Aki hagyta sírni éjszaka a babáját, annak bevált, leszokott a felkelésekről? Mik a tapasztalatok?

Nekem a második gyerkőcnél voltak ilyen problémáim.

Ott kezdődött, hogy csak sírva tudott elalaudni. Semmi nem volt jó neki, ha a kezembe ringattam, ha az ágyában simogattam, megpróbáltam a cumit is. Még szüleim sem akarták elhinni, hogy csak sírva tud elaludni. Aztán aki jött hozzánk belátta, hogy tényleg nem lehet vele semmi kezdeni, sírni kell hagyni. Az elején ez kb 1/2 órás sírás volt, aztán szépen csökkeni kezdett és egy éves korára tudott úgy elaludni, hogy csak pár nyöszörgés volt, közben simiztem a hátát.

Aztán kezdődött az éjszakai felkelés, amikor is enni kért, amit persze adtam neki, csak akkor meg délig nem volt hajlandó enni semmit. Aztán már 3/4 óránként felkelt, nem kért enni csak nyöszörgött, egyébként semmi baja nem volt (se fogzás, se rossz álom). Belefáradtam egy idő után és egy hét alatt leszoktattam az éjszakai felkelésről. Nehéz volt hagyni sírni, de így utólag nagyon megérte, most 2 és fél éves és nincs gond egyáltalán az alvásával. Ha éjjel néha felkel megsimogatom, megpuszilgatom és alszik tovább.

Az előző hozzászólóknak annyit, hogy nem egyformák a gyerekek, nem lehet megszólni azokat, akik nem úgy bánnak a gyerekükkel, ahogy ők. Nálam az első gyerekemnél semmi alvós-sírós problémám nem volt, pedig nem "neveltem" őket máshogy.

11:18 vagyok.

Kétféle tapasztalatot írtam le. Az enyémet, aki nem hagyom sírni, és a sógornőmét, aki igen. Nekem bevált, neki nem.

Csak segíteni akartam.

13.34 vagyok

Ezek a 3/4 óránkénti felkelések olyan 1 éves korában kezdődtek, három hónapig keltem hozzá 3/4 óránként éjjel, és amikor már zombi voltam, eldöntöttem, hogy ezt tovább így nem csinálom. Ez főleg neki nem volt jó, mert nem aludt tovább 3 óránál egyhuzamba többet (este 8-tól 11-ig aludt, utána kezdődött a "műsor") és persze nekem se, mert zombi voltam, még 1 hónapos korában is többet aludtam, mint akkor. Szóval mikor 11 körül először felkelt, kivittem a nappaliba a járókába (éjjel sokszor aludt ott, hogy a tesóját ne zavarja a sírásával), akkor még álomba simogattam, aztán legközelebbi felkelésnél nem mentem már be hozzá. Nem akarlak elkeseríteni, de első éjjel két órát sírt. Szörnyű volt. Én a hálóba sírtam vele együtt. Mikor álomba sírta magát, bementem, megsimiztem, betakartam. Aztán hajnalba megint felkelt, és megint álomba sírta magát. A következő éjszakákon hasonló volt a helyzet, de egyre rövidebb ideig sírt, egy hét alatt megszünt az éjszakai felkelés. Utána hetenete egyszer még volt sírós éjszakánk, de aztán elmaradtak ezek. Egyébként az alatt az egy hét alatt is mikor reggel felkelt ugyanúgy mosolygott és jó kedvű volt, mint máskor. Nagyon féltem, hogy meg fogja viselni, de semmi nem változott a napközbeni viselkedésében.

Utána amikor néha felébredt éjjel persze bementem megsimogatni, de ez csak néha volt és éjjel egyszer esetleg kétszer. Most két és fél éves, nagyon ritkán ébred meg éjjel, ha mégis egy kis simitől és puszitól visszaalszik.

