Tavasszal született babával nyáron már mentetek nyaralni? Milyen élményekkel jöttetek haza?
Március végén érkezik a kislányunk.
Július-augusztusban szerintetek már lehet próbálkozni 1-2 hetes nyaralásokkal? Elsősorban az autóval könnyen elérhető helyekre gondoltunk, a repülőn nem mi szeretnénk lenni a népszerű szülőpár, akiknek a gyereke a 3 órás útból 2,5 órát végigsírt... De ha nyugodt baba lesz, akkor akár ettől sem zárkózunk el, de azért a repüléssel inkább megvárnám a fél éves kort.
Olaszország, Horvátország, esetleg Franciaország azok a helyek, amiken gondolkoztunk tengerpartos nyaralást illetően.
Tudom, hogy babával nem lesz annyira pihentető a nyaralás, de valószínűleg jönnének velünk valamelyikünk szülei is.
Érdemes szervezni, nézelődni, vagy felejtős ez idén nyáron nekünk?
Repülővel nem mennék. Túl messzire nem mennék. A maximum az kb. a horvát tengerpart lenne.
Nekünk májusban született a babánk, aug. elején a Balatonon voltunk. Nem volt gond.
Itt csak az lesz felpontozva, aki otthon döglik meg a két fal között :D
Kérdező, márciusi a lányom, 4 napokat voltunk 3, 4 és 5 hónapos korában is nyaralni, nem volt semmi gond, igaz belföldön. Ebből 2x volt 4 órás út, mindig megálltunk félúton, megszoptattam, kinyújtózott mindenki. Ehhez képest plusz 3 napnyi ruhát elcsomagolni nem lett volna nagy dolog :) Nekem jót tett a kikapcsolódás, volt mit várni, élveztem a tervezést, pakolást.
Nem is lényeges itt a pontozás.Aki otthon akar besavanyodni a gyerekkel csak nyugodtan.
Csak nem értem miért haszontalan a másik véleménye,ha ő másképp csinálja és még jól is alakultak a dolgok neki..:D
Azt kellene írni,az lenne a jó válasz,hogy ki ne mozdulj gyerekkel mert nem fogod élvezni,sz*r lesz az egész,nem csinálhatsz tőle semmit amit meg csinálhatsz az is rossz lesz.
Bújj is el a gyerek 18 éves koráig,vagy addig ameddig nélküle el nem tudsz menni.Ja meg ha esetleg lehet passzold le a nagyinak addig mehetsz másik gyereket csinálni nyaralás alatt.
Gyerekkel is ki lehet mozdulni,és örülök neki ha élvezi is mindenki aki eddig mert kockáztatni akár egy belföldi kis utazást.Friss családnak a kikapcsolódásra is szüksége van,anyának és apának is szüksége van együtt IS töltött időre. :)
Ameddig aludt a baba mi mindig kimentünk sétálni,olyan jókat aludt a babakocsiban..
Nyáron mindenhol kiülősek az éttermek is simán el lehet velük menni.A legnagyobb zajban sokszor jobbakat alszanak,ha meg felkel mi van akkor? Kiveszed a kocsiból,vagy ha végeztek úgyse ott fogtok ülni még órákat kaja után.
Utolsó válaszoló, ugye tudod, hogy nem csak a kérdezők tudnak a kérdések alatt pontozni...?
Én délután 1 óta most ültem először gép elé, amúgy sem rajongok ezért a pipa/x nyomogatásért.
Láttam, hogy többen írtátok belföldöt, mi azt annyira nem preferálnánk. Nem rajongunk annyira a Balatonért, szívesen bele sem mennék egyedül se, babával se. Meg amennyiből itt nyaralnánk egy jobb helyen, annyiból már tengerpartra is eljutunk szinte, és az itteni lehúzáshoz annyira kedvünk sincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!