki torzulásait javítgatnia miattuk.

Én biztos nem tudnék együtt lenni olyan emberrel, akibe soha nem is voltam szerelmes és 6 év alatt sem alakult ki semmi különösebb érzelem. Nem értem miért nem engeded el a férjed, hogy keressen egy olyan nőt, aki viszont szereti. Mondjuk őt sem értem, hogy tudta mást szeretsz, mégis elvett...

De ti tudjátok, én biztosan nem szülnék egy ilyen házasságba.

Egyébként:

"Miért mentél hozzá feleségül, ha nem azért, mert közös családot szeretnétek"

Ezt a mondatot nem értem. Azzal, hogy hozzáment már közös család lettek... Ugyanis a házaspárok is egy család, de elég érdekes és téves elképzelés hogy emberek csak azért házasodjanak, mert gyereket akarnak. Rengeteg házaspár van, akiknek nincs gyerekük és nem is akarnak. 🤷🏽‍♀️ Szóval szimplán azért nagyon nem kéne megkérdőjelezni egy házasságot, mert a felek a gyerekmentes élet mellett döntöttek, a gyerek csap opció, nem kötelező része a házasságnak.

Szerintem ebbe a kapcsolatba nyugodtan vállalható baba, ha szeretnétek. Nem rossz, legalábbis nem említed, hogy az lenne, stabil, a férjed rendes embernek tűnik, működhet ez.

Az én gyerekem "szerelemgyerek". És? Nem maradtunk együtt így sem... Semmilyen kapcsolati mintát nem fog látni maga előtt, csak egy magára maradt, megkeseredett anyát. Ez jobb? Igen-igen, mindenki tudja, az az igazi, ha a szülők szerelmen alapuló, tökéletes kapcsolatába születik a gyermek, és abban is cseperedik fel. Csakhogy keveseknek van olyan szerencséjük, hogy ez megadasson.

A legnagyobb szerelmemmel 3 évig voltunk együtt. Nem gondolok rá, nem szeretem már. De tény hogy ő volt a legnagyobb szerelem az életemben és azóta nem is voltam szerelmes. Csak keringtem évekig és vártam a következőt, mindenki kezét utána viszonylag hamar elengedtem épp azért mert azt éreztem nincs jövőnk. Közben teltek az évek.. Aztán megismertem a jelenlegi párom. Soha nem voltam belé úgy szerelmes ahogy szerettem volna. De ő se belém. Viszont jó csapat vagyunk, szeretjük egymást, a szex is jó. De elég langyosak az érzelmek. Végül mi leültünk ezt megbeszélni, és hogy bizony már mindketten vágyunk gyerekre. Másfél éves a fiúnk. Nem állítom hogy biztosan örökké együtt leszünk, de őszintén szólva erre akkor sincs garancia ha szerelemből indul. Sokat megéltünk már mi is együtt. Ő a másik felem, de nem abban az értelemben ahogy mondjuk 20 évesen elképzeltem. A fiam lát intimitást, hiszen naponta öleljük meg egymást, és általa mi egymást is jobban szeretjük. Nem érzem hogy érzelmi hátrányból indulna. Stabilak vagyunk, és ugy érzem mindent megteszünk egymásért és a családunkért így is.

De! És itt a fontos de! Én egy év után tudtam hogy szívesen vállalnék vele gyereket és nem voltak kétségeim. Aztan a terhesség nagyon komplikált volt, rengeteg kórházi bent léttel, élet halál harccal (nem túlzok). Ez is még közelebb hozott minket.

Én is azt gondolom, hogy persze szuper ha a szülők szerelmesek, vagy legalábbis azok voltak az elején. Ez tényleg nagy érzelmi pluszt jelent. De nincs biztosíték. Viszont az hogy te ennyi év után vacilálsz az tényleg nem jó jel.

Nem mellesleg minden gyermek vállalás egy önző döntés. Hiszen mindenki a maguk örömére teszi ezt, soha nem a gyerek jelentkezik hogy "helló, meg akarok születni"

Szerintem az emberek túlnyomó többsége nem hatalmas szerelembe vállal gyereket, inkább szeretetbe. Főleg akik tudatosan vállalnak.

Nem kell 30+ on túl azt várni, hogy jön majd egy egetrengető nagy szerelem, olyan mint tiniként az első volt, amikor hormontúltengesés mindenki. Be kell látni, hogy nem amerikai romkomban élünk, hogy a langyos vízből kilépve jön majd egy olaszosan nagy szerelem felnőtt fejjel. Igen, jöhet, de mindenkinek erre várni kicsit álomvilág. Lehet ám az egyik nagy szerelemből 2 évente másik nagy szerelembe ugrálni, aztán senki mellett meg nem állapodni, mert már "elmúlik a szerelem". Az meg a másik véglet. Mindenesetre én felnőtt fejjel többre értékelem a nyugodt szerelmet.

a 28 nagyon jó, szívleld meg, kedves eltűnt kérdező / vegyük észre azt is, hogy 17 éves 27, 37, 47, 57, 67 stb évesek társkapcsolatai mások, máshogy alakulnak. Méltatlan lehet, ha életúton pl 57 évesként 17 évest erőltetünk.

"azt mondják hogy csak szerelembe szüljünk." - ezt nem is mondja senki. Szeretet a fontos, és egymás megbecsülése, és a bizalom egymásban.