Érezted már úgy, hogy nem kellett volna szülnöd, hogy alkalmatlan vagy Anyának?

Kedves kérdező!

Amit 15.07kor írtál (ha jól emlékszem), mintha én írtam volna. Nem vagy egyedül, és kitartás, jön az a tavasz, és tényleg egyre jobb és könnyebb lesz! Nekem inkább olyan gondolataim vannak, hogy még egyet nem szeretnék... Ha rámtör az idegbaj:), párnába sikítozok, és az ülőgarnitúrát is "kiporoltam" már:) Amikor zokogásban törtem ki valamelyik nap, férjem megígérte, ha mondok egy napot, szabit vesz ki, és húzzak el itthonról, akár szüleimhez aludni. Hát, nem kell, hogy kétszer mondja:)

Kitartás, nem vagy egyedül!!!

Üdv

Hát én sajna ugyanabban a cipőbe járok, mint a kérdező.Lehet, hogy depressziós kezdek lenni (vagy már vagyok)de gyakran érzem, hogy nem vagyok jó anya.Ezt éreztem kb 1 órája is.Nem volt hajlandó normálisan enni a gyermekem, mindent összekent a paradicsomszósszal, mindennel foglalkozik, csak az evéssel nem.Akkor fogtam, felállítottam az etetőszékből, holott tudtam, hogy még éhes, de már teljesen elfogyott a türelmem, és közöltem vele, hogy befejeztük, majd folytatjuk, ha tudsz normálisan enni.Azóta gyötör a lelkiismeret, hogy milyen anya vagyok, hogy hagyom éhezni a gyerekemet...

De egyszerűen nagyon rossz, csak azt csinálja amit nem szabad, hisztizik mindenért,és már nem bírom.Sajna segítségem sincs, pedig úgy lennék néha csak pár órácskára egyedül.Egyfolytában a nadrágomba csimpaszkodik, egy lépést nem tudok tenni, úgy érzem megfulladok.

Azt nem bántam meg, hogy megszületett, imádom, ő az életem értelme.De ha tudom, hogy ilyen nehéz, ennyire kevés türelmem lesz, ennyire nem segít a férjem se, akkor lehet, hogy várok vele még.Így egyelőre a kistesóval várok.:)

Hát akkor nem vagyok egyedül.... Két gyereket akartunk,de a férjem is és én is lemondunk a másodikról.. Egyszerüen be kell látnunk, hogy mi ennyit birunk. Imádom, szeretem most lett egy éves, de volt már pár nap amikor a szőnyeget kapartam kinomban. De elmult és imádom és a férjem is igy van ezzel. Jobb ha most belátjuk, hogy elég egy gyerek.

29 vagyok és vezetőként dolgoztam és akkor azt hittem, hogy az nehéz volt, hogy sok volt a felelősség, hogy voltak nehéz helyzetek, de igy egy év után azt kell mondjam, hogy az egy vicc volt ehhez képest. Felelősség...nehéz helyzet..na ezek vannak most.

Értem a kérdés lényegét és csak azt tudom mondani, hogy nézd a szépeket és kitartás csak tavasz lesz egyszer és az hozza a jókedvet.

Kitartás és ha szeretnél beszélni róla vagy csak kiirnád magadbol akkor irj privit.

Szerintem egy titka van a dolognak, hogy ne érezd alkalmatlannak magad: nem kell túl nagy elvárásokat támasztani önmagaddal szemben. Én az internetes szuperanyákhoz képest valószínűleg egy lelketlen, felelőtlen gyerekkínzó vagyok, de a mi életünkbe éppen a paramamiság nem fért volna bele.

Nem érzem magam rossz anyának, amiért egész kicsi kora óta nagyiéknál is alszik. 20 hónaposan bölcsibe megy, szerintem ez sem tragédia. Jó kis 20 hónapunk volt együtt, a következő 20 évünk is ugyanilyen jó lesz. Van, hogy ""összeveszünk", hát istenem, nekem is van véleményem és neki is, ez nem egyezhet mindig. :-)

Miután megszületett, volt egy pillanat, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy kellett-e ez nekem. Ez az a pillanat volt, amikor rájöttem, hogy most már az életben nem lesz olyan perc, hogy ne jutna eszembe, hogy mi van ezzel a kis vakarccsal. Oda a féltve őrzött nyugalmunk! Na de akkor már nem volt visszaút. :-)))