Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Így ezek a programok beleférné...

Így ezek a programok beleférnének kisbabával szerintetek?

Figyelt kérdés

Sosem voltam az a fajta, aki itthon szépítkezett, kiskamasz koromban is anyukám inkább kozmetikushoz vitt.

Nem vagyok amúgy bányarém, de szerintem nem kell magyarázni, hogy dob az ember kinézetén a kozmetikus, fodrász, manikűrös. Nem létfontosságú persze, de jól esne kicsit már. Mióta szültem, egyszer volt festve a hajam, akkor is a fodrászunk jött el hozzánk és itt csinálta meg nekem.


Ezeket korábban 2 hetente egyszerre tudtam le, olyankor azt a napot lényegében erre szántam. Most azért nem akarnék egész napra menni sehová, pici még a babánk (7 hetes).

A manikűr-pedikűr 2 óra hossza lenne, kozmetikus is szintén. Fodrászhoz egy hajkezelésre mennék, mert mióta szültem, nagyon hullik a hajam és fénytelen is lett kicsit. Szóval azért olyan 2,5 órát távol lennék 3 délután.


Arra gondoltam, hogy a férjem addig sétálhatna a babával a környéken, nagyon jókat alszik a babakocsiban. Ha meg mégis felébredne, akkor is közel leszek.

A kozmetikusom mondta, hogy ő abszolút alkalmazkodik hozzám most ebben. Ha akarok, mehetek este is. De altatás után már nem szívesen indulnék sehová, estére azért én is elfáradok, ilyenkor már csak olvasunk, filmezünk, összebújunk.

Meg mással sem akarok kiszúrni, hogy estig dolgozzon, vagy pont aznap este nem megy simán az esti rituálé és nem alszik el könnyen stb.


Szóval ez így szerintetek beleférne már most?

Ők addig sétálnak egyet, esetleg a férjem beül valahová inni egy kávét közben, vagy valami.



2022. márc. 18. 22:49
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
11%
Még nagyon kicsi és kiszámíthatatlan, ennyi időkre biztos nem mennék el rendszeresen
2022. márc. 18. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 A kérdező kommentje:
Én is így vagyok még, hogy nagyon ragaszkodom hozzá. Ezért jönnének ők is velem. De azt nem akarom, hogy a kocsiban üljenek végig, vagy hogy a kozmetikában, szalonban. Mert azt szerintem a párom se nagyon élvezné, meg a pici is jókat alszik séta közben nagyon.
2022. márc. 18. 23:06
 3/22 anonim ***** válasza:
83%
Szerintem abszolút belefér 2-3 óra napközben, sőt, szerintem kell is. Hagysz otthon anyatejet, ringatni meg apa is tudja :)
2022. márc. 18. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 A kérdező kommentje:

Igen, eredetileg én is így szerettem volna.. Gondoltam kényelmesebb megoldás, mint sétálgatni fel-alá órákat. De mondta a határozott férjem, hogy hát nem akar egyedül maradni a picivel itthon ennyit elsőre, mert ha sokáig fog sírni, biztosan ő is elsírja magát. :D

Pedig amúgy nem egy sírós baba, akkor van kis nyöszörgés, hogyha éhes, vagy valami nagyon kényelmetlen neki.

2022. márc. 18. 23:26
 5/22 anonim ***** válasza:
100%

Akkor először csak szaladj el vásárolni félórára. Fog az menni, csak kell egy kis önbizalom a férjednek is :)

Az első sikerélmény után bátrabb lesz

2022. márc. 18. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
65%

Szerintem nem kéne, hogy ez problémát okozzon. Első délután legyen az, hogy sétálgatnak a környéken, viszont a többi nap már megpróbálhat otthon maradni a babával.

Nem tudom, nekem ez picit tényleg furcsa, hogy ez gondot okozna a párodnak. Egyáltalán nem bántásként mondom ezt, ne vedd annak kérlek. Nyugodtan hagyd otthon őket, hadd szokjanak össze ők is. Te sem csinálsz semmi természetfelettit, amit a párod ne tudna megtenni ;)

2022. márc. 18. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
79%
Hagyd a férjedet is egyedül a gyerekkel, még akkor is, ha otthon vagy. Tehát nyugodtan csinálj, amit akarsz, ha ott van a férjed, foglalkozzon vele ő. Az a baja, hogy fél tőle, pedig ő is felnőtt ember, és neked is hirtelen kellett egy újszülöttről egyedül gondoskodni. A férjed is simán megugorja ezt, csak nincs önbizalma.
2022. márc. 19. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
45%
Én 5 hetes gyerek mellől elmentem osztálytalálkozóra. Autóval 10 percre volt a házunktól. Indulás előtt megszoptattam, elaludt. 2 órát voltam ott, amikor ébredezni kezdett, szólt a párom, én elköszöntem és hazamentem. Nagyon jó volt arra a 2 órára kimozdulni, feltöltődni. Mondjuk én a 2 hónapos gyerekkel egyedül elrepültem Olaszországba is, próbáltam hozzá igazodva, de normális életet élni.
2022. márc. 19. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:

Mindent így csinálok 8 hónapja. Alvasidoben.

Ahova tudok gyalog megyek, a baba a kocsiban elalszik 5 méteren aztán van 3 órám bármire.

Ha a férjed ott tud lenni és újra álomba tologatja szükség esetén, nyert ugyed van.

Ez így sima csiga.

2022. márc. 19. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
11%

Fesd be otthon a hajad, nem kell ehhez órákra lelepni. Kormeid szintén.

Ez a havi teljes general amit leművelnek a nők.. Összerakatják magukat valahol.

2022. márc. 19. 03:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!