Gondolom most azok az anyukák akik nem hagyják sírni a gyerküket szörnyülködve olvasták a fenti sorokat, de most is csak azt tudom mondani, hogy minden gyerek más és más módszer válik be. Még annyit, hogy barátainkal nemrég voltunk nyaralni.Ők is azon a párton vannak, hogy nem hagyják sírni a gyereket. Ebből az lett, hogy a gyerek bármit akart megkapta, akár azt is hogy este 11-kor nézte a TV-t a felnőtekkel, vagy hogy 21 hónapos létére csak az anyja kezében, vagy apa és anya között az ágyban volt hajlandó elaludni és természetesen otthon csak a szülői ágyban alszik, mert sír, ha a kiságya felé közelítenek. Beszélgettem az apával négyszemközt, mikor is elmondta, hogy ez így neki nem jó, mert nem tud azóta rendesen aludni, fáradt mindig. Sokszor sajnos mi anyák "rontjuk el" gyerekeink alvását, mert azt hisszük, attól vagyunk jó anyák, hogy minden egyes "nyekkenésre ugrunk", de úgy gondolom, a gyereknek egy boldog, kipihent, kiegyensúlyozott anyára, párunknak meg boldog, kiegyensúlyozott, kipihent nőre van szükségük, agyereknek pedig arra, hogy mosolygósan és pihenten ébredjen.

Kedves kérdésfeltevő, neked sem biztos, hogy az én módszerem beválik, csak azért írtam, hogy nem vagy egyedül, más is jár(t) hasonló cipőben.

Remélem megoldódik a problémád. :)

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak_..

Ezt én írtam ki,sőt azóta már írtam egy másik kérdéshez,hogy nálam bevált a sírni hagyás.Pár nap után átaludta az éjszakát.Néha felébred,de nagy átlagban átaludja.Szerintem különbséget kell tenni a hiszti és a "baj van" sírás között.Akik azt írják,nem szabad sírni hagyni,mert akkor bizalom vész el,azok nem a hiszti sírásra gondolnak.Legalábbis feltételezem:)Én sem hagynám sírni,ha tudnám,hogy baj van és szüksége van rám,de a hiszti az más.Én megértelek és nem ítéllek el.Ha minden nap érezteted vele,hogy neked ő a legfontosabb és szeretgeted,akkor a bizalom nem vész el.Kitartást kívánok Neked!

Sógornőm babája még csak hat hetes... Az ő esetében még csak az etetés késlekedéséből adódóan van probléma. Látni a babán, hogy keres, forgatja a fejét, tömködi a kezét a szájába, de az anyja csak akkor kezdi el az anyatejet melegíteni, amikor már sír a kajáért. A gyerek persze meg így azt szokta meg, hogy csak akkor van kaja, ha bömböl, így az utóbbi hetekben már rendszeresen hangzavarra ébred az egész család...

Én kezdettől fogva egy kanapén aludtam az újszülött fiammal, külön a gyerekszobában. Mellettem aludt, én meg melette, mint a nyúl. Iszonyú kómás volt az első pár hónap. Az első nyöszörgésére felébredtem, és próbáltam kitalálni, hogy épp mi baja. Idővel megtanultam, hogy melyik nyöszörgése mit jelent, nem ébredtem meg mindegyikre, meg ő is megtanulta, hogy nem kell sírnia, akkor is ott vagyok neki.

"úgyhogy az semmiképp sem "módszer" a leszoktatáshoz, hogy mindig felveszi az ember :)" Sose vettem fel éjjel, hiszen mellette feküdtem. Épp ez volt benne a jó, a könnyű. Néztük egymást, összebújtunk, vígasztaltam. Lehunytam a szemem, úgy tettem, mint aki alszik. Lassan ő is elálmosodott, lehunyta a szemét, de azért még ki-ki nyitogatta, hogy ott vagyok-e még. Volt, hogy hajnal fél kettőig altattam így, mire elaludt. Ma már csak öt perc. Nem ahhoz szokott hozzá, hogy csak kézben tudjon elaludni, és később, amikor beszoktattam a kiságyába, sima volt az átmenet, nem volt gond. Még egy hónapig bent aludtam a szobájában a kanapén, hogy meghalljam a nyöszörgését, és még mielőtt sírni kezd, oda tudjak menni hozzá. Csak akkor költöztem ki végleg, amikor már nem ébredt fel éjszaka.

Ez a férjemnek volt a legjobb, mert a kritikus időszakban is végig tudta aludni az éjszakákat.

Hát így megy ez nálunk. Éjjel csönd van. Nem tudom, milyen lett volna, ha külön szobában alszunk és/vagy sírni hagyom; lehet, hogy akkor is ugyanilyen, lehet, hogy olyan, mint nálatok. Ez már sose fog kiderülni. Azt se tudom tudom, hogy második babának milyet dob majd a gép, de vele is ugyanígy fogom kezdeni, hiszen elsőre bevált.