2 hetes a babám, de már félek, hogy elrontottam. Ugye ezek normális dolgok?
Leginkább az altatással vannak kétségeim. Egyelőre nincs semmi napirendünk, a baba dönti el mikor akar aludni. Annyi, hogy este 9 körül beviszem a saját szobájába, lekpacsolom a villanyt és onnantól próbálom benne tudatosítani, hogy az alvás a program. De hát nyilván ilyen pici ezt még nem érti, meg ha mondjuk pont előtte aludt egy nagyot délután, akkor este rohadtul nem lesz álmos, és hiába próbálom én altatni. Ezen is gondolkoztam már, hogy mit tudok azzal csinálni, hogy mondjuk ne öttől nyolcig aludjon nagyot, hanem utána. De arra jutottam, hogy kb semmit, felkelteni nyilván nem fogom. De így meg tényleg sokszor ez van, hogy pont estére semennyire nem álmos. Én egy szobában alszom vele egyelőre, de őszintén szólva nem annyira élvezem ezt (nem is ez volt a terv, csak nem volt szívem még egyedül hagyni estére), szeretnék lassan külön szobába menni. Viszont ő meg annyira szeret velem aludni. Próbálok következetes lenni, és a saját kiságyában altatni, de csomószor csak akkor nyugszik meg ha magamra vagy magam mellé veszem. Utána átrakom a kiságyba ha elaludt, de félek, hogy ezzel csak összezavarom... Közben kapom a jótanácsokat, hogy már most elkényeztettem, meg hogy igenis ne aludjak vele, mert így soha nem fog tudni önállóan. De basszus, 2 hete van szegény a világban, szerintem ez nem elkényeztetés.
A másik kérdésem a napirend, hogy azt mikor kell kialakítani. Mert mi egyelőre tényleg csak vagyunk, ha akar akkor alszik, ha sír, akkor eszik. Semmi rendszer. Nem tudom mikor és hogyan lehet elkezdeni valami kiszámítható rendszert vinni a mindennapokba. Nálatok ez hogy alakult ki?
Tényleg elrontom? Már kéne lennie napirendnek? De mégis hogyan? Tényleg baj ha velem szeret elaludni? Ez azt jelenti, hogy most évekig alhatok majd vele? Azért pár hét múlva én már szeretnék a saját ágyamba vissza költözni, de nem tudom így mi lesz a vége. Lehet mégis már a legelejétől külön szoba kellett volna?
De, gondolkoztam a babaöblön is. Csak alapvetően a férjemet akartam megkímélni az esti kelésektől, ezért a külön szoba. Viszont én meg szeretnék vele (a férjemmel) aludni, ezért mennék vissza a saját ágyunkba. De igazából tök mindegy, mert így is kel este a férjem is, áthallatszik minden, ő meg jön segíteni.
Ez az este szörnyű volt, kilenctől hajnali egyig altattuk, a saját ágyában, az én átmeneti ágyamban, a férjemmel közös nagy ágyban... És egy szemet sem aludt. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy elengedem a dolgokat, alszik ahol tud, ha velem egy ágyban, akkor ott. Csak aludjon 😀 Szerencsére nap közben alszik mint a kisangyal, nem tudom mi baja az estékkel.
válasza: válasza:Evolúciósan arra van programozva egy újszülött, hogy az anya testmelege, illata, érintése, szívdobogása a Biztonság, és ha ez nincs meg, akkor hamarosan felfalja valami fenevad, ahogy az évmilliókon át történt…!
Ha egy újszülöttet magára hagynak, nagyon megemelkedik a stressz szintje emiatt. Ha arra próbálják trenírozni, hogy aludjon egyedül, azzal ezt a stresszt állandósítják az életében. A baba ilyenkor egy darabig kétségbeesetten sír, hiszen halálfélelmet él át. Aztán ha a szülő nem jön, idővel abbahagyja, amit korábban még úgy fogtak fel, hogy “megtanult” egyedül aludni. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó, a baba csak azt tanulja meg ilyenkor, hogy nem számíthat a szüleire, azok nem viselik gondját. Továbbá, hogy a világ egy veszélyes hely, ahol számára nincs biztonság, ő nem elég értékes ahhoz, hogy gondoskodjanak róla. Pszichológusok ide vezetik vissza a felnőttkori önbizalomhiányt, önértékelési gondokat, mert ha ignorálják a csecsemő fizikai igényét a bőrkontaktusra, testi érintésre, a szülő fizikai közelségére, azzal önmaga jelentéktelenségéről győzik meg, és ez zsigeri szinten rögzül. A testi érintés ugyanolyan létszükséglet ilyenkor, mint a táplálék.
Itt jön be, hogy napirend címszó alatt ne próbáljunk pl. általunk kitalált időpontokban altatni/etetni, hanem reagáljunk a baba igényeire, ő ezáltal tanulja meg, hogy azok fontosak. Biztosan ismersz olyan embereket, akik nehezen veszik észre, hogy éhesek, fáradtak, vagy ha észre is veszik, nem elégítik ki a szükségleteiket. Náluk gyanús, hogy a szüleik nem reagáltak az igényeikre anno.
Ez az elkényeztetéstől való rettegés már nagyon elavult, szerencsére nem virágzott túl sokáig, mert kb. a 2. világháborúval jött be, de már a90-es években látszott, hogy komoly károkat okozott a társadalomnak. Ignoráld, ha valaki ezzel jön, így is sok a stressz az első fél évben, de jelentősen csökkenthető, ha kizárod ezeket és megpróbálsz az anyai megérzéseidre és a babád jelzéseire figyelni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!