Lelkileg mennyire viselt meg, hogyha nem tudtál szoptatni, pedig nagyon szerettél volna?

A kisfiam 5 hetes korában beteg lettem, olyan gyógyszert szedtem, amitől nem szoptathattam. Előtte se nagyon volt tejem, de én is mindenfélét ittam, ettem, hogy legyen.

Nekem az volt a legrosszabb, mikor a zuhany alatt fejtem ki a rengeteg tejet (addigra hatott a More milk kapszula), a kisbabámat pedig más nő tejével tápláltam. Ráadásul még vagy 1 hétig annyi tejem volt, hogy ha csak megnyüsszent a babám, elcseppent a tejem. Mire nagyjából rendbe jöttem, addigra meg már nem volt tejem. Szóval elég rosszul viseltem, de a tejanyu egy nagyon jó fej csajszi volt, nagyon sokat segített nekem ezt az egészet feldolgozni, de legfőbb támaszom mégis csak a férjem volt!

Engem nagyon. 4 hónaposan elválasztotta magát,nagyon kevés tejem volt, nem érte meg neki küzdeni érte, megértem. De nagyon rossz volt, mert falun lakom, úton-útfélen gyakorlatilag vadidegen emberek kérdezgették folyton, van-e tejem, tudok-e szoptatni.

Tudom, csak egy szimpla kérdés, csak nekem a történtek fényében annyira megalázó volt, mindig mondani, hogy nem, aztán jöttek a szemforgatások...meg azért a szoptatás szerintem intim dolog.

Én nagyon ki voltam. Pici súllyal, de időre született a lányunk, ezért nagyon nehezen ment az elején a szoptatás, sajnos a nővérek se foglalkoztak vele egyáltalán. Küzdöttünk sokat, vett a férjem homeos bogyót, próbáltam tejszaporító teát is. 10-20 ml-ket evett a picur maximum alkalmanként, tápszeres kiegészítést kapott. Még pár napot úgy is megpróbáltunk, hogy nem adunk neki tápszert, mondta a doktornő, hogy 2-3 nap alatt ki nem fog száradni. Hátha a gyakori szoptatás is segít beindítani a tejet, de semmi, csak sírt, mert nem volt elég neki, én meg már óránként mellre tettem, alig aludtam. :(

Végül 2 hónapos volt, amikor ő is elutasította, mert az üveg már könnyebb volt, egy ideig még próbáltam fejni, de volt a végén, hogy egész napi melóval 20 ml se jött le. Mostmár csak tápszeres, 4 hónapos múlt, egészséges, jó kedvű baba, már tudom hogy picit túlaggódtam ezt.

De amikor elutasította, nagyon ki voltam, volt sírás rendesen, főleg mert anyósom is persze a szoptatással jött folyton...sokat segített vele...

Amúgy igen, ahogy fentebb írták, én sem értem, hogy miért írják mindenhol, hogy szoptatás-szoptatás. Sose olvasni olyat, hogy igenis sok tápszeres baba van, és nem kell idegeskedni, ők is szépen felnőnek, nincs ezzel semmi baj. Az ember az alapján, amiket olvas, nem elég hogy szenved a dologgal, még végképp rosszul is érzi magát, mert ő nem képes rá, miközben mindenki más meg állítólag igen.

Én is csak 4 hónapig tudtam szoptatni, mert 2 hónap után elkezdett elapadni a tejem, és onnantól kezdve hozzá is kellett pótolni, és egyre kevesebb volt, aztán egyszer végleg elapadt. Dolgoznom is kellett mellette, és ráadásul egyedül vagyok vele, lehet emiatt, nem tudom, de nekem csak eddig sikerült a szoptatás.

Akkor még örültem, hogy a körülményekhez képest eddig is sikerült, de akkor akadtam ki igazán, amikor elkezdtem ezt az oldalt olvasgatni, és - hogy az egyik válaszadót idézzem - a "Szent Anyák Kórusa" nagy hangon hirdeti, hogy csak az nem tud szoptatni, aki nem akar, meg h miféle hitvány anya az, aki nem szoptatja a gyerekét évekig, és hogy ezzel megbetegítik a gyereket, meg h meg sem érdemli a gyereket az ilyen. Na, ez nagyon megviselt. Akit első perctől eláraszt a tej, az el sem tudja képzelni, hogy milyen annak, akinek minden cseppért meg kell küzdeni.